A Karton Galéria standja

E sorok írója egyszerre lelkes műélvező és újságíró, legalábbis leginkább erre számított, mikor elvegyült a Műcsarnok mellett felállított sátorban oda-vissza áramló látogatók között. A modern művészet ugyanis a közvélekedés szerint „valami érthetetlen furcsaság”, „olyan modern”, jobb esetben egy nagy paca a tiszta vásznon, amibe mindenki azt lát (vagy nem lát) bele, amit csak akar. Ennél azonban sokkal, de sokkal jobb dolog történt itt, a valódi művészet ugyanis életre kelt. Szerencsére még a kortárs művészet sem csupán a művészettörténészeket érdekli, így a Plug is színes, széles közönséget vonzott. Az alkotások által keltett reakciók legalább annyira érdekesek voltak, mint maguk a művek. A kis bokszokra osztott kiállítótérben minden galéria létrehozta a maga miniuniverzumát, hol hívogatóan meleg, hol emelkedet-távolságtartó légkört teremtve pár négyzetméteren, a látogatók pedig ezek között sodródtak a sátor főutcáján, miután az Artmagazin tárlatvezetésén egy jó tanáccsal gazdagodtak: „Igaz, hogy a közfelfogás szerint a művészet az egy szééép dolog, de itt ne erre számítsanak elsősorban.” Szép kis útravaló, látszott is az arcokon a szorongás.




A kiállítás ennek megfelelően sok meglepetéssel szolgált, amik önkéntelen félmondatokat eredményeztek, igaz, nem feltétlenül az elragadtatott öröm hangján. Hosszú percek várakozása után szinte (de csak szinte) megkönnyebbülés volt végre meghallani azt a bizonyos mondatot: „Ilyet az unokám is tud zsírkrétával”, ennél nagyobb megkönnyebbülést már csupán az okozott, hogy mindössze egyetlen alkalommal hangzott el. Igaz, könnyen lehet, hogy a szóban forgó csemete lesz a következő El Kazovszkij, hiszen már négyévesen az ő szintjén alkot. Ez esetben természetesen előre is elnézést kérünk a jogtalan iróniáért, nagyon sajnáljuk, tényleg. A kadt nézelődő, akinek egy-egy mű valódi gondolatébresztőként szolgált, a hétvége leglelkesebb látogatója, egy középkorú úr például kifejezett örömmel mutatta feleségének a Knoll Galéria tárlatát, ott is a Blue Noses csoport egy montázsát, amin George W. Bush, Vlagyimir Putyin és Szaddám Huszein szerepeltek meglehetősen félreérthető helyzetben. Egyetlen pici szépséghiba volt csak a lelkesedésében: ő némileg talán túlzott politikai indíttatásból vetette bele magát a műélvezetbe... Sokkal nagyobb számban jelent meg azért a csendes többség, lépten-nyomon szemtanúi lehettünk, amint valaki egyszer csak ott ragadt egy-egy alkotás előtt és egy kicsit kiszakadt időből és térből.
Túljutva nagyszülői szereteten és aktuálpolitikán végre figyelmet fordíthattunk a műlkotásokra is. A Plug legnagyobb erénye a változatossága volt, az, ahogyan megfért egymás mellett a komputergrafika, a technorealizmus és a képregények. Reigl Judit vígan kacsintott Zórád Ernőre. Elemezni, értekezni, összehasonlítani a szakértők feladata, a többi egyszerű földi halandó nevében azonban talán ki lehet jelenteni: a Plug kitűnő volt.


Roskó Gábor porcelán szobor-csoportja a Vintage standján