„A TÜKRÖN A LEHELET...” - Fábri Zoltán emlékkiállítása

Bellák Gábor

„Az első világháború harmadik évében, a mérleg jegyében születtem. A háború végének közellátási nehézségeit még eszmélet nélkül éltem át. Nagyapám hatéves koromban gyûjteni kezdte a rajzaimat. Kilencévesen csodálkoztam, hogy az iskolában is felfigyeltek rám. Tízéves voltam, mikor a megromlott korona helyett a pengô lett a pénz. Tizenhat évesen a gimnáziumban Shakespeare-t játszottam, szavalóversenyeket, rajz-, festmény-, szoborpályázatokat nyertem. A Képzômûvészeti Főiskolán a felvételi vizsgám sikerült. Tizenkilenc éves koromban a Nemzeti Szalonban kiállítottam. Filmélményem Marcel Carné, Renoir, René Clair, Duvivier. A harmadik év végén Réti István mesterem közölte, hogy a következő évre tanársegédnek szemelt ki. Nem mentem vissza, mert felvételi vizsgát tettem a Színmûvészeti Főiskolára, s felvettek. Diploma után a Nemzeti Színház igazgatójától, Németh Antaltól négyéves szerzôdést kaptam. Grillparzert, Kós Károlyt, Shakespeare-t, Giraudoux-t rendeztem, kisoperasorozatot a Városi Színházban, díszleteket terveztem, játszottam. Katonai behívót kaptam.

Fogságba kerültem. A fogságban forgatókönyvet írtam. 1945 októberében sikerült hazajönnöm. Boldogságos otthonom: a Művész Színház, Várkonyival. A Makrancos hölgy. Állandó díszlettervezés. Pirandello, Lilian Hellmann, Galsworthy stb. rendezések. Házasságom Apor Noémival. Harmincéves voltam, mikor a megromlott pengő helyett a forint lett a pénz. Közben a Magyar Színház, majd újra a Nemzeti. A munka öröme Bajorral. Kassák darabja. Könyvillusztrációk. A mozikban Orson Welles Aranypolgára, egész sorsomra meghatározó. Színházak államosítása.

Színigazgatóvá neveznek ki. Az első év végén a Filmfőigazgató azt kérdi, nem akarnék-e a filmhez átkerülni. Azt mondom, igen. Péter fiam születése. Utána 32 év alatt 21 film. Öt nagydíj, húsz vagy talán több egyéb díj nemzetközi fesztiválokon. Két nomináció az Oscar-díjra. Hangos sikerek és hangos bukások részese voltam. 22 éven át a Filmművész Szövetség elnöke. Megkaptam mindent, ami itthon elismerésben megkapható. Szerencsés voltam. Makacs is. Erőszakos is. Szívós. Másfél éve újra megkísértett az olajfesték szaga. Kézbevettem megint az ecsetet. Létrejött egy csomó kép. S most olyan, mintha nem is lett volna közben semmi... Eltelt... Elillant... Mi telt el? ... Mi az, ami elillant? ... Elillant, de mi? ... Hahó!... Alighanem... a tükrön a lehelet...”
– Fábri Zoltán (1917–1994) 1985-ös önéletrajza azzal a pontossággal és azzal a tömörséggel foglalta össze addigi élete hét évtizedét, mint amellyel filmjeit alkotta meg.

Sehol egy fölösleges mondat, minden szava ôszinte, hiteles és pózoktól mentes. Szikárnak és szigorúnak is vehetnénk, ha nem látnánk a szigorúságot is afféle mûvészi manírnak, mellyel az alkotó érzéseit és benső vívódásait próbálná leplezni. Fábri azonban minden szûkszavúsága ellenére is érzéssel és tiszta szívéből beszél. Megindító ez a nyíltság és lenyűgöző ez a pontosság. A festészet művelése, „az olajfesték szaga”, s annak kísértő ereje szakította föl a művészben ezt a szívből jövő önvallomást, s úgy tűnik, a festészetben lelte meg ez a nagyszerû alkotó mûvészlétének végső értelmét.

Fábri Zoltán – ahogy önéletrajzából is kiderül – felsőfokú tanulmányait a Képzőművészeti Fôiskola festő szakán kezdte el. Réti István a tehetséges növendékét már harmadéves korában tanársegédjévé jelölte, Fábri azonban úgy hagyta ott a főiskolát 1938 nyarán, hogy még mesterétôl sem vett búcsút. Fôiskolás éveinek rajzai Vaszary János finom rajzkultúrájának hatását mutatják. Már ezeken a húszéves kori rajzokon megfigyelhetô Fábri kiváló formaérzéke. Minden alakot, minden tömeget a lehető legtakarékosabban, csupán néhány vonallal rögzít a papíron, sőt bizonyos feltűnő torzításokat is megenged magának az egységesebb hatás érdekében. A Tarpan hajcsepphez készült reklámgrafikai terve pedig egészen új oldaláról mutatja a fiatal mûvészt. Humor és erősen absztraháló formaalakítás segíti a témához illő, vagyis a hajra koncentráló képi üzenet megfogalmazását. Fábri ekkor még eredeti családnevén, Furtkovitsként szignálta a művet. Az 1938-as tanévet már színinövendékként kezdte, s nevét is ekkor magyarosította Fábrira. 1940-ben már a Nemzeti Színháznál dolgozik színészként, rendezôként s díszlettervezôként. Ez utóbbi tevékenységét szinte soha nem adta föl. Nemcsak filmjeihez, hanem színházi darabokhoz is készített díszletterveket még az 1970-es években is, amikor már nemzetközileg is elismert filmrendező volt. Fábri színházi díszlettervei igényes, grafikailag is szépen kidolgozott alkotások. Filmjeihez készült díszlettervei pedig minden részletre kiterjedôen megformált enteriőrképek, látványtervek. A Körhinta helyszíneit nagyméretű lavírozott tusrajzokban képzelte el (1955), a Hannibál tanár úr mulatóban zajló jelenetéhez pedig remek színes tervet készített (1955), melyen a karóra tûzött koponyák s a groteszk néger fejek kontrasztja már önmagában is kifejezi a leitatott fôhôs zavarodott lelkiállapotát.

Fábri – bár soha nem szakadt el teljesen a képzőművészettől – igazában az 1980 körüli években vált a szó hagyományos értelmében vett festőművésszé. Amikor újra megkísértette ôt az olajfesték szaga. Fábri késôi képei nagyméretű, önálló képi üzeneteket teremtő alkotások, melyekben az egykori díszlettervezô finoman cizellált kézi munkája helyét a festő energikus ecsetvonásai veszik át. Fábri nem portrékat fest, hanem bizonyos általános emberi szituációkat örökít meg, illetve keserû történelmi tapasztalatait próbálja meg tömör képi üzenetként megfogalmazni. Képcímei világosan kijelölik művei értelmezési körét. Az elnök békeszózata (1985) cím mögött, hacsak nem a bárgyú propagandaképekre gondolunk, mindenki érezhette a szatirikus áthallásokat. A kék arcú, kifejezéstelen tekintetû elnök képe a háttérben masírozó katonákkal pedig teljesen világos célzás volt – ráadásul nagyon filmszerûen – a kor üres politikai jelszavaira, s leginkább a jelentésébôl teljesen kiforgatott „béke” fogalmára.

„Az a mániám, hogy az ember alapvetôen szabadságra született. S elviselhetetlen számomra, hogy bár ez így van, az emberiség több ezer éves írott történelme mégis háborúkkal, öldöklésekkel, gyilkosságokkal, tömegmészárlásokkal, bosszúhadjáratokkal, merényletekkel, fajüldözésekkel, népirtással, pogromokkal, az erőszaktevés ezerféle változatával van tele...” – vallotta a művész. Időskori festményeinek egyik központi problémája is éppen a 20. századi emberiség sorsa. Nagy témákat próbált érinteni, sokszor talán programképeket festett, ahogy azt képcímei is sugallják, de mindez semmivel sem csökkenti képeinek fegyelmezett, rajzi struktúrákra épülő kompozícióinak, komplex színharmóniáinak értékét. A nagy „programképek” mellett számos önvallomásos kompozícióval is találkozunk.   
Fábri Zoltán festészete nem kísérletező piktúra, őt nem igazán formaproblémák izgatják, hanem a komplex emberi tartalmak festôi kifejezésének lehetôsége. Ehhez éppúgy hozzátartozik képei gazdag narratív karaktere, a színek lelki tartalmak kifejezésre alkalmas használata, a festék traktálásának határozottan expresszív jellege. Tájképekkel, csendéletekkel nem találkozunk az életműben. Mint ahogy filmjeiben, úgy festményeiben is az ember, az egyén állt mûvészete középpontjában.

Fábri Zoltán kiállítása a 38. Magyar Filmszemle kísérő rendezvénye. Janisch Attila, a szemleigazgatóság elnökének kezdeményezésére idén először a filmszemlét egy nagy magyar alkotó emlékének ajánlotta a szemle igazgatósága. Fábri Zoltán festői életművének mintegy hetven alkotásból álló bemutatóján a mûvész filmes díjai, saját rajzaival és megjegyzéseivel kommentált eredeti forgatókönyvei és rövid dokumentumfilmek teszik teljessé a kiállítási élményt.
 

Full 001026 Png
Full 001027 Png