Artanzix / 91
A DIOSZKORIDÉSZ
A Belvárosi Pesti Ferences-templom padlásáról titokzatos oltárkép került elő, amit azonban olyan vastag szennyeződés és megfeketedett lakkréteg borított, hogy még azt sem lehetett kivenni, mit ábrázolhatott egykor. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátor és Művészettörténet tanszékének kutatói és hallgatói vállalkoztak a feladatra, hogy kiderítsék, valóban a neves Jacopo Palma il Giovane velencei festő művéről van-e szó, amint azt a festmény hátoldalán lévő felirat sejtette. A restaurálás során előbukkanó részletekből kiderült, hogy a Szűz Mária Szentháromsággal, szentekkel és donátorral oltárkép ragyogó színekkel megfestett, égi és földi szférákra tagolt kompozíciója ugyan nem Palma műhelyéből származik, de mindenképpen közép- vagy észak-itáliai műhelyben készült 1600 körül. Ikonográfiai különlegessége a középen térdeplő Szent Pantaleon füveskönyve, mely az 1. században élt görög orvos-botanikus, Dioszkoridész műve nyomán Pietro Andrea Mattioli, a 16. század egyik leghíresebb természettudósának fordításában lett a korszak általános orvosi kézikönyve. Feltehetően a donátor személye is természettudós műveltséggel rendelkező ember lehetett, de az sem kizárt, hogy az a velencei nyomdász, Vincenzo Valgrisi rendelte a képet, aki igencsak meggazdagodott a füveskönyv közel hatvan kiadásából. A restaurált oltárkép szeptember végétől újra eredeti helyén, a szentély északi falán látható.
A kép és a restaurálás történetéről bővebben: www.mke.hu/dioszkoridesz
ÍNYENCFALAT
Boncza Berta kulcsra zárható, antik cukortartó ládikája, Petőfiék festett fajansz levesestányérja, Madáchék elegáns metszett üveg ecet- és olajtartója, Bächer Iván ütött-kopott sóletfőző vasfazeka, Réz Pál csorbult szélű pöttyös zománcbögréje vagy az excentrikus Füst Milán űrhajóra emlékeztető ezüstszürke óriástermosza – csak néhány a falméretű vitrineket megtöltő, műtárggyá nemesedett konyhai eszközből a Petőfi Irodalmi Múzeum szépírók konyhájában vizitelő kiállításán. Ahol megtudhatjuk például, mit kapott vacsorára Bernáth Aurél Déryéknél 1976. április 9-én (gulyáslevest és túrós palacsintát) vagy milyen, már nem is e világi franciás menüsort állított össze a rákkal viaskodó és enni már alig tudó Petri György, akinek kakasölő óriásfotója szépen ellenpontozza Móriczék terített asztalának kedélyes rózsaszín derűjét vagy a Kosztolányiék rövid bicsérdista felbuzdulásának köszönhető nyersétel-menüsort. Az ínség és bőség ellentétpárja vonul végig a kényszerű diétákra és asztali örömökre felfűzött kiállításon, látványosan tagolva az idézetek, levélrészletek, családi receptek és vaskos szakácskönyvekből összeállított rengeteg olvasnivalót. Október közepétől repetaképpen a kiállítás Baglyas Erika, Eperjesi Ágnes, Esterházy Marcell és Fátyol Viola témához kapcsolódó videomunkáival gyarapodik.
Írói fogások, Petőfi Irodalmi Múzeum, 2017. március 31-ig.
ELTON JOHN APRÓ ÉKKÖVE ÉS ÜVEGKÖNNYEI
Elton John közismerten lelkes műgyűjtő, de azt kevesen tudják, hogy a popsztár londoni, Beverly Hills-i és velencei házai falát díszítő 2500 darabos fotókollekció egyik legféltettebb darabja, John szavaival: „apró ékköve” André Kertész 1917-ben készült, alig 6 x 4 centis vintage fotója. Az esztergomi fürdő hullámainak fénytörését megörökítő Víz alatt úszó főhelyen szerepel a legnagyobb privát kézben lévő modernista fotógyűjteményből készült válogatáson, melyet a Tate Modern mutat be. Az 1991 óta szisztematikusan épített gyűjteményt tulajdonosai sosem kívánták végleg elzárni az érdeklődők elől. Amellett, hogy rendszeresen kölcsönöznek kiállításokra, John és férje, David Furnish 2009-ben galériát nyitott berkshire-i otthonuk mellett, hogy a nagyközönség számára is hozzáférhetővé tegyék különleges gyűjteményüket. A Tate Modernben bemutatásra kerülő százötven fotóból álló válogatás másik fénypontját Man Ray művésztársairól, köztük Picassóról, Georgia O’Keefferől, és legkedvesebb múzsájáról, Kikiről készült radikálisan újszerű portréi jelentik.
A radikális szem. Modernista fotográfia Sir Elton John gyűjteményéből, Tate Modern, London, 2016. november 10. – 2017. május 7-ig.
POPE GROTTÁJA
Homérosz-fordításai hoztak annyit a konyhára, hogy Sir Alexander Pope, a 18. századi Anglia egyik legnépszerűbb költője és műfordítója csinos villát építtethetett Palladio szellemében a Temze partján. Pope a felvilágosodás egyik előfutára volt a szigetországban, aki a tájképi kertek teoretikusaként is beírta nevét a kerttörténetbe. Az antik és kortárs ikonográfiai elemeket vegyítő, ám a „hely szellemét” megjelenítő angolkert gyakorlatilag az ő twickenhami birtokáról indult Európa meghódítására. (A genius loci kifejezést ő használta először ebben a kontextusban.) Pope egykori birtoka ma területileg egy iskolához tartozik és híres kertjének egyetlen – ugyan csak romokban – megmaradt látványosságát, a grottát évtizedeken át aluljáróként hasznosították. Most jórészt közadakozásból, a Pope’s Grotto Preservation Trust szervezésében helyreállítják a kísértetiesen lepusztult folyosót; újra ásványtani kuriózumok kerülnek a falakra és a mennyezetre, épp úgy fog kinézni, mint amikor még csodájára jártak a villa vendégei. Pope egyébként haláláig, 1744-ig folyamatosan bővítette „ásványtani és bányászati múzeumát”, bár a grotta-formát voltaképpen kényszermegoldás szülte. A birtokot kettévágta a Londonba vezető forgalmas országút, ezért Pope modern aluljáró rendszert épített ki, hogy a (mű)barlang a folyóparti villa alagsorából a Temze és a vadregényes park felé zavartalan kilátást és átjárást biztosítson.
