A szem káprázott attól a bámulatos sokszínűségtől és sokrétegűségtől, ami az ezredforduló művészetét jellemzi; mintha múzeumból múzeumba, vagy műteremből műterembe lépnénk standról standra járva a vásárt, miközben a 20. század meghatározó mestereitől is jelentős művek sora a klasszikus modern művészetet áruló galériák kiállításán. Finom átkötések a Velencei Biennáléra, aktuális nemzetközi kiállításokra, kitapintható egységben a műkereskedelem, a művészettörténet és a múzeumok. Itt van a legszigorúbb zsűri, és ez a legdrágább vásár, mégis közel ezer jelentkező közül választják ki a kiállítókat. Egy átlagos standbérlet 50 000 svájci frank (~8 millió forint), ehhez jönnek a szállítási, hirdetési, biztosítási és egyéb költségek. Ahogy a maastrichti TEFAF-on a holland, itt is némileg túlreprezentált a 37 galériával jelen levő svájci kortárs műkereskedelem, de a németek 49 galériája, vagy a 64 amerikai kiállító pontosabban jelzi az erővonalakat. A tavalyi kiállítók 99 százaléka újra itt van, bekerülni szinte lehetetlen. Néhány Maastrichtból is jól ismert szereplő: Richard Nagy Londonból elmaradhatatlan (és úgy látszik, kifogyhatatlan Egon Schiele akvarelljeiből), a magyarokat rendszeresen kiállító Galerie von Bartha Bázelből, a Marlborough Galéria Zürichből vagy a londoni Waddington a modern művészet remekműveivel, mind a nemzetközi műkereskedelem meghatározó tényezői közé tartoznak.

 

 

Két lengyel galéria, egy orosz, és semmi más Közép-Kelet-Európából - újra meg kellett állapítani, hogy nem a csehszlovákok jönnek a modern művészet színpadára, hanem a kínaiak, sokan, és nagyon jók. Kortárs magyar mű nincs, Birkás Ákos neve tűnik fel az egyik kiállító katalógusszövegében, de itt van Moholy-Nagy számos művel, kiemelt helyen, egy konstruktív kompozíciója 1400 000 euróért, Barthánál egy 1924-es Bortnyik, abszolút főmű - price on request -, és persze a fotóművészek, Kertész és Brassai, csillagászati árakon. Egyébként is szembetűnő a fotó további térhódítása, teljesen egyenrangú minőségben, megbecsülésben és árakban is más képzőművészeti műfajokkal.

 

 

Mindig kérdés, hogy milyen a kortárs magyar művészet, jó, vagy rossz, erős, vagy gyenge. De ha az a kérdés, hogy van-e kortárs magyar művészet, az én válaszom az, hogy van, jó, nem is gyenge, csak külföldön ez nem látszik. És erről nem a művészek, és nem a művek tehetnek.