Az érdeklődés ismét óriási volt. Ez talán leginkább annak tudható be, hogy a napilapok mindennap oldalakat szenteltek a vásárnak, ugyanúgy, mint a televízió vagy a rádió. Az utcákra ugyanez volt érvényes, a sugárutak a legfontosabb tömegközlekedési gócpontok mind ki voltak plakátozva.

 

A rendezők arra is nagy hangsúlyt fektettek, hogy a legismertebb magángyűjtemények és múzeumok képviselői, valamint a nagy művészeti magazinok kritikusai, kurátorai megjelenjenek. Fontos ez, hiszen ilyenkor dől el, kik lesznek a következő évek sztárjai, kik képviselnek majd egy-egy országot a nemzetközi művészeti élet palettáj án, kiknek a művei gyarapítanák majd egy-egy magángyűjteményt.

 

 

Egy vásár mindig valamiféle kavalkád. Sok a galéria, és annál több a műtárgy, nem könnyű valami újjal kitűnni. A név a lényeg, de legalábbis nagyon fontos. Egy neves galéria szinte mindent el tud adni, míg egy híres művész hasonlóképp fellendítheti egy galéria hírnevét.

 

Míg tavaly inkább csak a véletlen hozta be a látogatókat a Deák Erika Galéria standjára, idén már sok volt a régi ismerős, és sokan ismerték fel a tavaly már itt kiállított Szűcs Attila műveit. Komoly sikert könyvelhet el magának Iski Kocsis Tibor is, akinek Szűccsel egyetemben szintén sikerült néhány művét értékesíteni. De a galéria által képviselt többi művész, úgy mint Eike, Ghyczy Dénes, Révész László László és Köves Éva is kisebb-nagyobb sikerrel szerepelt.

 

 

Míg hazánkban még mindig inkább a festmények kerülnek köz- és magángyűjteményekbe, külföldi vásárokon egyre több fotó és videó kel el. Érdekes, hogy áruk is lassan vetekszik a festményekével, hiszen 10,20,50 000 euróért lehet fotókat kapni, és egy limitált szériás művészvideó ára elérheti a százezres kategóriát is. Míg a mi festőink művei még a tízezres kategóriát is alig érik el, pedig ők is nagyon jó művészek. Sőt. Egy a bajuk, hogy nincsenek benne a nemzetközi művészet körforgásában. Remélhetőleg csak egyelőre.