2017-ben az Everybody Needs Art kapta az Artmagazin-díjat


Idén a vásárlátogató szemével is néztük a standokat, így esett a végső választásunk az Everybody Needs Artra. A stand Brückner János, Yusuke Fukui, Omara, Rade Petrasevic és Szabó Ottó munkáival tükrözi a műgyűjtés népszerűsítését zászlajára tűző kezdeményezés programját. Emellett az installációs megoldások egy a vásáron kevés esetben tapasztalt frissesség érzetét keltik az ENA falai között és mögött. Szerettük, hogy nincs túlzsúfolva a stand, mégis ki tud lépni a múzeumi helyzetet imitáló white cube-érzetből, és reagálni tud arra, hogy ez egy olyan vásár, ahol nemcsak a műgyűjtők járnak-kelnek vásárlási szándékkal, hanem rengeteg fiatal, a kortárs művészet iránt érdeklődő nyitott szellemű ember is megfordul. Mi mindkét csoportot a közönségünknek tekintjük, ezért díjazzuk, ha egy stand egyszerre tud mindkettőhöz szólni.

Plusz pont, hogy Omara elementáris alakját és művészetét nagy vállalás bemutatni, nagyon örülünk annak, hogy ezúttal ez is megtörtént.

Az Artmagazin évek óta szemlézi a hazai art fairek standjait, és osztja ki a legjobban tetsző kiállítónak járó Artmagazin-díjat. A hagyományt teremtő elismerést először – még a Budapest Art Fairen – a Kisterem Galéria nyerte el, majd öt éve – már az Art Market Budapesten – a 2B Galéria Waldsee 1944 nemzetközi levelezőlap kiállítása, ezt követően a Vintage Galéria, majd a Trapéz Galéria, 2015-ben a Trema kiadót is üzemeltető montenegrói ISU – Institute of Contemporary Arts, tavaly pedig a violuk contemporary.
 

A díj a dicsőség és a mindenkori plakett mellett Artmagazin-cikket és 25% standkedvezményt ér. 

 
Zsűritagok: 
Topor Tünde, Artmagazin – főszerkesztő
Winkler Nóra, Artmagazin – stratéga
Szikra Renáta, Artmagazin – szerkesztő
Mucsi Emese, Artmagazin Online – főszerkesztő
Szilágyi Róza Tekla, Artmagazin Online – munkatárs

full_005655.png
Hozzám alapvetően a közvetítő szerep áll a legközelebb

Idén a vásárlátogató szemével is néztük a standokat, így esett a végső választás az Everybody Needs Artra, amely már a nevével (mindenkinek szüksége van a művészetre) is sugall valami kis demokratizmust egy erősen elitista közegben. A stand Brückner János, Fukui Yusuke, Omara, Rade Petrasevic és Szabó Ottó munkáival próbálja népszerűsíteni a műgyűjtést, installációs megoldásai pedig a vásáron kevés esetben tapasztalt frissesség érzetét keltik. Szerettük, hogy nincs túlzsúfolva a stand, de nem választottak múzeumi helyzetet imitáló white cube-megoldást sem. Egy olyan vásáron, ahol nemcsak műgyűjtők járnak-kelnek vásárlási szándékkal, hanem rengeteg fiatal, a kortárs művészet iránt érdeklődő, nyitott szellemű ember is megfordul, jó, ha valaki mindkét csoporthoz tud szólni. És hogy Omara elementáris és különleges művészetével is lehetett itt találkozni, az külön pluszpont.