Brainstorming, avagy kriminális és szabad asszociációs ötletelés a közgyűjtemények fotóhasználati jogairól

Bretus Imre

A jogszabályok útvesztőjében fontos elvi, szinte banális kérdés, hogy mihez is van joga, mi is a kötelessége az adóforintokból a nemzeti közkincs megőrzésére létrehozott és működtetett hazai közgyűjteménynek és az ott dolgozó szakembereknek. Fontos kérdés/érdek a folyamatos finanszírozási problémákkal küzdő intézmények életében, hogy a náluk lévő „vagyon” hasznosítására milyen módszerek alkalmazhatók és ezen megoldások alkalmazásával hogyan lehet javítani az intézmények működésének feltételein. A kérdés – bármilyen irányból közelítünk – sok aspektust és számos súrlódási felületet generál, hisz ahány érdek, annyi ésszerűnek tűnő megoldás létezik. Egy dolog azonban tény: a magyar közgyűjtemények irányítói sem térhetnek el az érvényes jogi instrumentumoktól, illetve nem szerencsés, ha a saját érdekeikre görbítik a különféle, néha gumicsontként is értelmezhető jogszabályi kereteket. A múzeumok gyűjteményeiben őrzött tárgyakhoz kapcsolódó fotóhasználati jogok esetében úgy tűnik, valóságos brainstorming, ötletroham tombol, amelynek lényege: mindent lehet, ami jónak tűnik. Persze nem biztos, hogy ami rövid távon jónak tűnik, az hosszú távon hasznos vagy korrekt is.

Caravaggio: Judit és Holofernes, 1599-1600, olaj, vászon, 145x195 cm Roma, Galleria Nazionale d' Arte Antica di Palazzo Barberini | S.S.P.A.A. Polo Museale della Cittá di Roma

 

A közgyűjteményekben őrzött tárgyak nem csak önmagukban képviselnek értéket, a tárgyakról készített reprodukciók, fotók és az azokból készített anyagok is alkalmasak a pénzgyártásra. Évtizedek alatt minden és mindennek az ellenkezője is előfordult. A múzeumi tárgyakról készített tárgyfotók körül pezsgett a business, a szépséghiba csak az, hogy ebből az üzletből néha a résztvevők „kifelejtették” magát az intézményt. „A közgyűjteményekben létrehozott fotójogok és azok hasznosítása kapcsán több jogszabályra kell hivatkozni. Mindenekelőtt a 1997. évi CXL. törvényre, amely a muzeális intézményekről is rendelkezik. A jogszabály-használati zavart az okozhatja, hogy ennek a törvénynek az Oktatási és Kulturális Minisztérium még nem készítette el azt a rendelkező részét, amely egyértelműen szabályozná, mit tehetnek a közgyűjtemények e tekintetben. A másik idevágó törvény a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, amely a szerzői jogok kapcsán felmerült kérdéseket rendezi, összhangban az európai uniós és nemzetközi jogi instrumentumokkal. Sokszor jelent viszont problémát a jogszabály nem megfelelő értelmezése” – világít rá a problémára a területet jól ismerő, de a nyilvánosság elől elzárkózó médiaszakértő.


Ugyanakkor jogos igényként merül fel az intézmények részéről, hogy valamiféle szabályozott keretet kell kialakítani a fotójogok terén, még akkor is, ha ezzel néhány magánegzisztencia sérül. Be is indult, illetve folyik az ötletelés, a gond csak az, hogy a brainstorming lényege a több szakterületet is magában foglaló csapatmunka lenne az egyénileg alkalmazott félmegoldások helyett.

Összegesített érték

Az egyik ilyen „magányos” műhely a Megyei Múzeumok Igazgatóságainak Szövetsége, amelynek keretében az intézmények – uniós jogszabályokra hivatkozva – épp most dolgoznak egy tervezeten, amely az ő szempontjukból kíván rendet tenni a fotójogok használatának terén. A végleges tartalmában még nem elfogadott tervezet lényege, hogy a muzeális intézmények törzsgyűjteményébe tartozó és védelem alatt álló tárgyairól készített fotók bármilyen célú és formájú felhasználását az intézmények egységes engedélyhez kötik, illetve meghatározott összegekre tartanak igényt. Az engedélykérés és a fizetési kötelezettség kiterjed a kutatókra, a szerkesztőségekre és a kiadókra is. A tervezet összegeket is meghatároz: tanulmány esetén reprodukciónként 15 eurót, múzeumok, galériák és egyéb nonprofit szervezeteknek az előző összeg dupláját, illetve például folyóiratban történő publikálás esetén 5000 példányig országonként 50 eurót. A tervezet annak ellenére, hogy joggal kívánja átláthatóvá tenni a kialakult gyakorlatot, számos egyéb elvi problémával nem foglalkozik. Vegyünk példának kettőt. Tegyük fel, hogy egy közgyűjteménynek 2010-ben sikerül az életbe lépő tarifákkal ötmillió forint bevételt elérni. Jelenleg semmi garancia nincs arra, hogy ezt a keletkezett – és immár a következő évre tervezhető – bevételt 2011-ben az intézmény fenntartója ott hagyja a közgyűjteménynél, inkább annak van realitása, hogy az intézmény költségvetési keretét ennyivel csökkentik majd. Elvi probléma még, hogy az intézmény által, a múzeumi fotóssal, munkaidőben, a múzeum eszközeivel készíttetett – közpénzből létrehozott – fotóanyag szerzői jogi kérdéseit és azok felhasználását egyelőre nem vizsgálja a munkaanyag.

Szakmai érvek mentén

A hazai múzeumi szakma mindenképpen rendezni kívánja a fotójogok használatának kérdését – fogalmaz dr. Basics Beatrix, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettese. Mint mondja: vannak olyan szereplők, kiadók, akik évek óta visszaélnek a rendezetlen jogi helyzettel. Tény, hogy a múzeumok egyfajta sajátos aranytartaléka, bevételi forrása lehet a múzeumi tárgyakról készült fotók jogdíja. A cél csak az lehet, hogy az európai elvek e téren is működjenek. Két modell jöhet szóba: vagy az intézmények önmaguk adminisztrálják és menedzselik a „vagyonukat”, vagy megbíznak egy külső ügynökséget, egyfajta gesztort, megosztva vele a keletkező bevételeket. A szakmai konszenzus afelé tart, hogy az intézmények – még a felmerülő adminisztráció ellenére is – saját maguk hasznosítsák a gyűjteményeikből szerezhető anyagi eszközöket. Ez nem bonyolult feladat, hisz a múzeumoknál a megfelelő eszközök és szakemberállomány is adott ehhez a munkához, kizárólag néhány jogi bizonytalanságot kell tisztázni. Ilyen körbejárandó kérdés például az, hogy a múzeumi fotósnak jár-e díj a reprodukciókért. Tehát egyfelől pontosan körül kell írni, meg kell határozni a fotós jogait és honoráriumát, de tisztázni kell az intézmény jogait is – fogalmaz Basics Beatrix. A rendelkezésre álló jogszabályokból kiindulva a szakmai testületek egy ideje dolgoznak a konszenzusos javaslaton. Az elképzeléseknek a szerzői jogi törvény adja a kiindulási pontját és a szakmaiság elvének érvényesítése a legfontosabb feladata. Eszerint hazai közintézmények, közgyűjtemények között nem a pénzszerzés az elsődleges cél, hanem a magas szintű szakmai munka elvégzése, így a kölcsönösség elve szerint nem merül fel jogdíjfizetési kötelezettség. Ugyanakkor – világít rá Basics Beatrix – van olyan intézmény, amely jelenleg is bevételi lehetőséget lát és alkalmaz a fotójogok kapcsán. A szakmaiság elve érvényesül abban az esetben is, ha nonprofit kiállításról vagy egyéb indokolt szakmai ügyről van szó. Ugyanakkor a kutató tanulmányíró természetesen fizessen a fotójogokért, ezt a költséget érdemes betervezni a kutatói munkába. A konszenzus szerint a periodikák, szakmai lapok természetesen abban az esetben ne fizessenek, ha konkrét, az intézmények céljaiba illeszthető program, kiállítás kapcsán publikálnak. Ez – mármint a publicitás – intézményi érdek is. A kiadók esetében természetesen egységes piaci elveket kell alkalmazni.

Képjogok
Hogy kicsit közelebb hozzuk olvasóinkhoz a problémát, nézzünk egy-egy példát ami megvilágítja a lapunkban megjelenő illusztrációk jogi helyzetét.
E számunkban egy Rómában, a Scuderie del Quirinale-ban június 13-ig  látható Caravaggio-kiállításról is írunk, ehhez az illusztrációkat teljesen ingyenesen kaptuk. A sajtóosztály az intézmény web-oldalán belépést biztosít a sajtószobába, ahonnan letölthetőek a szabaddá tett képek. Vagyis amelyik kép esetében a kiállítás szervezői meg tudtak állapodni a képet őrző, kölcsönadó intézménnyel, azt szabadon használhatja a sajtó. Caravaggio-cikkünk (A másik Michelangelo 48.oldal) képaláírásainál megfigyelhető, hogy a fotósok szerzői jogainak értelmezése nem egységes, van ahol kérik a fotós nevének feltüntetését, van ahol nem.
2008/5-ös számunk címlapján a Hatvany gyűjteményben is megfordult Manet kép, A Folies-Bergére bárja szerepelt. Megszerzéséhez fel kellett vennünk a kapcsolatot a kép mai őrzőjével, a londoni Courtauld Gallery-vel. Minthogy nem az ő egyik kiállításukat akartuk reklámozni vele, hanem a valahavolt Hatvany gyűjteményről szóló cikkünket illusztrálni, ezért különböző szempontok szerinti (milyen időközönként megjelenő, milyen kiadású, milyen példányszámú, hol terjesztett lapról van szó) díjszabási zónába estünk, így 103.13 fontot, adóval együtt 121.17-et kellett átutalnunk a The Samuel Courtauld Trust számlájára, majd az összeg odaérkezése után kaptunk egy szerver-címet ahonnan letölthettük a címlapra is alkalmasan nagy felbontású képet. A fotós nevét nem kellett feltüntetnünk, az ő felfogásuk szerint tehát a kép lefotózása nem igényelt olyan kreativitást, ami a fotósukat neve feltüntetésére jogosította volna.
(Csak, hogy az árakat is viszonyítani tudjuk egymáshoz: e számunk A kép lelke avagy az animáció diadala című cikkéhez a Kolumba (Kunstmuseum des Erzbistums Köln) archívumából kért egy Weininger rajzot a szerző. Ennek közlési joga 25 euróba került.)
Egy másik címlapunk története:
Tavalyi karácsonyi számunk címlapjával is szerettük volna felhívni a figyelmet a Nemzeti Galéria müncheni festészetet bemutató kiállítására, némi karácsonyi utalással. Ezért esett a választás Benczúr Gyula Madame Pompadour című, a kiállításon is szereplő, de magántulajdonban lévő festményére, amin aranyozott puttók tartják a bársonyfüggönyt. Minthogy a képnek ez csak egy elég kis részlete, nagyon nagy felbontású képet kértünk a Galéria sajtóosztályától. A képet meg is kaptuk, de belenagyítva azonnal látszott, hogy valami gond van vele. Riasztva a galéria sajtóosztályát, majd megoldás híján a kiállítás katalógusának grafikusát, újabb nagyfelbontású verziót kaptunk, ami sajnos ugyanazt a hibát mutatta: mint kiderült nem a képfeldolgozás, hanem maga a fotó rejti a hibát, mert hiába nagy, de életlen. Így az újrafotóztatás mellett döntöttünk, mivel azonban a Nemzeti Galériában csak a saját fotósaik fotózhatnak, felkértük Mester Tibort, hogy csinálja meg a képet újra, eléggé részletgazdagra. Minthogy Magyarországon néhány intézmény esetében, ezek közé tartozik a Nemzeti Galéria is, a fotók a fotósaik kezelésében vannak, így a náluk lévő fotóért, vagy a fotózásért ők számláznak. Ha megelégszünk a sajtóosztály által biztosított képanyaggal, akkor a fotók használata díjtalan, ha azonban nem, vagyis ha a fotósnak bármi dolga van a kérésünkkel, akkor fizetünk, ha éppen futó kiállításról írunk akkor is, ha attól független illusztrációra van szükség, akkor is. A fotós nevét pedig feltüntetjük, tehát itt vélelmezi az intézmény a hozzáadott kreatív értéket. Minthogy ebben az esetben magántulajdonban lévő képről volt szó, felmerül a tulajdonos jogainak kérdése is, ami azonban szakértők értelmezése szerint úgy áll, hogy amikor hozzájárult  a tulajdonában lévő kép kiállításához, reprodukálásához stb., akkor automatikusan áldását adta arra, hogy a képet a kiállításhoz kapcsolódóan a kölcsönvevő intézmény használja, fotózza, reprodukálja. Ilyenkor már csak abban van választási lehetősége, kéri-e neve feltüntetését a kép bármilyen megjejelenésekor, vagy marad a “magántulajdon” megjelölés.


 



A jog hálójában

Lényeges szempont, hogy a közgyűjteményekben őrzött tárgyak, fotódokumentációk és szellemi javak közkincsek, így a köz számára mindenképp hozzáférhetőeknek kell lenniük, de a jogérzet az, hogy valamiféle jogvédelem megilleti az intézményeket. A jogvédelem azonban nem jelenthet profitszerzést – véli dr. Munkácsi Péter és dr. Hepp Nóra, a Magyar Szabadalmi Hivatal Jogi és Nemzetközi Főosztály Szerzői Jogi Osztályának osztályvezető-helyettese és munkatársa.


A Magyar Szabadalmi Hivatal szerzői jogi feladatai közé tartozik 2000. január 1-jétől, hogy vizsgálja a szerzői jogi jogszabályok hatályosulását, gyűjti és értékeli a jogalkalmazási tapasztalatokat, véleményezi a szerzői jogot érintő jogszabályok tervezeteit, különösen abból a szempontból, hogy e tervezetek összeegyeztethetők-e az Európai Unió jogi aktusaival. Elemzi a szerzői joggal összefüggő nemzetközi folyamatokat, az európai jogfejlődést, ennek alapján kezdeményezi a szükséges intézkedéseket. Ugyancsak a hivatal látja el a szerzői jogi jogvitás kérdésekben szakvéleményt nyújtó Szerzői Jogi Szakértő Testület és az Egyeztető Testület működtetésével járó feladatokat is. A fotóművészeti alkotások a szerzői jogi védelem tárgyát képezik. Szerzői jogi védelem alatt áll az a fotó, amely egy szerző (fotós) saját szellemi alkotása; a szerzői jogi védelem egyetlen feltétele az, hogy megfeleljen az eredetiség fogalmának. Elegendő az, hogy a műben az egyéni jelleg valamilyen minimuma megnyilvánuljon, legyen legalább minimális tere a különböző megoldások közötti emberi választásnak, továbbá hogy ne egy meglévő alkotásnak szolgai másolásáról legyen szó. Ennek alapján a múzeumi festmények, fotók szolgai másolása, reprodukálása nem képezhet szerzői jogalapot egy fotós számára, így erre egy múzeumi intézmény sem hivatkozhat.


A szerzői jogok a szerző életében és halálától számított hetven éven át részesülnek védelemben. A 71. évben a mű közkinccsé válik, szerzői engedély nélkül felhasználható. Ugyanakkor arra is van mód, hogy egy fotós a saját egyéniségét hozzáadva a reprodukcióhoz, szerzői jogokra hivatkozzon. Fontos társadalmi érdekeknél, mint az iskolai oktatás, tudományos kutatás, lehetőség nyílik a szabad felhasználásra a már nyilvánosságra hozott műveknél. Ebben az esetben a felhasználás díjtalan, és ahhoz a szerző engedélye sem szükséges. Ez vonatkozik a sajtóra is, az időszerű napi események tájékoztatása kapcsán közölt fotók és reprodukciók a forrás megjelölésével szabadon felhasználhatók – tisztázza a helyzetet dr. Munkácsi Péter és dr. Hepp Nóra.


A Hungart jogi képviselője, dr. Győri Erzsébet ügyvéd szerint kevés műalkotás szerzői jogaival rendelkeznek a magyar közgyűjtemények, múzeumok. Az intézmények az esetek többségében csak a „tárgy” tulajdonosai, megőrzői, a műalkotás feletti szerzői jogokat hetven évig vagy a művész, vagy halála után a jogutódai gyakorolják. A múzeum által kért díjakat el kell különíteni a szerzői jogdíjtól. Amennyiben a szerzői jogok nem a múzeumot illetik, úgy a múzeum egyfajta engedélyezési díjra hivatkozhat. A reprodukció elkészítése során például a villanó vaku károsíthatja a művet, így hamarabb kell restaurálni azt, vagy a fotózás során használják a múzeum területét és munkatársait. További kérdés, amennyiben maga a szerzői jog jogosultja akar fotót készíteni, mit tesz a múzeum? A szerzői jogi törvény értelmében a képzőművészeti, fotóművészeti, iparművészeti és ipari tervezőművészeti alkotás tulajdonosa (pl. a múzeum) köteles a művet a szerzői jog gyakorlása végett időlegesen a szerző rendelkezésére bocsátani, ha ez méltányos érdeket nem sért. Ebben az esetben is kérhet azonban a múzeum némi díjat. Mindent összevetve, a történet nemcsak a szerzői jogról szól – ezt a múzeumok sem kezelhetik így –, hanem a polgári törvénykönyv a tulajdonjogot szabályozó rendelkezéseit kell alkalmazni, amely szerint a tulajdonos(ok) jogosult(ak) használni és a folyó hasznokat beszedni tulajdonukból.

A részletekben a lényeg
Dr. Hajagos Éva, az OKM Szerzői Jogi Irodájának főosztályvezető-helyettese tovább árnyalja az amúgy is összetett jogi képet. Fontos, hogy a közgyűjtemények és a muzeális intézmények fogalma nem esik egybe, bizonyos esetekben van jelentősége annak, hogy közgyűjtemény-e az adott intézmény.
Az 1997. évi CXL. törvény szerint: „Közgyűjtemény: az állam, a helyi önkormányzat, valamint az országos kisebbségi önkormányzat, a köztestület és a közalapítvány tulajdonában (fenntartásában) működő, vagy általuk alapított könyvtár, levéltár, muzeális intézmény, kép-, illetve hangarchívumok.” A szabályozás gyakorlatának a kereteit elsősorban tehát ezeknél az intézményeknél kell kialakítani. Az 1997. évi CXL. törvény alapján még nem készült végrehajtási rendelet a reprodukciós jogok hasznosításával kapcsolatban. A jelenleg előkészítés alatt álló, a múzeumok ügyrendi szabályzatáról szóló miniszteri rendelet kiadása még várat magára.


A probléma körüljárásakor azonban értelmezni, tisztázni érdemes, mit értünk „fotójogok” alatt. Azt, hogy a tárgyakról lehet-e fotókat készíteni? Esetleg azt, hogy mire, hogyan és mennyiért használhatjuk a reprodukciókat? Fontos, hogy a tárgyak tulajdonjoga és a szerzői jog különválik, így a múzeumokban őrzött tárgyaknál a másolatkészítésre az Szjt. szabályait kell alkalmazni. A szerzői jogi törvény a szabad felhasználás körében lehetőséget ad a nyilvános szolgáltatásokat nyújtó könyvtár, a muzeális intézmény, a levéltár, valamint a közgyűjteménynek minősülő kép-, illetve hangarchívum számára, hogy a műről másolatot készítsen tudományos kutatáshoz, archiváláshoz, valamint meghatározott feltételekkel a számítógépes terminálok képernyőjén való megjelentetéshez. Ugyanakkor a közgyűjteményben őrzött mű kiállításához nincs szükség a szerző beleegyezésére.
A muzeális intézményben őrzött tárgyakról a látogatók az intézmény szabályzatában foglaltak szerint készíthetnek fotókat, erről az intézmény vezetője dönt. Amennyiben a fotókra az intézménynek van szüksége, akkor legtöbb esetben azt saját alkalmazottaik készítik el. Ha az intézménnyel munkaviszonyban vagy más hasonló, például közalkalmazotti viszonyban álló múzeumi fotós munkaköri kötelességként készíti el a képeket, akkor az intézmény szerzi meg a vagyoni jogokat. A reprodukció készítőjével azonban a munkáltató másképp is megállapodhat, ekkor ha az intézmény ezen képek felhasználását másnak (pl. egy kiadványnak) átengedi, a fotóst díjazás illetheti meg.


A katalógusba kerülő fotók esetében több jogi lehetőség is van. Az egyik eset az, amikor a már említett munkaköri kötelességből készített fotók kerülnek a katalógusba. Ilyenkor a jogokkal az intézmény rendelkezik, a szerzőt a neve feltüntetésének joga illeti meg. Abban az esetben, ha az intézmény külső szakemberrel készíttet fotókat, akkor a köztük levő szerződés az irányadó. Amennyiben a katalógusba már meglevő fotók kerülnek, akkor az intézménynek a Hungarttól mint közös jogkezelőtől kell megszerezni a jogokat, kivéve, ha a fotók készítője kilépett a közös jogkezelés hatálya alól. A sajtó esetében speciális szabadfelhasználásra vonatkozó szabályok vannak, ha napi hírként tudósítanak egy kiállításról, a sajtó jogosult felhasználni a kiállítási tárgyról készült fotót a szerző/jogtulajdonos engedélye nélkül is. A múzeumokban végzett kutatás módját a 47/2001. (III. 27.) Kormányrendelet szabályozza – fogalmaz dr. Hajagos Éva.

Működés közben
A Néprajzi Múzeumban alkalmazott rendszer folyamatos módosításokkal tíz éve működik. Kialakítását a fotógyűjtemény és a gyűjteményben őrzött tárgyakról készült fotók iránti folyamatos érdeklődés indokolta.


– Elengedhetetlennek tartottuk, hogy egyértelmű, világos szabályok szerint tájékozódjanak a felhasználók, és a múzeum is egyértelmű árak, esetek alapján állapítsa meg a közlési díjakat – mondja Granasztói Péter, a Magyar Néprajzi Múzeum Etnológiai Archívumának főosztályvezetője. Az intézmény leginkább az úgynevezett közlési díjra tart igényt, ez a díj a gyűjteményében található vagy a megrendelő által kért és a múzeumi fotós által készített tárgyfotók nyilvános felhasználása esetén fizetendő díj.


– A közlési díj megállapításában, különösen a rendszer kialakításakor nem volt sok viszonyítási pont, így magunk állapítottuk meg a mértékét, és leginkább a magyarországi felhasználók anyagi lehetőségeit tartottuk szem előtt. Ezért is alkalmazzuk a közgyűjteményeknek, társintézményeknek szóló kedvezményes közlési díjat. Ugyanakkor indokolt esetben kedvezményeket kaphatnak más felhasználók, kiadók is, mert elvünk, hogy nem a közlési díj az első, hanem a szakmai munka minősége. A szerzői jogok tekintetében a tárgyfotók jelentős részét múzeumi fotósok munkaidőben készítették, így a fotók vagyoni joga értelmezésünk szerint a Néprajzi Múzeumé. Harmadik félnek való továbbadás esetén a fotósok is kapnak szerzői jogdíjat, ami megfelel az adott felhasználási típusnak megfelelő közlési díjnak. A közlési díj esetében nem a műtárgy kora vagy készítési ideje számít, hanem a műtárgyról készült tárgyfotó készítésének ideje, így szerzői jogdíj indokolt. Más kérdés, ha egy adott tárgyfotó az aktuális kiállítás kapcsán népszerűsíti a múzeumot. Ebben az esetben elengedjük a közlési díjat, de a fotósnak, ha nem ingyenesen terjesztett kiadványról van szó, jár a szerzői jogdíj – foglal állást Granasztói Péter.

Szubjektív
Bár a jogszabályi környezet részben adott, úgy tűnik a fotójogok használatának kérdését az érintett szereplők kizárólag a saját érdekeik mentén szeretik alkalmazni. Az intézményvezetőknek nagy a mozgásterük és felelősségük is a kérdés kapcsán. A jog eszerint bizonyos esetekben megengedő a tekintetben, hogy a közpénzből „létrehozott” fotójogok átszármazzanak a múzeumi fotósokra, lemondva így az intézmény bevételi lehetőségéről. Az egy másik kérdés, hogy az intézményvezető munkáltatója ebben az esetben akár felelősségre is vonhatja az intézményvezetőt, hisz ha szigorúan az intézmény szemszögéből értelmezzük a kérdést, akár hűtlen kezelésről is lehet szó.


Gondot okoz az is, hogy ismerve és elmélyedve a sajátosságokban, úgy tűnik, túl sok a szubjektív elem a tekintetben, hogy ki milyen módon, mennyiért és hogyan jut reprodukciókhoz, hogy ezért mennyit fizet és hogy kinek. Jelenleg egy kevésbé hatékony, nem szabályozott és sok kiskaput nyitva hagyó rendszer működik. A pénz pedig sok esetben nem marad az intézménynél, mert az értelmezési kérdések okán, az egyéni ambícióktól és egzisztenciális kérdésektől vezérelve a valós vagy vélt jogtulajdonosok – gyakran intézményvezetői asszisztenciával – profitálnak a közpénzekből működtetett közintézmények „vagyonából”.

 

Full 000814