Basszus, már bezárt? – Floral Centerpiece

Későknek, feledékenyeknek, workaholicoknak vagy bárkinek, akinek nem volt ideje megnézni.

 

“Words and images are correlates that eternally search for one another.”

/Johann Wolfgang von Goethe/

Következő kiállításunk témájául egy örök visszatérőt választottunk, a művészet ismétlődő és mindig megújuló motívumát, a virágokat. A téma nagyszerűsége egyszerűségében és klasszikusságában rejlik. A Floral Centrepiece című kiállítás a virág formális, szimbolikus, politikai és esztétikai heterogenitását mutatja be és örökségének életben tartására vállalkozik.
A sokféle pozícióval, a tudományos, eufémikus, memento mori, festői, gyermeki, költői megközelítésmódok párbeszéde mentén szeretnénk újragondolni a költői élmény és a vizuális művészetek közötti élő kapcsolatot azzal, hogy nem rendhagyó, de ritka módon a vizuális művek mellett költeményeket is kiállítunk. A bemutatásra kerülő versek, akárcsak a műtárgyak, egyszeri és megismételhetetlen alkotásokként jelennek meg.
A két médium az évszázados esztétikai viták ellenére teljesen egyenrangú „testvérmúzsaként” mutatkozik be. Nem célunk „amazt beszélő festménnyé, emezt pedig néma költeménnyé…” (Lessing) tenni.
A téma természetéből adódóan, valamint a textualitás intimebb és lassabb befogadhatósága okán, úgy érezzük, a versnek, mint műformának egy kiállítási szituációban helye van, hatást gyakorolva az értelmezés gyakorlatára, ezzel egészen új percepciókat eredményezve.

 

Nyitva tartott: 2019. február 21 – április 13.
Helyszín: Deák Erika Galéria
Kurátor: Sárvári Zita
Fotó: Peter Rakossy

Full 006226
Full 006227
Full 006228
Full 006229
Full 006230
Full 006231
Full 006235
Full 006236
Full 006237
Full 006238
Full 006239
full_005255.png
Basszus, már bezárt? – Ráközelítés – Zékány Dia önálló kiállítása

Későknek, feledékenyeknek, workaholicoknak vagy bárkinek, akinek nem volt ideje megnézni.

 
 

full_006109.png
Basszus, már bezárt? – Esély – Urbán Ádám kiállítása

Későknek, feledékenyeknek, workaholicoknak vagy bárkinek, akinek nem volt ideje megnézni.

 

full_006167.png
Basszus, már bezárt? – Átlagos eltérés – Vékony Dorottya

Későknek, feledékenyeknek, workaholicoknak vagy bárkinek, akinek nem volt ideje megnézni.

 

full_006184.png
Basszus, már bezárt? – Deserted workshop – Orbán Előd

Későknek, feledékenyeknek, workaholicoknak vagy bárkinek, akinek nem volt ideje megnézni.