A csodálatos Üvegember

A drezdai Higiéniai Múzeum történetei (1. rész)

Mélyi József

A fertőtlenítőszagú névről sokkoló preparátumok, orvosi műszerek, népjólét és népnevelés jut eszünkbe, holott a drezdai Higiéniai Múzeum inkább afféle csodák palotája, melynek 1930-as megnyitóján az Odol-király társaságában egy Üvegember fogadta a látogatókat.



A múzeum főbejárata, 2012

„Drezdába megyek, és feltétlenül megnézem, milyen kiállítás van a Higiéniai Múzeumban.” Ezzel a mondattal válaszoltam december elején ismerőseimnek a közeljövőm alakulását firtató kérdésre, és biztos lehettem a hatásban: a laikusok közül mindenki felkapta a fejét és gyanakodva nézett rám. Drezda városának és a Higiéniai Múzeum szokatlan nevének együttes említése, úgy tűnik, szinte reflexszerűen előhívja a sztereotípiákat: ez az intézménynév, olvasom le a tekintetekből – ha ilyen formában létezik egyáltalán – csakis nemzetiszocialista vagy keletnémet kommunista maradvány lehet. De persze nem az.
 
Szemgolyó, modell, hársfa, a DHMD oktató eszköze, 1960 k.
 
A meglepett tekintetek után mindenesetre könnyebb belekezdeni a felvilágosító munkába, a név 19. századi eredetéről, a városi higiénia akkori mindennapos problémájáról, a szociáldemokraták 20. század eleji egészségügyi programjáról. Elkalandozva elmesélhető, hogy Drezda abban az időben különösen egészséges környezetéről és jó orvosi ellátásáról volt híres, ide vonult szanatóriumba többek között Franz Kafka vagy Thomas Mann is. Sőt, az első egészségügyi múzeumot is ide tervezték 1883-ban, de az akkor még nem jött létre. Ugyanebben az időben a higiénia szó is megjelent már a kiállítások kontextusában, igaz, nem Drezdában, hanem Berlinben, ahol 1882–83-ban, a Lehrter Bahnhofnál – a mai főpályaudvar környékén – rendezték be az Általános Német Higiéniai és Mentőügyi Kiállítást, amelynek elsősorban a tuberkulózis bacilusának bemutatására épülő sikerét még egy óriási tűz sem tudta megakadályozni (melynek oltása során a berlini tűzoltóság addig soha nem látott mennyiségű, háromnegyed millió liternyi vizet használt fel).
 
Üvegnő, 1935 | Deutsches Historisches Museum, Berlin letét Az első Üvegnőt, amit a Múzeum készített, egy michigani textilgyáros, S. H. Champ szponzorálta. A New York-i Museum of Science-ben 1936-ban kiállított Üvegnő évekig turnézott az Egyesült Államokban. Utolsó amerikai állomáshelyéről, a St. Louis-i Science Centerből ajándékként került vissza Németországba 1988-ban, a Deutsches Historisches Museum gyűjteményébe.

Drezdában viszont a korábban hátvakarók, acélvonalzók és mustárpumpák kereskedelmével foglalkozó, majd az Odol szájvíz forgalmazásából hatalmas gazdagságra szert tevő, ezért később csak Odol-királyként emlegetett Karl August Lingner szervezői tevékenysége nyomán 1911-ben minden különösebb közjáték nélkül bonyolították le az első Nemzetközi Higiéniai Kiállítást. A monstre – világkiállítási léptékű – bemutató legvonzóbb darabjai között ott voltak a jénai Zeiss Művek mikroszkópjai alatt láthatóvá tett baktériumok, a helyben gyártott viaszmodellek segítségével megjeleníthető deformálódott testrészek és a Werner Spalteholz frissen – két évvel korábban – felfedezett eljárásával átlátszóvá tett preparátumok – az előkészítő áztatás abban az időben még éppen két évig tartott. A kiállítás szemmotívumra épülő plakátját Franz von Stuck készítette, Az ember elnevezésű pavilonban pedig egy hatalmas Herkules-szobor – ahogy ezt Lingner megfogalmazta – „nyomasztó erejével tudatosította a nézőben testének szánalmasságát”.
 
Vastüdő, fém, műanyag, gumi, 1959 k., gyártó: Drägerwerk Lübeck A beteget fémkamrába helyezik úgy, hogy csak a nyaka és feje marad szabadon. A légnyomás szabályozott váltakozása emelte és süllyesztette a mellkast, ily módon elősegítve a levegő be- és kiáramlását, mesterségesen lélegeztetve a beteget. Az 1928-ban feltalált és évtizedek alatt fejlesztett vastüdő az intenzív kezelés kezdetét jelentette.
 
A féléves nyitva tartás alatt több mint öt és fél millió néző látta a kiállítást, benne a magyar pavilonnal, az eleven etióp lándzsás harcost mutogató abesszin faluval, illetve a drezdai bőrgyógyász, Ernst Galewsky által berendezett, nemi betegségeket bemutató részleggel, amelyet a népnyelv csak Borzalmak Kamrájaként emlegetett – ekkoriban jegyezték fel, hogy a gyengébb idegzetű látogatók közül sokan idő előtt távozni kényszerültek. A legújabb tudományos módszerek és találmányok között ott volt a Lingner által tervezett szobafertőtlenítő szerkezet; statisztikák, történeti, néprajzi, sporttal kapcsolatos tematikus anyagok, és természetesen ipari és kereskedelmi kiállítók bővítették a kínálatot. A sokszínűségből is kitűnik, hogy a kiállítás szervezői egyszerre több célt tűztek maguk elé: elsődleges volt a bemutató felvilágosító funkciója, de fontos szempontot jelentett a gazdaság támogatása, a nemzeti teljesítmény felmutatása és a nemzetközi jelenléten keresztül lehetővé váló állami reprezentáció. A célok olyannyira teljesültek, az anyagi és erkölcsi siker akkora volt, hogy azonnal elhatározták egy Nemzeti Higiéniai Múzeum létrehozását.
 
Odol-reklám, 1895

Közbeszólt azonban a történelem. A vállalkozás motorja, Lingner, aki a háború első éveiben még különböző szérumokat gyártott a frontharcosoknak, egy szerencsétlenül végződött műtét során életét vesztette. A világháború után az új épületre addig összegyűjtött pénz értékét vesztette, az 1920-ban kiírt építészeti pályázat – az ifjú Hans Scharoun impozáns terve ellenére – eredménytelen maradt. Időközben viszont a nemzetközi kiállításból kinőtt iskolai és egyéb demonstrációs eszközöket gyártó cég egyre sikeresebben működött, a húszas években pedig Németország-szerte egyre több egészségügyi, higiéniai kiállítás nyílt. Valamennyi között a legsikeresebb az 1926-ban Düsseldorfban megrendezett GESOLEI (az egészség – szociális gondoskodás – testedzés német szavaiból összeállt betűszó) volt, amely döntő lökést adott a drezdai építkezéseknek is. A Német Higiéniai Múzeum ma is álló modern épületét 1927 és 1930 között Wilhelm Kreis építette meg. Kreis pályája tulajdonképpen nyílegyenesnek mondható: mindig minden rendszerhez alkalmazkodott. Első megbízásai egyikét még a század legelején Lingnertől kapta, akkoriban a drezdai barokk hatott rá, II. Vilmos idején országszerte Bismarck-tornyokat épített, a Weimari Köztársaság alatt az expresszionizmussal, majd a Neue Sachlichkeittal kacérkodott. Legjobb épülete minden bizonnyal a drezdai múzeum, amelynek megnyitásakor már készen állt annak legnagyobb látványossága: az Üvegember. Az átlátszó, az ereket, nyirokszerveket elektromos vezetékek, lámpák és egyéb trükkök segítségével bemutató figura valójában nem is üvegből készült, hanem a cellon nevű műanyagból. A modell alkotója, a múzeumból egykor elbocsátott Franz Tschackert egy lekvárgyár területén végezte a kísérleteit – a cellon formázásához a lekvárkészítésnél alkalmazott gőzkazánokat használta. Miután az emberek özönleni kezdtek, hogy láthassák az Üvegembert, Tschackertet visszavették, ő lett a múzeumhoz tartozó cellon-műhely vezetője; 1945-ig még kilenc üvegembert készített, közülük kettő nő volt.
 
Karl August Lingner, 1911
 
Az új épületet képzőművészeti alkotások is díszítették, elkészült a múzeum emblematikus szobra, Karl Albiker alkotása, Hügieia figurája. Otto Dix az épület 1930-as megnyitására a múzeum éttermének falára egy freskó-triptichont készített, kétoldalt az építész és a felelős munkatársak alakjával, középen pedig építőmunkásokkal, köztük maga a festőművész is megjelenik, ahogy éppen egy gerendát emel. Az épület első bemutatója a II. Nemzetközi Higiéniai Kiállítás volt, amelyet végül is kétszer rendeztek meg, először a múzeum megnyitásakor, majd a nagy sikerre való tekintettel egy év múlva újra. A nagyszabású programban ekkor már első helyen állt az öröklődés és a „fajhigiénia” témája. (Már az 1911-es első kiállítás idején is volt egy külön részleg, Szaporodás, öröklés, fajhigiénia címmel, amely az eredeti tervekben még nem szerepelt, és akkoriban még kilógott az összkoncepcióból.) A kiállításrendezésben új eszközöket vetettek be, hatalmas felületű infografikákkal, rendkívül igényes tipográfiával operáltak. Már ebben az időben kiállítóbuszt rendeztek be és indítottak útjára, benne filmvetítő berendezéssel, erre a célra kialakított utazó tárlattal. A jármű tetejére rögzített sátort másfél óra alatt bárhol kiállítóteremmé alakíthatták. A nemzetközi kiállításon a rendezés szempontjából különösen kiemelkedő volt az El Liszickij által megtervezett szovjet pavilon, amelyet azonban a múzeum igazgatója – tartva a szovjetellenes megnyilvánulásoktól – lebontatott.
 
 
Gall-fej, 1840 k. Franz Joseph Gall (1756–1828) anatómus és fiziológus 18. sz. végi koponyatana, a frenológia a koponya formájából, dudoraiból az ember személyiségére, jellemére következtet. A 19. században rendkívül népszerű, de a század végére már áltudománynak minősített tan szerint az agy különböző területein lokalizálható mentális képességek, hajlamok – ezt mutatja a 27 területre osztott koponyatérkép – „kihasználtságát” vagy alulműködését jelzik a koponyán kitapintható kitüremkedések vagy bemélyedések, amiből nemcsak domináns személyiségjegyekre, de a páciens jövőbeli kilátásaira, sorsára vonatkozó következtetéseket is levontak.
 
A harmincas évek elején Szászországban is félreismerhetetlenül megváltoztak a politikai körülmények, a náci hatalomátvétel után pedig a múzeum addigi szerepe is átértékelődött. Otto Dix freskóját a náci hatalomátvétel után „elfajzottnak” minősítették és 1933-ban leverték. Franz Tschackert a nemzetiszocialista párt szószólója lett, Albiker azonnal nagyméretű köztéri szobrokra kapott megbízást, később a nácik egyik legkedveltebb szobrászaként érvényesült. Wilhelm Kreis Hitler egyik kedvenc építészévé vált, ő készítette el a berlini Múzeumsziget továbbépítésének terveit. (A második világháború után is sikeresen idomult: Nyugat-Németországban irodaépületeket és áruházakat épített.) Az eugenika a múzeum programjában a legfontosabb témává vált.

A Higiéniai Múzeum állandó kiállításának első terme ma az intézmény történetét dolgozza fel; tartalma kis területen és szellősen elrendezve is annyira sűrű, hogy egyetlen látogatásra, mindent megnézve, nem feltétlenül jut tovább az egyszeri néző. A hatást pedig ebben az esetben csak fokozza a látogatók összetétele: minden tárgy, minden történelmi magyarázat a gyerekek, a nagyobb csoportokban érkező iskolások oktatását szolgálja. A történeti anyag ezért elsősorban a nemzetiszocializmus idejére és az NDK-korszakra fókuszál. Ez egy következő látogatás, következő történet.
 
A múzeum főbejárata, 2012

 
A múzeum belső udvara, 2010
 
 A cikk megszületését a B.Braun támogatta.
full_004434.jpg
A Méregember és a figyelő Kundi

A múzeum történetére a harmincas években a fasiszta fajelmélet és az eugenikai program propagálása vetett sötét árnyat, ám a háború után a hamvaiból feltámadt intézmény újult erővel vetette bele magát az egészséges életmód népszerűsítésébe, amihez Életöröm című erősen szocreál freskójával a frissen diplomázó Gerhard Richter is hozzájárult. Üvegember után lett Üvegtehén is, amitől még Nehru is el volt ragadtatva, és a szimbolikus mindent látó szem mellett színpadra lépett Kundi, a múzeum új kabalafigurája, aki titkosszolgálati módszereket vetett be a mocskos kéz, elhanyagolt fogmosás képében támadó ellenséggel szemben.