Tavaly hirdettük meg először az Artmagazin-díjat, amit a Budapest Art Fair kiállítói közül a vásár legjobb standjának ítél oda a zsűri. Idén a Kisterem lett a győztes: visszakapta a vásár rendezőitől a részvételi díj felét, mi pedig beszámolunk a Kisterem eddigi eredményeiről és idei terveiről.

Valkó Margit, a galéria tulajdonosa 2006-ban nyitott galériát a Képíró utcában Kisterem néven. Mint régebbről már nagy tapasztalatokkal rendelkező, abszolút vásárpárti galériás, rögtön jelentkezett a Viennafairre, ahová a következő években is beválogatták. Bár az összes komoly vásár esetében igaz, hogy szigorú zsűri dönti el, kiket engednek kiállítani, az igazán nagy eredménynek azt tekinti, hogy már három éve szerepel az Art Basel előszobájának számító, fiatal galériák fiatal művészeit bemutató Listén. Ide csak a boldog kevesek nyernek bebocsátást: vagyis akiket múltjuk, programjuk és az általuk képviselt művészek munkái alapján a kiállítók közé válogatnak. Valkó Margit az első évben Fodor János, Kokesch Ádám és Vécsei Júlia műveivel szerepelt, másodszor pedig a Kis Varsó, a Société Réaliste és Follard Barbara munkáit vitte Bázelbe.

A Liste a nagy Art Basel előtt nyílik egy nappal. Míg máshol úgy néz ki egy vásár menetrendje, hogy a nyitás napján a délután elég zavartalanul telik és aztán este jönnek a nagy vevők, itt délután 1-kor elözönlötték a vásárlók a standokat – 13 óra öt perckor Kokesch Ádám egyik műve már egy svájci gyűjtő páros tulajdonában volt, nem sokkal ezután a Société Réaliste Marka című szobra már egy franciáéban. A következő napon pedig már érkeznek a nemzetközi művészeti színtér legfontosabb szereplői az Art Basel-megnyitóra, hogy később ők is átsétáljanak a Listére, körülnézni a milliós után a10 000 euró alatti árszinten is. A Kisterem bázeli standja idén júniusban az utópia gondolata köré fog szerveződni: Kokesch Ádám és Kaszás Tamás lesznek a kiállítók.

Margit szerint a nemzetközi színtéren az a furcsa helyzet állt elő, hogy a nemrég alakult galériák olyan közegbe kerülnek, ahol a fiatal művészekre kíváncsiak. A Kisterem azonban a középgenerációval is szeretne foglalkozni, ez egyelőre úgy működik, hogy a fiatalok törhetnek utat az idősebbeknek, általuk erősödhet meg annyira egy galéria elfogadottsága, hogy később már nem kell alkalmazkodni az új galéria = csupa fiatal művész sztereotípiához. A nemzetközi figyelem most azokra a művekre irányul leginkább, amelyek társadalmi és globalizációs kérdéseket vizsgálnak vagy tesznek átélhetővé. A hazai gyakorlat is változóban van: ezeket a konceptuális, újkonceptuális műveket is el lehet adni, és itt a panasz helye: az őket létrehozó művészekkel kereskedelmi galériásként nem könnyű együttműködni. Általában a legkevésbé sem hajlandók gyakorlati szempontokat figyelembe venni. Azért jó esetben sikerül az egyeztetés, és az ilyen szerencsés együttállások alkalmával jönnek létre a később nemzetközi karriert is befutni képes művek. A Kisterem a Liste mellett tavaly már második alkalommal állított ki az Artforum Berlinen, ahová idén is szeretne visszatérni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a Listéhez képest a többi vásár üzletileg nem olyan átütő siker, de sok év tapasztalata szerint mindenképpen ez az útja a magyar művészet külföldi meg-, illetve elismertetésének. Amit a civilizált világban mindenütt támogat az állam, a világ művészetét meghatározó országokban is vannak külön erre létrehozott alapítványok.

Tavaly például a brüsszeli kortárs művészeti vásáron is szerepeltek. Szerinte ez a leghatékonyabb országimázs-építés: a személyes kontaktus, amikor el kell beszélgetni a gyűjtőkkel, a látogatókkal, látják, hogy léteznek hasonlóképpen gondolkodó emberek Európának ezen a felén is, érdeklődnek, és aztán kérik az online tájékoztatókat is a galériáról – miközben minden másról is lehet eszmét cserélni. A közvetlen kapcsolat minden más közvetettnél hatékonyabb.

Mindemögött azért még hatalmas erőfeszítés van – a brüsszeli „országimázs-építés” hátterében például ott volt a személyautóval 14 óra alatt megtett út (mert az izlandi vulkánkitörés miatt leállt a légi közlekedés), a másnap a fűtetlen csarnokban felépített stand, „a harmadik napon pedig már talpig kiöltözve úgy kell viselkedned, mint egy úriasszony, és három munkatárssal megállás nélkül beszélgetsz több száz emberrel”. (Ezeken a vásárokon öt nap alatt általában 30 000 látogató fordul meg.) Az itthoni Art Fair fejlődése és profiltisztulása is ezért annyira vágyott folyamat – noha a legutóbbi várakozáson felülien sikerült: jó volt a standok többségének színvonala, homogénebbek voltak a kiállítók, lehetett kapcsolatokat építeni, és nem utolsó szempont, hogy elég jól lehetett eladni – ez a Kisteremnek Budapesten is sikerült. És akkor a részvételi díj visszafizetett fele még szóba sem került.