Vajon mi a különbség szobrász és szobrász között? Talán semmi, talán szavakba sem lehetne foglalni, hogy mennyi minden. A kánon részévé válni vagy az úttörők zászlósának lenni ellentétes pólusok képviseletét is jelentheti, s hogy az elvek diktálta elméleti mélység vállvetve építkezzen az utánozhatatlanul ügyes kézzel, nem lehet mindenkiben benne gyökerező követelmény.

Egy olyan világra nyitva kapukat, amelyben a túlélésért napról napra mást kell megtagadni, mindezt olyan lélekkel, amelyben a vidámság biztos alapra épített házat, szobrásznak lenni lehetett a jövő teljes figyelembevétele nélkül, egyben az ideológiákkal, mint pusztán jó szomszédokkal parolázva is. Búza Barna pontosan azt az utat követte szobrászatában is, mint tulajdon életében: tét nélküli jó viszony, egy kedves mosoly és kívülállóként, biztos kézzel formázni meg mindent, újító szándék és tanító attitűd nélkül. Szépen.

Most született egy könyv, melynek szerzőpárosa (anya és lánya) szoros barátságot ápolt Búza Barnával, s e barátság emléke valamennyi oldalon ott érződik. A könyv sze- retettel született, egy hosszú beszélgetést formálva át nagymonológgá.

A kötet így nem is a művészettörténet felől közelít, nem nyújt szakmai szempontok alapján megrajzolt pályaképet – ellenben igen kellemes élményt. Ha ilyen várakozással lapozzuk fel, nem fogunk csalatkozni benne.

Olvasva akárha egy regénnyel lenne dolgunk, a történetek és a nyelvezet is elhitetné ezt velünk, s a könyv valódi különlegessége talán éppen az, hogy műfajilag egészen különlegeset alkot. Belső monológ ez, de külső tollal megírva – ez a toll nem vesz lajstromba semmit, nem szolgál külső szempontokkal sem, ahogy maga az elbeszélő sem olvasók százainak szánja mondandóját. Ő csak mesél, szinte magunk mellett érezzük a teraszon, ahogy egy tál jó barack és egy öblös pohár szóda mellett nekünk regéli történeteit, mint hajdan (vagy akár most is) tulajdon nagyapáink. Egyszerű szintézis ez: olvasmányos elbeszélés, amely egyszerre állít emléket Búza Barna szobrászművésznek, enged betekintést gazdag magánéletébe és bontakozik ki belőle egy valós személyiség.

A művészettörténeti diskurzus ajtaja ez esetben tehát csukva marad, az olvasó pedig talán egy szépen formázott kertkapuhoz kapva kulcsot, mögötte egy ismerősre: Búza Barnára talál. Az ő történeteit mutatja meg nekünk a szerzőpáros: Béres Klára és Béres Melinda.


Béres Klára – Béres Melinda: Az üstökös csillagot hozott. Akovita, Budapest, 232 oldal, 3600 Ft