Akusztikonok

Jovánovics-relief a Művészetek Palotájában

Szikra Renáta

Tízéves a Művészetek Palotája, ennek kapcsán egy olyan műről írunk, amiről saját jogon szinte sohasem esik szó. A koncertre járók megszokták már, hogy ha beülnek a nagy hangversenyterembe, színes falak veszik őket körül, felületükön furcsa gyűrődésekkel, geometrikus törésekkel, sajátos ritmusban ismétlődő elemekkel. Az orgonaülések fölött pedig egy soha nem mozduló aranyfüggönyt nézhetnek. Hogyan készültek a hatalmas gipszreliefek, mi a funkciójuk és mi van mögöttük? Első kézből, magától a reliefek alkotójától, Jovánovics Györgytől kaptuk a válaszokat.

 
A falburkolat színterve. A tompább vasoxid, umbra, capot mortuum és a harmadik szint magasságában lévő kevert színek közül kiragyog a kadmiumvörös, ami ma éppen olyan luxusfestéknek számít, mint a középkori festők ultramarinja, amiből a kompozíción világos és sötét árnyalatot is találunk. 2004, színes papir, 460 × 1010 mm

 
Az erkély mögötti reliefsor
 
Méretét tekintve az ország egyik legnagyobb köztéri műalkotása, Jovánovics György közel ezer négyzetméteres színes gipszrelief kompozíciója gyakorlatilag láthatatlan. Részben talán azért, mert ahová készült, ott a vizuális élményt többnyire háttérbe szorítja az akusztikai. Az idén tízéves jubileumát ünneplő Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermének technikai kialakítását a világ egyik legnagyobb szaktekintélye, (a 2007-ben elhunyt) Russell Johnson és New York-i csapata, az ARTEC végezte – a falat borító műalkotás pedig szerves része a szuperlatívuszokban emlegetett akusztikai rendszernek. A térhangzás és a szobrászat egymásra találásában fontos szerepet játszott, hogy Russell Johnson és Jovánovics György közös szenvedélye: a gipsz.
 
A KKL Luzern hangversenyterme hófehér rácsos gipszburkolattal (Ateliers Jean Nouvel, 1995–2000) Forrás: Wikimediacommons
 
Az Aubette Theo van Doesburg tervezte banketttermének rekonstrukciója, a színes panelek mennyezetre is kiterjedő kompozíciójával, melyekbe a világítótesteket is belekomponálta | Forrás: Wikimediacommons
 
Theo van Doesburg: A Café L’Aubette éttermének mennyezeti színvázlata, 1927, papír, tus, gouache, kollázs, karton, 24 × 38 cm, Musée National d’Art Modern, Paris | Forrás: Wikimediacommons
 
   Jovánovics évtizedek óta legfontosabb anyagaként – médiumaként – használja a gipszet. A hatvanas évek elején a bécsi Iparművészeti Egyetemen, illetve később, párizsi tanulmányai során fedezte fel magának a szobrászi segédanyagként kezelt, olcsó és könnyen kezelhető matériát. Ikonikussá vált korai figurális alkotásaiban (Részlet a Nagy Gilles-ből, 1967, Ember, 1968, Fekvő alak, 1969) az efemer, rövid élettartamúnak gondolt gipszet a bronz és a márvány rangjára emelte. A nyolcvanas évek elején berlini ösztöndíjasként készítette első hófehér gipszrelief-sorozatait. A végtelen variációkra lehetőséget adó, gondosan kiérlelt koncepciót és mérnöki precizitású öntéstechnikát igénylő – fehér, majd színes – munkák a mai napig fontos szeletét alkotják Jovánovics sokrétű életművének. Korábbi gipszreliefjei ritkán haladják meg a táblakép-méretet, a Müpa esetében azonban egy 25 méter magas és széles, mintegy 50 méter hosszú terem oldalfalait borító gigantikus „gipszpannóra” kapott megbízást, ráadásul nem hófehérben, hanem ragyogó színekben megkomponálva.
 
A „sík” tábla felületének leheletfinom redői és gyűrődései lágy felület illúzióját keltik
 
A reliefek rögzítése, hatalmas konstruktivista színkompozíció rejtőzik az oldalerkélyek takarásában
 
   Russell Johnson a gipszben leginkább hangvisszaverő tulajdonságát értékeli. Csaknem ötven koncertterem akusztikai tervét felölelő három évtizedes pályájának tapasztalatait összegző egyik fontos munkája, a Jean Nouvel tervei alapján pár évvel a Müpa előtt épült luzerni kongresszusi központ koncertterme, ahol a falakat teljes egészében négyzetes modulokból álló rácsos gipszrelief burkolja. A dombormű felülete megtöri, megsokszorozza és minden irányba szétszórja a hangot – úgy tűnik, a tégla-vakolat elve alapján működő beton-gipsz kombináció a faburkolattal kombinálva a legjobb hangzás biztosítéka. A Bartók Béla terem alaprajzát és akusztikai felszereltségét tekintve nagyon hasonló a luzernihez: az arányai alapján csak „cipősdobozként” emlegetett teremtípus doboz a dobozban is egyben, mert a külső héj Johnson által tervezett zengőkamra-rendszere lehetővé teszi, hogy a falakat majdnem teljes magasságukban, három szinten megnyitó 58 panel a terem méretét az utórezgési idő szabályozásával az aktuális zenemű igényei szerinti ideális hangzáshoz igazítsa. (Ebben a zengőkamrák függönyeinek és a szintén minden irányban mozgatható, plasztikus megformálású hangvetőnek is megvan a maga szerepe.) Jovánovics reliefmoduljai az elektronikus vezérléssel lamellaszerűen kiforgatható többtonnás betonpaneleket burkolják. A luzerni terem miatt a hófehér eleve nem jöhetett szóba; a bensőségesebb, intimebb hangulatúnak tervezett budapesti térbe az építésziroda eredetileg is „tomboló, mély tüzű színeket” képzelt el.
 
A kórus karzat „aranyfüggönye”. Sokan nem tudják, hogy a konstruktivista Jovánovics leleménye az orgona alatti kórusrész falborítása is. A két szimmetrikus oldalkompozíciótól független mű optikai illúziót keltő alkotás: redőzött függönyt imitáló, 14 karátos arannyal bevont gipsztáblák ismétlődő sora. Ez a gesztus, amit tekinthetünk posztmodern gegnek (vagy giccs-parafrázisnak) visszacsempészi a koncertterem letisztult, modernista terébe a színház hagyományosan vörös-arany világát.
 
Pietro Cavallini: Utolsó ítélet (részlet), 1230 k., Santa Cecilia in Trastevere, Róma | Forrás: Wikimediacommons A középkori művek is felbukkannak inspirációs forrásként. Az aranyfüggöny esetében a torcellói székesegyház aranymozaikkal burkolt szentélyét vagy a korábban ott őrzött 13. századi aranyozott ezüstoltárt említette Jovánovics. Egy másik kedvenc műalkotásán, Pietro Cavallini Utolsó ítéletén (Santa Cecilia in Trastevere, Róma) megfestett angyalszárnyak színharmóniája köszön vissza a koncertterem felső traktusának tört árnyalataiban.

 
A két különböző redőzetű függönyrelief a műteremben, még aranyozás előtt
 
   A konstruktivista színkompozíciót, amelyet Jovánovics a ragyogó kadmiumvörös, okkersárga, vasoxid, gesztenye, umbra barna és szürke árnyalataiból, valamint világos és sötét ultramarinból komponált, a teremben ülő sosem látja egyben, mivel a három szint magas, teljes teremhosszúságú falképet részben kitakarja az erkély- és páholysorokat tagoló világos juharfa burkolat. Az alsó két szinten szinte csak háttérként sejlik fel, a kakasülőn azonban a teljes falszakasz látható, és a többméteres színsávok mellett haladva „mintha egy végtelenített Barnett Newman-képben sétálna az ember”. Annál is inkább, mert míg az alsó két szint színmezői tiszta színek, addig a harmadikon az alapszínekből kikevert csodálatos mélyzöldek, kékek, dohánybarna és vasszürke derengenek.
 
Konstruktivistakompozíció „plasztikus” modulokból
 
   A 80 × 100 centiméteres alapmodulokból összeállított színes falkompozíció művészettörténeti párhuzamaként a modernista (belső)építészet egyik gyöngyszeme, a strasbourgi Café L’Aubette kínálkozik: a Theo van Doesburg tervezte bankett- és táncterem „tiszta plasztikai elemekből, síkokból és színekből konstruált képe”. A De Stilj-alapító Doesburg a konkrét művészet apostolaként tiszta, egzakt, mechanikus mű létrehozására törekedett. A falsíkokon kívül néhol a padlót és a mennyezetet is magában foglaló kompozíciója egyszerre volt vizuális élmény és funkcionális tér – esztétikai és egyben szigorúan mérnöki teljesítmény. Jovánovics művére ez ugyanígy érvényes: a megrendelő kívánságaihoz és a tér funkcionális kötöttségeihez való alkalmazkodás a kivételes precizitást igénylő akusztikus technológia követelményeinek betartását jelentette. Jovánovics saját szavait idézve gúzsba kötve táncolt, amikor megalkotta az óriási konstruktivista kompozíció milliméterre kiszámolt modulrendszerét. Nyolcféle táblát öntött: ebből négy csaknem sík, négy pedig plasztikus konstrukció. Az egységesen 2 centiméter vastag „sík” táblák felületén a leheletfinom redők és gyűrődések puha drapéria hatását keltik. A Kassák képarchitektúráit és El Liszickij Prounjait egyaránt megidéző plasztikus táblákon az alapsíkból kiemelkedő geometrikus formák magassága Russell Johnson előírása szerint egységesen 1, 2 vagy 3 centiméter lehetett. És mintha ez nem volna elég, a különféle magasságú kiemelkedések összterületből elfoglalt százalékos arányát is pontosan meghatározta és be is tartatta a szobrásszal. (Ahogy azt is személyesen ellenőrizte, hogy az acéltokokba illesztett és extrém teherbírású zsanérokon kiforduló zengőkamra-ajtók 10 centiméteres betontáblájára légrésmentesen ragasztják-e fel a megfelelő vastagságú gipszreliefeket.) A plusz kompozíciós elemként alkalmazott hosszú, egyenes „pálcatagok” két modulra is kiterjedhetnek, plasztikusabbá téve a gyűrt felületeket is. Egy panelen belül a gyűrt és plasztikus reliefek aránya is kötött. A matematikai számítások és próbaöntések után legyártott táblákból, a színvariációkat is számba véve mindezek ellenére is számtalan kombinációs lehetőség nyílt: a reliefek tükörszimmetrikusan helyezkednek el a terem jobb és bal oldali falán, így egy oldalon nincs két egyforma vagy közelítőleg is hasonló panel.
 
Lábán Rudolf (1879–1958), a táncírás korszerűsítője, háttérben a minden emberi mozgás lejegyzésére alkalmas Lábánkinetográfia jelrendszere, kezében a táncmozdulatok térbeli megjelenítésére szolgáló eszköz, 1928 körül Forrás: Wikimediacommons

 
   Jovánovics kompozícióit nemcsak a konstruktivista elődök, hanem saját bevallása szerint elsősorban a zene vizuális megjelenési formája, különböző kottaképek absztrakt rendszere inspirálta. Egy Kurtág-partitúra részlete mellett a gregorián kották négyszögletes fejű hangjegyeinek ugráló sora vagy egy performansz kottaszerű jegyzete. Még az sem kizárt, hogy egy arra fogékony szem Jovánovics reliefjeit sajátos, szeriális zeneműként olvashatja – hasonlóan ahhoz, ahogy Lábán Rudolf szintén geometrikus alapformákból építkező táncírás-rendszeréből dekódolható egy teljesen más műfajú műalkotás.
 
Inspiráló kottarészletek Kurtág zenemű-részletétől a gregorián hangjegyeken át a performance-forgatókönyvig