Sok-sok azonosíthatatlan, származástörténet nélküli mű felbukkanása mellett, a 20. századi magyar művészet jelentős életműveinek feldolgozatlansága terhelte a műtárgybírálatra vállalkozó muzeológusokat. Fontos itt megjegyeznünk, hogy a Magyar Nemzeti Galéria - egy Sinkó Katalin által kidolgozott koncepció alapján - a kilencvenes évek elejétől csak műtárgy-adatszolgáltatásra és nem műtárgybírálatra vállalkozott. Kétségtelen azonban, hogy az adatszolgáltatásokat a műpiac atesztként kezelte. A kiadott adatszolgáltatási összegzés „marhalevélként" működött. A műkereskedelmi szleng szerint ekkor lett egy mű „legalériázva". A szakértői felelősség tisztázatlanságai miatt számos vita, peres ügy keletkezett. Egyre jelentősebb bevételek forogtak kockán egy-egy bírálat milyenségétől. A szakemberekre nehezedő nyomást sokan meglehetősen rosszul élték meg, s a műkereskedelem múzeumi szakemberekre vetülő árnyékát túl sötétnek látták. Voltak, akik a műkereskedelem és a közgyűjteményi feladatok összeegyeztethetetlenségétől féltek. Mindezen konfliktusok hatására a Magyar Nemzeti Galéria vezetése megszüntette a műtárgy-adatszolgálat régi formáját. Egy új irodát hoztak létre, amely a nyitott múzeum gondolatának első lépéseként az érdeklődőre bízza, mit keres és talál a hozzáférhetővé tett archívumokban. A műtárgy-adatszolgálati iroda archív adatainak használata a civilek öröme, a profi tárgybírálat pedig, úgy tűnik, privatizálódik. Ezzel egy időben az Iparművészeti Múzeum is megszüntette a műtárgybírálatot.

 

A Szépművészeti Múzeum munkatársaiban föl sem merült, hogy követve a többi országos szakmúzeumok, mi is megszüntessük műtárgybírálatunkat. Ezzel kapcsolatos gondjaink, valamint művelésének indítékai más természetűek, gyűjteményi érdekeink pedig jelentősen eltérnek a többi múzeumétól. A Szépművészeti Múzeumnak utoljára a két világháború között volt lehetősége arra, hogy a nemzetközi műkereskedelmi piacon vásároljon gyűjteménye rangjához méltó új szerzeményeket. Az elmúlt közel hat évtized alatt csak elvétve vásárolhattunk külföldön, ezért rendkívül fontossá vált az ország határain belül föllelhető kiemelkedő kvalitású egyetemes művészeti alkotások föltérképezése és árnyalt ismerete. Ezt segítette évtizedeken át a kulturális örökség védelme alatt álló egyetemes szépművészeti emlékek nyilvántartása és művészettörténeti feldolgozása, valamint ennek kiegészítőjeként a múzeumi műtárgybírálat.

 

 

1995-től a Szépművészeti Múzeum műtárgybírálatának rendszere megváltozott. Részint a Nemzeti Galéria tapasztalatait hasznosítva, de a múzeum sajátosságaihoz igazítva és a megváltozott viszonyokat szem előtt tartva alakítottuk ki műtárgybírálatunk működését. Ekkor határoztuk meg a különféle mélységű bírálati vélemények normáit. Kimondtuk, hogy a szóbeli bírálatnak, a rövid írásbeli adatközlésnek, a részletes írásbeli bírálati véleménynek, vagy a részletes szakértői véleménynek mit, milyen típusú információkat, adatokat kell kötelezően tartalmaznia. A munkánkat meghatározó legfontosabb szempontok azóta sem változtak. Az elmúlt években minden munkatársunk ezeket a normákat alapul véve készítette műtárgybírálatait.

 

A Szépművészeti Múzeum alapító okirata szerint a múzeum az egyetemes szépművészet országos hatókörű gyűjteménye, ezért a Magyarországon föllelhető, gyűjtőkörébe tartozó emlékeknek is kötelezően ismerője, gyűjtője és tudományos feldolgozója kell hogy legyen. A rendszerváltás előtti évtizedek politikai viszonyai nem kedveztek annak, hogy a szakkutatás megismerhesse kiváló régi mesterek Magyarországon őrzött műveit. Természetes volt, hogy a műtárgytulajdonosok rejtegették az értékeiket, s megpróbálták elkerülni a védettséget. Magától értetődően a rendszerváltás után meglódult a műkereskedelem, s a folyamat során, minden ellentmondása mellett, sok fontos műalkotás bukkant felszínre és vált ismerté. Ezzel egyidejűleg megjelentek a nemzetközi műkereskedelem képviselői is. A kilencvenes évek első felében a Sotheby's irodát nyitott Budapesten, s ügynökei és szakértői révén folyamatosan jelen van a hazai műtárgypiacon, ha nem is kap nagy nyilvánosságot minden árubegyűjtő akciójuk. A kvalitásos régi külföldi mesterek műveit olasz, német és osztrák, újabban francia, belga és orosz érdekeltségű kereskedők rendszeresen vásárolják a budapesti aukciókon és a nem nyilvános magánforgalomban is. Ebben a helyzetben még fontosabbá vált, hogy még pontosabban ismerjük a Magyarországon föllelhető, gyűjtőkörünkbe tartozó műalkotások minél szélesebb körét. Ezt a múzeum nyitott, kulturális szolgáltatásszerű műtárgybírálattal igyekszik segíteni. Szakembereink a Nyilvántartási Osztály évtizedek óta fejlesztett művészettörténeti adattára -kiegészítve a műtárgybírálat adatbázisával - és az ország egyik legjobb szakkönyvtára mellett korszerűen fölszerelt restaurátorműhelyekre is támaszkodhatnak. Fontos stratégiai cél, hogy a múzeum szakemberei megismerjék és dokumentálják az egyetemes művészet magyarországi emlékeit.

 

 

A műalkotások vizsgálatának módszerei sokat változtak az utóbbi évtizedben. A hagyományos művészettörténeti módszerek (a forrásadatokra támaszkodó származástörténet-kutatás, az ikonográfiái és stíluskritikai vizsgálatok) különféle restaurátori és technikai vizsgálatokkal (fotótechnikai módszerek: röntgen-, infra-, ultraibolya-; anyagvizsgálatok: pigmentanalízis, rétegcsiszolat, festékek és hordozók kormeghatározása) egészültek ki. Restaurátorok segítenek bennünket abban, hogy megismerjük a fontos mesterek és művek azonosításához szükséges festéstechnikai jellegzetességeket: a lehető legteljesebb, úgynevezett komplex műtárgyvizsgálat a cél.

 

Jelenlegi ismereteink szerint a megrendelők részéről igen nagy az igény a komplex műtárgy-diagnosztikai vizsgálatok készítésére. A rendelkezésre álló szakértők száma azonban rendkívül csekély és még kevesebb a korszerű műszeres vizsgálatokra is fölkészült műhely. A Szépművészeti Múzeum évek óta törekszik arra, hogy szakemberei korszerű műtárgyvizsgálati módszereket alkalmazzanak és ehhez a megfelelő technikai eszközök is rendelkezésre álljanak. A korszerű műtárgy-meghatározás ma már nem támaszkodhat kizárólag érzékszervi vizsgálatokra.

 

A Szépművészeti Múzeum grafikai-, szobrász- és festőrestaurátor-műtermeiben kitűnő fölkészültségű restaurátorok működnek közre a a műtárgybírálatra beadott műalkotások vizsgálatában. A műszeres vizsgálatok végzését segíti a több éve a Thesaurus Universalis Alapítvány által a múzeumban működtetett infrakamerás rendszer és digitális videómikroszkóp.

 

 

A műtárgybírálat, amellett, hogy a nagyközönség számára biztosított múzeumi szolgáltatás, egyúttal a szakemberképzés fontos területe: egyetemi gyakornokok, művészettörténész-hallgatók, sőt rutinos muzeológusok számára is lehetőséget biztosít a továbbtanulásra. Olyan ismeretek megszerzését teszi lehetővé, amelyek elsajátítására az egyetemi képzés során nincs mód. A muzeológusok másodlagos közvetítők, reprodukciók helyett valódi műtárgyakon gyakorolhatják az egyetemeken emlékmeghatározásnak nevezett tantárgy részletkérdéseire a válaszadást, s a műtárgybírálati munka során, elméleti alapfelkészültségük birtokában, megismerkedhetnek a művészet materiális világával is. Nap mint nap újabb és újabb, korábban föl sem merült kérdésekre kereshetik a választ. A hazai muzeológiában a belső továbbképzés egyik ideális módja az ilyen típusú munka. A műtárgybírálat melléktermékeként felhalmozódott művészettörténeti adatok és dokumentumok a szakkutatást szolgálják és a magyarországi műtárgyállomány árnyaltabb ismeretét teszik lehetővé.

 

A bírálati munka a Szépművészeti Múzeum gyűjteménygyarapításában fontos, amolyan földerítő előőrs szerepet tölt be. A műtárgybírálatot végző szakmuzeológusok közvetlen kapcsolatokat ápolnak gyűjtőkkel, kereskedőkkel és műtárgytulajdonosokkal. Folyamatosan gyűjtik a művészettörténeti adatokat a kiemelkedő fontosságú műtárgyakról, mozgásaikról és piaci értékük változásairól. Az elmúlt évek során a bírálati munka révén ismertté vált és a múzeum gyűjteménye számára megszerzett kiemelkedő fontosságú művek jól illusztrálják írásunkat s e tevékenység eredményeit.