Artmagazin-díj az Art Market Budapesten

Artmagazin 1oo = 1oo szóban a nyertes standról

Október 12-én, csütörtökön az Artmagazin csapata – Mucsi Emese, Szikra Renáta, Szilágyi Róza Tekla, Topor Tünde és Winkler Nóra – egész napos terepszemlét tart a Millenárison rendezett Art Market Budapesten.

 
 

Az Artmagazin évek óta szemlézi a hazai art fairek standjait, és osztja ki az Artmagazin zsűrinek legjobban tetsző kiállítónak járó Artmagazin-díjat. A hagyományt teremtő elismerést először – még a Budapest Art Fairen – a Kisterem Galéria nyerte el, majd öt éve – már az Art Market Budapesten – a 2B Galéria Waldsee 1944 nemzetközi levelezőlap kiállítása, ezt követően a Vintage Galéria, majd a Trapéz Galéria, 2015-ben a Trema kiadót is üzemeltető montenegrói ISU – Institute of Contemporary Arts, tavaly pedig a violuk contemporary. 

A díj a dicsőség és a mindenkori plakett mellett Artmagazin-cikket és 25% standkedvezményt ér. 

Az Artmagazin Online angol nyelvű IN ENGLISH rovatának szellemében az Artmagazin-díj zsűrizése során az eddig is értékelt feszes standkoncepció mellett azt is figyeljük, hogy az adott galéria mivel és hogyan járul hozzá ahhoz a programhoz, amely a magyar képzőművészetet és képviselőit külföldön is ismertté és kutathatóvá teszi. Az éves galériaprogramon át az Art Market-standon keresztül a weboldalig, mindent megvizsgálunk, hogy az így kapott összkép alapján döntsünk arról, melyik stand hasít leginkább nemzetközi terepen.

Nyertes terek. A kortárs műkereskedelem az Artmagazin-díj tükrében beszélgetés és Artmagazin100 projekt bemutatkozás:
időpont: 2017. 10. 12. (csütörtök) 14.00-15.40
helyszín: Art Market – Millenáris C – Art Bistro
résztvevők: Mucsi Emese, Szikra Renáta, Szilágyi Róza Tekla, Topor Tünde, Winkler Nóra 


Artmagazin-díj 2016 nyilvános zsűrizés az Art Market Budapesten (Szilágyi Róza Tekla, Winkler Nóra, Páldi Lívia, Szikra Renáta, Topor Tünde) Fotó: Mucsi Emese © Artmagazin