Artanzix / 84

Szikra Renáta

LÁTHATÓVÁ TETT ENERGIA
 
Jackson Pollock: Mural, 1943, olaj, kazein, vászon, 242,9 × 603,9 cm Peggy Guggenheim ajándékozta 1959-ben a University of Iowa Museum of Art, Iowa City gyűjteményének


A 20. századi amerikai festészet egyik legfontosabb képe Európában vendégszerepel, Jackson Pollock Mural című 1943-as festménye Velence után most Berlinben látható. A Deutsche Bank KunstHalléban rendezett kiállítás főműve nemrég alapos restauráláson esett át a Los Angeles-i Getty Intézetben. Az 1973-ban felvitt és azóta elszíneződött lakkréteg eltávolítása után az absztrakt expresszionista festmény lélegzetelállító ereje és intenzitása újra a régi. A több mint hat méter széles, két és fél méter magas festmény a legnagyobb, amit Pollock valaha festett, és a háború utáni amerikai művészetre vetett árnyéka vagy azt megtermékenyítő hatása is ehhez mérhető. A festményt eredetileg (Marcel Duchamp javaslatára) Peggy Guggenheim, az új amerikai művészet egyik legbefolyásosabb pártfogója és műgyűjtője rendelte meg manhattani apartmanházának előcsarnokába. A Mural félrevezető címe ellenére nem falfestmény, vászonra készült olajjal, sőt falat is kellett bontani a kedvéért. Pollock szabad kezet kapott, nagyon élvezte a kihívást és „pokolian izgalmasnak” nevezte a rövid határidőre elvállalt munkát. A berlini kiállítás a „láthatóvá tett energia” beszédes alcímével jelöli Pollock intenzív útkereső időszakát, mely csak pár évvel előzte meg a híres csurgatásos korszakot. Festményeit az amerikai festészet és fotográfia hasonló törekvéseit képviselő művek kísérik, többek között Lee Krasner, Roberto Matta, Aaron Siskind, Barbara Morgan, Robert Motherwell és Andy Warhol alkotásai.

Jackson Pollock: Mural – Láthatóvá tett energia, Deutsche Bank KunstHalle, Berlin, 2016. április 10-ig.
 
 
 
A RAJZOLÓ PSZICHÉJE

Békés Rozi A Palacsintás király sorozatból, 2009-2010 akvarell, tus, színes ceruza, papír, 44 × 60 cm
 
Vajon milyen nemzetiségű lehet a palacsintás király, ha a szolgái távolkeletiek? Vagy ha a környezetében felbukkan egy rosszban sántikáló mellékalak, aki David Bowie-t idézi, vagyis inkább egy olyan régi FMK-st, aki Bowie-t utánozza? Nehéz a válasz, de lehet, hogy nem is kell Japánig vagy épp David Bowie-ig szaladnunk érte. Békés Rozi, aki a fenti meseillusztrációt rajzolta, 1980-ban végzett az Iparművészeti Főiskola könyvművészet szakán, de mint érdeklődő lány, korán kapcsolatba került indigósokkal (az Erdély Miklósféle kreativitás gyakorlatok résztvevőivel) és az akkori alternatív színtér más szereplőivel, például Bódy Gáborral, akinek Psyché című filmjében dolgozott. Animációs filmeket készített, díszletet tervezett, saját előadásokhoz is, amelyeket háromszemélyes társulatként, Absztrakt színház néven hoztak létre. Könyvillusztrációiba, főleg a palacsintás király történetét kísérő rajzokba, úgy tűnik, beszüremkedtek ezek a tapasztalatok: a valamikori budapesti újhullámos közeg figuráit és az Orosz Balettnek díszletet tervező Leon Bakst munkáit idéző látványok keverednek bennük a legjobb gyerekkönyv- illusztrátori hagyományokkal. És itt e számunk sztárjára, Lukáts Katóra gondolhatunk, akiből Békés Rozi épp a doktoriját írja. Visszatérve azonban a nemzetiség kérdéséhez: ebben a hátulról látszó kövér királyban van valami felpuhított szovjet jelleg, a Kádár-kori Gusztáv-sziluettnek és a halvány Tovarisi konyec-reminiszcenciának köszönhetően. Amennyire az ember emlékszik Fésűs Éva 1973-as tévéjátékának történetére, ez biztos nemcsak véletlen egybeesés. (tt)
 
Kiállítás Békés Rozi rajzaiból a Kisterem Galériában 2016. január 15-ig.
 
 
 
PICASSO GYERMEKEI

Pablo Picasso: Bika, Cannes, 1958, farostlemez, faág, szögek, csavarok, 117,2 × 144,1 × 10,5 cm. The Museum of Modern Art, New York, Jacqueline Picasso ajándéka
 
Az 1966-os párizsi retrospektív Picasso-kiállítás óta köztudott, hogy a legellentmondásosabb stílusjegyek és műfajok szintéziséről ismert zseni, Picasso nemcsak festett és rajzolt, hanem ezzel párhuzamosan szobrokat, kerámiákat is készített, ám továbbra is ez az oeuvre egyik legkevésbé feldolgozott része. Picasso tanult festő volt, de autodidakta szobrász. Festményei a megélhetést is biztosították számára, a szobrászat viszont mindig a kísérletezés terepe maradt, s talán ez az egyik oka annak, hogy szobraihoz nagyon személyes viszony fűzte. A szobrok többségét nem adta és nem ajándékozta el, megtartotta magának. Számos műterem- és lakásenteriőr-fotó tanúskodik arról, milyen gondosan rendezgette, javítgatta őket, szinte családtagként kezelve a kedvenceit. A MoMA az említett párizsi retrospektív után egy évvel rendezte a legelső Picasso-szoborkiállítást, most pedig az 1967-es tárlat remake-jeként több mint 100 alkotást elemez az innovatív anyaghasználat és technika alapján. A mester szobrászat iránti fellángolásának intenzív periódusait – festői korszakaival párhuzamosan – hol Rodin és Maillol, hol bennszülött maszkok stilizált fejábrázolásai, hol futurista szobrok megfagyott mozgása inspirálta. Kimeríthetetlen fantáziája a hétköznapi anyagokat, sőt tárgyakat is átlényegítette: így készült festett, hajtogatott bádoglemezekből a festményeiről ismert kubista gitár, a farostlemezből épített bika vagy biciklinyeregből és kormányból a sokszor reprodukált és sokat másolt bikafej.
 
Picasso-szobor, Museum of Modern Art, New York, 2016. február 7-ig.
 
 
 
JAPÁN DON JUAN

Heian-kori udvarhölgyet ábrázoló dobozka, 18. sz. körül, kerámia
 
A japán női szépségideálról, legalább a gésák révén, van némi fogalmunk, de a japán férfieszményről kevesebb szó esik. A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum új kiállítása Gendzsi herceg alakjának megidézésével ezt a fehér foltot igyekszik eltüntetni. Gendzsi kifinomult ízlésű és modorú, kivételes intellektussal és természetesen földöntúli szépséggel felruházott legendás alakja a mai napig a japán kultúra szerves része, vonatkoztatási pontja, holott fiktív személyről van szó. A mi valóságos Imre hercegünkkel egyidős Gendzsi a Heiankori (794–1185) császári udvar egyik nagy műveltségű udvarhölgye, Muraszaki teremtménye, aki a melegszívű és érzékeny japán Don Juan udvari intrikák és változatos szerelmi kalandok között zajló hétköznapjait 54 fejezetes monumentális regényfolyamban örökítette meg. Nincs drámai csúcspont vagy hagyományos lezárás, a főhős idővel „felhők mögé rejtőzik”, a gyerekeivel, unokáival folytatódó történetnek egyszer csak vége szakad. Gendzsi „virágoskertjének” Hajnalkáját, Mályvarózsáját, vagyis a szívének kedves hölgyeket és a történeteket mindenki ismeri, Japánban az általános műveltség része. A 11. századi Gendzsi monogatari nemcsak a középkori japán kultúra egyik legfontosabb krónikája, de a világirodalom első nagy terjedelmű (szerelmes!) regénye, amelynek ezer éve inspiráló hatását a kiállításon bemutatott, különböző korszakokból származó, csaknem kétszáz fametszet, festmény, kerámia, lakktárgy, írásos emlék és például egy sok száz éves memóriajáték is bizonyítja.
 
Gendzsi herceg nyomában – Japán képen és írásban, Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum, 2016. április 17-ig.