Az ember rettegés iránti vágya, a rejtélyes, sötét és hátborzongató helyek, illetve dolgok iránti vonzódása végigkíséri a művészet történetét, végső soron a mai, cukormázzal leöntött tinivámpírok is ennek a hagyománynak a vadhajtásai.

A szorongást, a változó világ bizonytalanságát megjelenítő művészet kétségtelen csúcsa a „sötét romantika”, ami inkább évszázadokon átívelő esztétikai irányzat, nem pedig korstílus, kialakulása pedig érdekes módon a hittel, érzelmekkel, érzéki tapasztalatokkal szemben a ráció fensőbbségét hirdető felvilágosodás korához köthető. A sötét oldal örök: a Musée d’Orsay termeit ellepő romantikus (gótikus) regények angyal- és démonalakjaitól, a holdfényes, misztikus tájak várromjaitól, a halál csókját lehelő szimbolista femme fatale-októl, a szürrealisták morbidan érzéki látomásaitól, illetve a hollywoodi film noirok Drakulájától és Frankensteinjétől a 21. század emberét is kirázza a hideg. A Poe-tól kölcsönzött cím illusztris névsort takar: Blake, Böcklin, Füssli, Delacroix, Caspar David Friedrich, Moreau, Franz von Stuck, Munch, Dalí és Buñuel mellett ott találjuk Rippl-Rónai és Brassaï egy-egy alkotását is. 

Bizarr angyal. A romantika sötét oldala Goyától Max Ernstig (L’ange du bizarre. Le romantisme noir de Goya à Max Ernst), Musée d’Orsay, Párizs, 2013. június 9-ig