A LEGSZEBBNEK 2015

Az ISU - Insitut za savremenu umjetnost standja a legszebb a 2015-ös Art Marketen


 

2015-ben a művészek által üzemeltetett ISU - Insitut za savremenu umjetnost standját találtuk a legszebbnek az Art Market Budapesten. A montenegrói ISU egy független kortárs művészeti intézmény, amelyet művészek alapítottak és üzemeltetnek (artist-run space).

Az Artmagazin mint a kortárs képzőművészeti vásárok nagy barátja, már évek óta díjazza a hazai művészeti vásárok legszebb standjait. A hagyományt teremtő elismerést először – még a Budapest Art Fairen – a Kisterem Galéria nyerte el, majd három éve – már az Art Market Budapesten – a 2B Galéria Waldsee 1944 nemzetközi levelezőlap kiállítása, tavalyelőtt a Vintage Galéria, 2014-ben pedig a Trapéz Galéria vihette haza az Artmagazin-cikket és 25% standkedvezményt érő elismerést.

 

A zsűri (Mucsi Emese, Német Szilvi, Topor Tünde, Winkler Nóra) választása idén tehát a Trema kiadót is üzemeltető montenegrói ISU - Institute of Contemporary Arts intézményére és kiállítására esett, akik a „Balkan Guest” szekció meghívott résztvevőiként első alkalommal mutatkoznak be a hazai közönségnek.

Az ISU egyik alapítójával, Natalija Vujoseviccsel beszélgettünk az Art Market Budapest 2015-ön.

GRATULÁLUNK!

 

Koncept: Mucsi Mesi
Interjú: Német Szilvi
Kamera, vágás: Bognár Benedek

Támogatók:
limesmodel.hu/
digitalpress.hu/

artmagazin.hu

2015