Az acélszobrászat nem könnyű és nem is túl elterjedt műfaj. Az alkotók megerőltető fizikai munkát végeznek, gyakran többtonnás acéllemezek mozgatásával, hegesztésével és forrasztásával hozzák létre műveiket. Mivel az acél megmunkálásához speciális ipari gépek szükségesek, az acélszobrászat szinte kizárólag olyan művésztelepeken valósulhatott meg, ahol az alapanyagot és a szaktudást a közeli gyárak biztosították. Most ilyen hely a pár éve alapított Kecskeméti Acélszobrászati Szimpozion.

Magyarországon a művésztelepek és szimpozionok, vagy ha a latin formát választjuk, szimpóziumok a hatvanas évek végétől kezdve a fővárostól (és így a központi művészetpolitikai nyomástól) messze, főként ipari városokban létesültek. Szimpóziumnak nevezték el ugyanis azokat a zsűrimentes környezetben létrejövő, kötetlen, kísérleti jellegű, időszakos művészcsoportosulásokat, ahol helyi nyersanyagokat szabadon felhasználva jöttek létre alkotások, folyamatosan tágítva az egyes műfajok határait. A rendszerváltást követően azonban az ipari létesítmények megszűnésével az ilyen típusú művésztelepek is eltünedeztek.

Már-már úgy tűnt, hogy végleg befellegzett a művésztelepek korának, amikor Kecskeméten 2004-ben egy új szimpozion indult. Majoros Gyula szobrász az építőipari acélszerkezeteket gyártó KÉSZ (Közép-európai Építő és Szerelő) Kft. egyik elhagyatott raktárába, az egykori csőhengerítő csarnokba vizionált művésztelepet. Mivel a KÉSZ Kft. vezetése mindig is fontosnak tartotta a kortárs mecenatúrát, már abban az évben létrejött a Kecskeméti Acélszobrászati Szimpozion (KASZ). A szobrászati alkotótelep alapanyaga természetesen a cég által gyártott acél lett. Az acél a szobrászat hagyományos matériáihoz (bronz, fa, kő) képest sokkal több lehetőséget rejt magában, ugyanis itt nem a mintázás a lényeg, hanem a már meglévő elemek összeillesztése, hajlítása, vágása, forrasztása és hegesztése. Hazánkban acélszobrok nagy mennyiségben eddig csak a nagy múltú Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelepen készültek, mely éppen a kecskeméti megnyitása előtt, 2003-ban függesztette fel tevékenységét.

Az új telepen tehát 2004 óta minden év nyarán hat–tíz művész kap meghívást két hétre a kecskeméti csőhengerítő csarnokba, hogy az acél anyagában rejlő lehetőségeket megismerve, az indusztriális környezettől új inspirációkat nyerve alkossanak. Majoros Gyula, az alkotótelep vezetője és állandó résztvevője elmondta, hogy a művészek kiválasztásánál több szempontot is figyelembe vesznek. Már befutott, ismert szobrászok mellett ügyelnek arra, hogy a fiatal tehetségek is folyamatos lehetőséget kapjanak. És bár a műfajt ismerve kissé szokatlan, de női művészek is állandó résztvevői a KASZ-nak, 2006 óta pedig külföldi alkotókkal bővült a mezőny. Sőt a kísérletezés szellemében olyan alkotókat is meghívnak (Szurcsik József, Ujházi Péter és Roskó Gábor), akiket elsősorban nem szobrászként ismerhetünk.

A KÉSZ Kft. biztosítja a szimpozion ideje alatt a művészek számára az ellátást, a szállást, az alkotáshoz szükséges acélt és a munkaeszközöket. A helyi munkások és néhány szobrászhallgató ezenkívül folyamatos technikai segítséget is nyújt az acélszobrászatban kevésbé jártasaknak. A kéthetes munka egy táborzáró kiállítással végződik, ahol kiállítják az elkészült műveket. A résztvevők mindezért a cég egyik tagvállalata (K-ARTS) által létrehozott Művészeti Gyűjteménynek ajándékoznak fejenként egy-egy művet. Az eltelt évek alatt így már több mint 50 kortárs acélszobor került a kollekcióba, amelyek közül néhány az Ipari Park épülete előtt van kiállítva, mások pedig az irodaházban kaptak helyet, de a művek legnagyobb része egy raktárban pihen – egyelőre. Állandó elhelyezésükről, illetve a gyűjtemény bemutatásáról folynak a tárgyalások.

Az idei, hetedik KASZ alkotásai között sok a figurális alkotás. Majoros Áron Androméda című, életnagyságú nőalakot ábrázoló szobrát lyukasztógépből származó, vagyis ipari hulladéknak számító acélkorongokból hegesztette össze. Szintén gyártási hulladékot használt a fiatal Rabóczky Judit, aki már másodjára vett részt az alkotótelepen. Drótból és görgősorok hajtóláncából formált emberi alakjai mellett talált alkatrészeket hegesztett össze. A legtöbb művet a magyar származású holland Elizabeth Varga készítette el az idén. Alapanyagként főként a Magyarországon kevéssé ismert Corten acéllemezt használta, mely rozsdás hatásába (egy speciális eljárással az acél rozsdásnak tűnik ugyan, de nem erodálódik tovább) már régen beleszeretett.

Ezt az anyagot alkalmazta Gerle Margit is biomorf alakzatokat és csavart formákat ábrázoló művein, melyeket plazmavágással hozott létre. Formailag ezekhez állnak közel Kovács Tamás László leginkább kisméretű geometrikus dizjntárgyakhoz hasonlító művei. Felesége, Tundó Klára fotóművész szintén részt vett az alkotótelepen: amellett hogy művészi fotókat és fotogramokat készített az acélról, dokumentálta is a szobrok születését. Szabó György Amulettház című alkotásának külön érdeme, hogy reflektál a helyszínre, tökéletesen megragadva a gyárak hangulatát. A házigazda, Majoros Gyula, aki zenei performance-ával tette emlékezetessé a táborzáró kiállítást, az ipari szerkezetek, alkatrészek átértelmezésével játszott műveiben. Míg az egyik szobrában hulladékalkatrészeket (például kipufogókat) használt fel, a másikban egy ventilátort értelmezett át. Nagyapám nyugalma No. 3. című művének poetikus szépsége Rajcsók Attila szobraival rokonítható. A fiatal Rajcsók a már megkezdett „művészeti programját” folytatta, azaz ezúttal acélból készítette hatalmas méretű merőkanalait, melyeknek professzionális alakítása meghazudtolja az acél rideg természetét.

Az egynapos, táborzáró kiállítást követően a Hírös Hét Fesztivál keretében a kecskeméti főtéren ismerkedhettek meg az érdeklődők az acélszobrokkal. Árvai László, a K-ARTS igazgatójának elmondása szerint a közeljövőben a főváros mellett több nagyvárosban is tervezik bemutatásukat.