A Corvina kisméretű művészettörténeti korstílusok sorozatának új kötete a magyar biedermeiert dolgozta fel.

Szvoboda Dománszky Gabriellának nem volt könnyű dolga, a stílussal elég mostohán bánt a szakirodalom. Lyka Károly jó száz évvel ezelőtt megpróbálta meghonosítani a „táblabíró világ” kifejezést, a túl németesnek ítélt biedermeier szó helyett. (Az eredeti német fogalom egy stílusparódiaként induló verseskötet képzelt írójának vezetéknevéből köznevesült, a giccses ízlésű, derék német polgárember szinonimájaként.) A „táblabíró világ” hiába utal találóan a hazai biedermeier jellegzetes miliőjére, a megyeházak kurtanemeseire, nem futott be nagy tudományos karriert. Köszönhetően annak, hogy az irányzatot a kutatók valósággal kiírták a művészettörténetből.

Az 1960-as évekre a klasszicizmus és a romantika összezárt, a derék nyárspolgárok művészete elfelejtődött itthon. Az elmúlt évtizedek szorgos nyugati kurátorai kellettek ahhoz, hogy a negédes zsánerek és rózsaszín gyereklányok kikerüljenek a karanténból. Szvoboda Dománszky Gabriella úttörő könyvében megpróbálta megtisztítani a korszakot a rárakodó előítéletektől. Alapvetése szerint a magyar művészet kezdete, nagykorúvá válása a biedermeier idejére esett, az 1815–48 közötti időszakra. Igaz, ami igaz, a korszak küszöbén Kazinczy még a bécsi arcképfestőkhöz küldi a magyarokat, a végén pedig már egymással vetekedő pesti sztárportretistákkal számolhatunk, mindenekelőtt Barabás Miklóssal és Marastoni Jakabbal. A modern képzőművészeti infrastruktúra kialakulása is erre az időre tehető, az itáliai Marastoni által alapított akadémiaféleségtől kezdve a Pesti Műegylet által rendezett első nyilvános festménykiállításokig.

De Szvoboda Dománszky nem áll meg itt, meggyőző ügybuzgalommal tágítja a téma határait. Fejezetről fejezetre bővül a biedermeier, befalja a klasszicista pesti városrendezést, a korszerűsített díszmagyart, a történeti festészet kezdeteit, Markó Visegrádját, sőt még magát a Nemzeti Múzeumot is. (A szerző szerint Pollack művének nyomott előtere, funkcionális eredeti kialakítása nem klasszicista, hanem biedermeier vonás.) A bővülésnek végül is nincs akadálya, mert elhárult egy régi tudományos probléma. Tudniillik a biedermeier a köztudatban összeforrt a közép-európai (jellemzően német ajkú), szorgalmas, tüchtig, szemérmes nyárspolgár képzetével. Nos, az elmúlt évtizedek nyugati kutatásai kiderítették, hogy a biedermeier fő forrásvidéke (és valljuk be, talán legmagasabb szintű megnyilvánulási formája) a bútor- és enteriőrművészet.

Ezt pedig nem a városi polgárság ötlötte ki, hanem a francia forradalom által fejbekólintott arisztokraták, akik a fényűző rokokót lecserélték a sima vonalú, szerény, egyszerű, mégis kecses angol bútorokra. Ez a divat szállt le a Szent Szövetség birodalmainak megregulázott polgárságára. A magyar kutatóknak így nem kell feszengve új nevet kitalálni a biedermeiernek (lásd: „táblabíró világ művészete”), mert a nemesség körében vagy éppen az uralkodók udvarában ugyanúgy megtaláltuk máshol is. Már ez is bőven elég újdonság lenne egy ilyen rövid- ke, populáris kézikönyvtől, de szerzőnk további ínyencségeket tartogat az olvasónak. Látszik, hogy hosszú évek óta kutatja a korszakot, sosem hallott tények és adatok bukkannak elő.

Ki tudta például, hogy az első magyar „nőművész” Kaergling Henrietta volt, egy pesti festődinasztia nagy tehetségű lánya, akit a korabeli közönség ünnepelt, még a nádor gyermekeit is megfesthette, de sajnos Bécsbe ment férjhez és ott elkallódott. Vagy ki ismeri például Schoefft Ágoston nevét, aki nemcsak Széchenyi gróf nagy barátja volt, de beutazta a fél világot, megfestette az utolsó indiai császár portréját, majd olyan gazdagon jött haza, hogy megvette a velencei Palazzo Grassit. Igen, ez az a palota, amit ma a milliárdos Francois Pinault rak tele Jeff Koons-szobrokkal. Innen nézve a magyar biedermeier már nem az a mosolyogtatóan naiv, provinciális festegetés, az elrajzolt kezű kisasszonyokkal és a felvidéki vedutákat pingáló piktorkákkal. A könyv elsőrangú illusztrációs anyaga még arról is meggyőz, hogy egy sikerkiállításnyi színvonalas festmény a hazai főművek között is akadna.


Szvoboda Dománszky Gabriella: A magyar biedermeier. Corvina, 2011, 180 oldal, 4490 Ft

R. G.