A sokat látott kép

Topor Tünde

Jó esetben mi már nem leszünk sehol, csak a csontjainkból építenek várat, amikor a festmények, amiket nézegetünk, még mindig közönyösen lógnak egy falon. Sohase fogjuk megtudni, hogy a nemrégiben megkerült Szerelmesek találkozását Csontváryként őrzik-e majd valamelyik kontinensen, egy Európai Művészetek Múzeumában, vagy a jin-jang jel furcsa variációjaként kínai magángyűjteménybe kerül.

Sajnos még nem találták fel azt a technológiát, amivel egy festmény tapasztalait ki lehetne nyerni, így aztán nem is tudjuk pontosan rekonstruálni mi történt az egyes Csontváry képekkel. Az azonban biztos, hogy nem éltek olyan nyugodt életet, mint a hasonló korú képek közül azok, amik valami állami aranyérem elnyerése után rögtön múzeumba kerültek és legnagyobb kalandjuk egy-egy költözés volt: mondjuk a Szépművészeti Múzeum épületéből a Néprajzi Múzeuméba, majd onnan fel a Várba hogy, ha megvalósulnak a múzeum negyed (a városi humor szerint Baánhof) tervei, visszakerüljenek szépen a kiindulópontra: a Szépművészeti Múzeum épületébe. Eleve az se lehet tudni a Csontváry képek hol kezdték karrierjüket: valami hatalmas pesti, vagy budai hodályban, vagy tényleg, mint a Huszárik-filmben, egy közel-keleti, vagy szicíliai szeles hegyoldalban. Bárhol kezdték, nagy részük épp csak megúszta, hogy Csontváry halála után fuvarosok feszítsék fel őket a kocsijukra ponyvaként – bár az jól nézett volna ki, ahogy mondjuk a Magányos cédrus védi a krumpliszsákokat, nehogy megázzanak, vagy ahogy a Mária kútja Názáretben figurái zötykölődnek a macskaköveken.


Csontváry Kosztka Tivadar: Szerelmesek találkozása (Randevú) 1902 körül, olaj, vászon 69,2 × 54,2 cm, nincs jelezve | Magántulajdon

Egyikük egy darabig, állítólag több mint hatvan évig lógott ugyanazon a helyen, nem tudjuk mit látott, miket élt át, az biztos, hogy előtte egyszer lefényképezték, ekkor került egy részlete Lehel Ferenc Csontváryról írott könyvébe, Ámor címmel. Aztán hatalmas lett a felhajtás körülötte, felkerült Pestre, először a Kieselbach Galériába, ahol eldőlt, hogy már soha többé nem térhet haza, majd reneszánsz, úgynevezett tabernákulum-keretbe tették, és a Műcsarnokba vitték, ahol övé volt a legjobb hely – ha a Műcsarnok a művészet temploma, ő lett a főoltárkép néhány napig, amíg tartott a Budapest Art Fair. Aztán újabb szereplés, de most a Vígszínház színpadán, és az a dicsőség, hogy Magyarországon érte adták a legtöbb pénzt nyilvános árverésen. Vitték azonnal Amerikába, a magyar festészetet bemutató vándorkiállítással turnézott, majd hazarepült, és végre megpihent az új tulajdonosánál – megint egy család, gyerekek, vacsorák. Aztán egy éjszaka leakasztották a falról, kiszedték a keretből, és a VIII. kerületbe rohantak vele, a Szigony utcába, ahol egy beépített szekrény mögé rejtették, a tolvaj apósának lakásában. Újabb helyszínektől és újabb ismeretségektől – az orgazdákétól – csak azért menekült meg, mert a híre miatt eladhatatlanná vált. Szerencsére nem kellett túl sokáig a szekrény mögött senyvednie, egyszer csak jöttek a rendőrök, kiszabadították, egy darabig még várakozott náluk, de közben egy pécsi művészettörténésznek, Sárkány Józsefnek eszébe jutott, hol is lenne a sok megpróbáltatás után a legjobb helyen: a többi Csontváry-kép között, a pécsi múzeumban. Az Uniqa Biztosító közvetítésével elkérte a tulajdonostól, érte jött kocsival, és bevitte őt is a múzeumba. Hiszen múzeumi darab, még ha a nagyon kevés olyan Csontváry-kép közé tartozik is, amelyek magántulajdonban vannak. Még volt egy kis felhajtás, pont az Országos Színházi Találkozó alatt, fotósok, tévékamerák, beszéd, Szent Iván napján éjszakai nyitvatartás alatt lehetett vele együtt fotózkodni (celebritás a képek között) csend, szanatóriumi körülmények, és a látogatók, akik szeptember 30-ig még láthatják a Szerelmesek találkozása című képet. Remélhetőleg egy darabig már csak olyan fordulatokban lesz része, hogy valaki végre megfejti mi is ez a különös jelenet, amin úgy áll egymással szemben a két alak, mint a vizitációt ábrázoló reneszánsz képeken. Nyilvánvaló, hogy történt velük valami csoda, ott a szikra, meg is van festve mint fényjelenség, épp úgy, mint az angyali üdvözleteken a fénysugarak formájában érkező üdvözlet.


Csontváry Kosztka Tivadar: Szerelmesek találkozása (Randevú)
2012 szeptember 30-ig
Janus Pannonius utca 11.


2006 december 15. Budapest, Vígszínház. A Kieselbach Galéria 33. árverésén Winkler nóra ütötte le a képet, 230 millió forintért

 

2006 novembere, Budapest, Műcsarnok (Budapest Art Fair): a nagyközönség először láthatja a művet bő száz évvel elkészülte után

 

2012 június, Pécs Csontváry Múzeum: a március 15-e éjjelén elrabolt, majd megkerült képet a szeptember 30-ig láthatja a közönség. A megnyitón Winkler Nóra mesélt a képről és az általa vezetett, hat évvel azelőtti aukción uralkodó hangulatról © fotó: Kismányoki Károly