A szomszéd falu – Kicsiny Balázs kiállítása és tárlatvezetése a veszprémi Csikász Galériában

Winkler Nóra

Annyira bírom, hogy a Vass-gyűjtemény szomszédságában, tehát pár méterre egy olyan kollekciótól, amelynek a fedezetét évtizedek alatt sorra készülő, gyönyörű, kézzel varrott férficipők adják, egy olyan plakát feszül, amin egy sokat megélt pár férficipő egy férfiarcot takar el. Kicsiny Balázs nagyvonalú, szellemes, erős aurájú kiállítását, A szomszéd falut hirdeti.


Forrás: Csikász Galéria Fb

A bejárattal szemben máris mellbevágó a szuper Kafka-idézet: „Nagyapám mondogatta mindig: — Az élet megdöbbentően rövid. Most, ahogy visszaemlékezem, úgy összezsugorodik, hogy például alig értem, fiatal koromban hogyan szánhattam rá magam arra, hogy a szomszéd faluba lovagoljak, és ne féljek attól, hogy — eltekintve a szerencsétlen véletlenektől — még a megszokottan, szerencsésen eltelő élet hossza sem lesz elegendő egy ilyen lovaglásra.”1 Nagyon enigmatikus, és ilyen lesz beljebb is. Rögtön a hatalmas lovaglóinstalláció, a saját magát a hajánál fogva kihúzó alak, mögötte az élére állított billiárd-asztal az odafagyott pozíciójú golyókkal. De vehetjük bármelyik kis festményt is a későbbi termekből, csupa borzongató, titokzatos jelenet, mint egy szabadkőműves szeánsz dokumentációja. Anélkül hogy meg tudnánk mindent fejteni, érzi az ember, hogy ez itt most valami fontos, itt nagy dolgok sűrűsödnek. Az időt sok-sok falióra formájában temető sírásók végtelenített videóját is jó nézni, ahogy az ételhordókkal (örökre?) pihenő ejtőernyősöket is. És az a szerencse, hogy a rejtélyekről, a fura tevékenységeket végző alakok szándékairól most pont meg is lehet kérdezni a művészt, aki pár éve ugyanilyen enigmatikus művekkel képviselte Magyarországot a Velencei Biennálén, mert személyesen tart vezetést, augusztus 25-én csütörtökön 18.00-kor. Men-je-tek!
 

1 Franz Kafka: A szomszéd falu, Gáli József fordítása F. K.: Az átváltozás, szerk. Györffy Miklós, Európa, 1982, 158.

 

A szomszéd falu
Kicsiny Balázs kiállítása

Helyszín: Művészetek Háza – Csikász Galéria, Veszprém, Vár u. 17.
Megtekinthető: 2016. július 9. - szeptember 3.
10-18 óráig, szünnap: vasárnap

Kicsiny Balázs tárlatvezetése a kiállításban: 2016. augusztus 25., 18.00