Mint nemzetközi művészeti vásár, a berlini Art Forum nem más egyfajta nemzetközi művészeti keresztmetszetnél; és ha nemzetközi keresztmetszet, akkor – feltételeznénk – valamifajta „nemzetközi trend” bemutatását nyújtja. Így tehát az olvasóknak nagyobb tanulsággal szolgálhat egy szinopszis a tartalomról, mint a vásár formai kondícióiról. Jelen írásban szeretnénk félretenni a számadatok (részt vevő országok, galériák, kiállítók, látogatók, eladások) ismertetését (a honlapról ezek az információk könnyedén begyűjthetők: www.art-forum-berlin.de/), és inkább a standok kínálatára helyeznénk a hangsúlyt.

Mivel Berlin nem kevesebbre vállalkozott az idén, mint hogy a legfőbb esztétikai alapkategória köré szervezze az újkori táblaképfestészetet, installációt, video- és fotómunkákat immár 12. alkalommal felvonultató művészeti vásárát. Az About Beauty alcímet viselő expón első pillantásra úgy tűnik, a mindent szabad elve uralkodott el. A fórumon az európai kultúra új szépségfogalma aktivizálódott, ami nem más, mint a hiperesztétizálódott kultúripar által meghatározott szépség.

Így tehát alapvetően a látványelemekkel operáló munkák jelenléte jellemző[1], olyanoké, melyek egy-egy kortárs irányzathoz csatlakozva szédítik el a látogatót. A leegyszerűsített, a befejezetlenség vagy a klisé nyugtalanító érzetét keltő munkák pimaszul pózolnak. A standok kínálatában az ultrakortárs művészet és a végletekig felszabadított gátlások vibrálnak.

A fórum egyik különtermében az Ami Barak által rendezett House Trip című extrakiállítás is az új esztétizálódási folyamatokra szeretett volna rámutatni. Ahogy a Párizsból érkezett kurátor írja a katalógusban: „a művészet az építészet és a dizájn közötti intim (!)(?) kapcsolatot keresi”, ahogy „az enteriőr-dizájn iránt mutatkozó megújult érdeklődés is a privát szféra és a modernitás története közötti rejtett kapcsolatra mutatna rá”. Az enteriőr-dizájn a rohamosan gyorsuló esztétizálódási folyamatok miatt kerülhetett újra a felszínes érdeklődés középpontjába. Az esztétikai tapasztalatot már nem csak a művészet biztosítja – megtalálhatjuk a populáris kultúra médiumaiban, a test- és lakásdíszítésben, a tetoválásoktól a divaton át a formatervezésig mindenben. A House Trip az önmagunk köré mesterségesen, de esztétikusan kreált környezetünk (Umwelt) és személyes mediális terünk kommunikációjáról, kommunikálhatóságáról szólt, amelyben konformizmusunkon túl, saját esztétikai rendezőelvünk is megmutatkozhat. Környezetünket próbáljuk úgy felépíteni, hogy mögötte látható legyen az ember, hogy abban egyértelmű legyen az „Én” mások számára. Ám így a környezet csak a tömegkultúra által felkínált fogyasztói cikkekből „szabadon” válogató emberre utal, aki épp ezáltal áldozza fel magát annak oltárán.

A galériák kínálatában az új képszerkesztési technológiák jellemezte új generációs képalkotás jelent meg nagy számban. Norbert Bisky a Crone Gallerie-től intenzív színerejű figurális festészetének ironikus témaválasztásával és hatalmas vásznaival bűvölt el. Képein testfetisiszta hangulatban gyermekded übermensch tinik szenvednek megkötözve vagy élvezkednek nihilistán makettszerű, ultrazöld német tájban. A felszínesség esztétikai értéke, az öröm, a szórakozás, a következmények nélküli élvezet dominál képein. Ez azonban élményhordozó aurát teremt, és tény, bekebelez. A Crone Gallerie pontosan erre alapozva a vásáron magabiztosan kizárólag Norbert Biskyvel képviseltette magát (One Man Show). A hatalmas, öt méter széles képek már a második nap elkeltek.

Az Alexander Ochs Galleries Berlin-Beijing kínai művészeket állított ki standján. Szinte kötelező jelleggel szerepelnek ma már ázsiai kortárs művészek a művészeti vásárokon.
Ez a nyugati trend. Sikerük az európai kulturális hagyományoktól gyökeresen eltérő tartalmi megközelítésmódban rejlik. Realista, aprólékosan kidolgozott munkáik saját kultúrkörük témáit és környezetük sajátos ornamentikáit dolgozza fel látványos, olykor szürreális stílusban.[2] A tradicionális kínai tusfestészet és a nyugati művészet szintézise révén válhat a nyugati szemlélő számára a kortárs művészetben kialakult űr betöltésére olyan alkalmassá a kortárs ázsiai művészet. Nem véletlenül szerepelnek a legnagyobb kínai (Zhang Xiaogang) és japán (Josimoto Nara) festőművészek a Christie’s és a Sotheby’s aukcióin. Utóbbiból az Art Fairhez kapcsolódó külső programként ízelítőt is láthattunk az Invaliden Strasse Elisabeth Villájában. A Sotheby’s kilenc művész munkáját hozta el (Zhang Xiaogang, Damien Hirst, Neo Rauch, Gerhard Richter, Gilbert and George, David Hockney, Basquiat, Banksy, Frank Auerbach) kortárs aukciójának beharangozásaként.

De vissza az Art Forumhoz, ahol talán még a Sotheby’s aukciójánál is jobban megdobogtatja szívünket egy magyar akció, a Lada Projekt. Először Németh Hajnal és Lilla von Puttkammer kezdeményezéseként a Bipolár Projektben bukkant fel a csapat mint német–magyar kulturális együttműködés. Hasonló tematika mentén haladva az Art Forumnak helyet adó Messe Palais termében álló standjukon kisebb méretű alkotásokat mutattak be alapító és közreműködő művészeiktől. Így Németh Hajnal videókat, Lilla von Puttkammer apró táblaképeket, a Kis Varsó Element című bronzhegyét, Szabó Dezső repülőit vagy a Höfner und Sachs Honey Neustadt című installációját szerepeltették[3]. A Lada Projekt egyébként egy új média alapú, kép a képben tematikájú, berlini székhelyű művészeti csoport. Berlini és budapesti művészek közreműködésével különböző tematikák mentén közös alkotások létrehozása és bemutatása a céljuk, ahol a megközelítés hasonlósága vagy különbözősége adja majd kiállításaik filozófiáját.

Az Art Forumon a minden évben változó zsűri idén alcímbe sűrített művészeti program mentén szervezte volna egységbe a kiállító galériák anyagát. Emellett a galériák próbáltak egyéni produkciókban, művekben gondolkodni, és a munkák látványelvű megközelítésére koncentrálni. A káoszból azonban kitűnt, hogy a populáris kultúra alkotásainak hatásától távol, valahol mégis az európai kultúrkör szellemi szubsztanciájában gyökerezik a bemutatott művészet.

(A szerző a Virág Judit Galéria kortárs művészeti részlegének vezetője.)

Jegyzetek:

^{[1] Ahol a szépség, mely egykoron létezett, ma puszta reprezentánsként jelentkezik csupán.
[2] Sanghajban 30 000 diák tanul egy évfolyamon a tradicionális festészet tanszéken.
[3] A munka elvileg egy 10x8 méter alapterületű, panelházaknak álcázott méhkaptár-rendszer. Az egymillió (!) méh mézet termel, amit aztán a csapat áruba bocsát.}

2007/5. 58-59.o.