Mezei Ottó A magyar grafika külföldön, Németország 1919-1933 című 1989-ben kiadott tudományos igényességű kiállítási katalógusában, a szintén pécsi származású Forbát Alfréddal foglalkozó írásában említi, hogy „ő egyengette nemcsak Breuer Marcell, hanem további dél-magyarországi fiatalok weimari útját is". A fiatalok - Johan Hugó, Molnár Farkas, Stefán Henrik és Weininger Andor - valamennyien a Pécsi Művészkör tagjai voltak, és egy évvel Breuer Marcel után, 1921-ben kezdték meg tanulmányaikat a weimari Bauhausban.

 

A 20. századi reform-képzőművészeti oktatás legfontosabb központjában négy évig tanuló Breuer elsőéves hallgatóként alkotta - Gunta Stölzl textilművész közreműködésével - első ismertté vált bútorát, amelyet a szakma nyolcvan évig elveszettnek hitt. A közvetlenül elkészülte után egy türingiai család által megvásárolt, és jó állapotban megőrzött műről a művész szerencsére rendelkezett néhány fekete-fehér fotóval, így a Bauhaus folyóirat első, 1926. decemberi számában a Breuer-székekből összeállított, a Bauhaus-design fejlődését bemutató Bauhaus-film első képeként ez a mű szerepelt. A fiktív film további négy kockája különböző faalapanyagú alkotásaitól acélcső székéig mutatta be a Breuer-ülőalkalmasságok sorozatát.

 

A berlini Bauhaus Archívum e rendkívüli szerzeményezés alkalmából rendezett szellemes időszaki kiállításán e film megelevenedett változata látható. A tölgyfából faragott, öt lábon álló trónus tartóelemei különböző vastagságú és színű -vörös, kék és arany sávokkal festett -, a köralakú ülőfelület egyik fele kék, a másik vörös színű. A háttámla megmagasított két szára egymást keresztezi. Az általuk létrehozott formát Gunta Stölzl a fa festésével harmonizáló, gobelintechnikával készített textilszövése tölti ki. Az ülőfelületre négyszögletű, lapos, szintén szövött huzatú párna került, amelynek mustrája a háttámlával azonos.

 

A 20. századi képző-, ipar- és építőművészet fejlődésére meghatározó befolyással bíró Bauhaus munkájában Breuer 1928-ig vett részt, az utolsó három esztendőben az iskola asztalosműhelyének vezetését látta el. Őt bízták meg, hogy tervezze meg és készítse el munkatársaival, a Dessauba költöző Bauhaus új épületeinek és lakásainak bútorzatát.

 

Breuer 1928 és 1931 között Walter Gropius berlini építészeti irodájában dolgozott. Neve már a húszas évek közepétől fogalommá vált, mivel ekkor kezdődött meg a Bauhaus-bútorok sorozatgyártása Németországban. Ismertségét növelte, hogy 1933-ban első helyezést érdemelt ki a párizsi nemzetközi alumíniumbútor-pályázaton. 1934-ben Budapesten tartózkodott, ahol Fischer Józseffel, valamint Molnár Farkassal együtt elnyerte a Budapesti Nemzetközi Vásár pavilonjainak koncepciójára kiírt pályázat első díját. Majd Londonba költözött, ahonnan Gropiusszal együtt, 1937-ben, a Harvard Egyetem meghívására az Egyesült Államokba települt. Az Újvilágban főleg építészeti munkásságot fejtett ki. 1946-ban, New Yorkban létrehozott, jelentős megbízásokat teljesítő építészirodájának - fokozódó európai megbízásai miatt - hamarosan párizsi fiókirodája is nyílt. Nemzetközi tekintetben talán legjelentősebb megbízása az UNESCO 1968-ban átadott párizsi székháza volt.

 

 

Breuer Marcel magyar monográfusa, Major Máté 1970-ben publikált könyvében röviden foglalkozik a most Berlinbe került székkel, amelyet „kézzel faragott szék" elnevezéssel műveinek számbavételekor időrendben az első helyre helyezett. A Breuer Marcellel foglalkozó könyvek közül az 1950-ben megjelent Peter Blake által írt monográfiában találkozunk először az „afrikai szék" terminológiával.

 

Az afrikai székről Mezei Ottó - a fent említett katalógus Breuer Marcellel foglalkozó részében immáron ezt az elnevezést használva - úgy ír, hogy a „szék érzékeltet valamit" a művész „távoli kultúrák iránti vonzalmából". A különleges, egyedi kialakítású bútordarabot a korábbi ilmenaui tulajdonos családjában „Gropius-szék" elnevezéssel tartották számon, amely esetlegesen a szék funkciójának kiderítése szempontjából lehet fontos adalék. Egyes feltételezések szerint elképzelhető, hogy Breuer eredetileg az iskolát alapító igazgatónak, Walter Gropiusnak szánta a trónszerű ülőalkalmatosságot.

 

A Bauhaus hatásához és jelentőségéhez mérten kicsinek mondható berlini múzeum didaktikus alapossággal felépített állandó kiállításán, számos ismerős név - Moholy-Nagy László, Forbát Alfréd, Molnár Farkas és Pap Gyula -mellett Breuer Marcelével ismételten találkozhattunk. A Berlinbe költöző Breuer Marcel igen foglalkoztatott művész volt. A kiállítás tanúsága szerint megbízást kapott Eduard van der Heydt dolgozószobájának, Hilde Levi mozgásstúdiójának, dr. Paul Vogler orvosi rendelőjének komplett berendezésére, valamint a Walter Gropius és Adolf Meyer által tervezett Sommerfeld-villa bútorainak elkészítésére is.

 

Cikkünk végén fontosnak éreztük, hogy visszatérjünk egy gondolat erejéig a nyolcvanévesen is igen jó állapotnak örvendő afrikai szék felbukkanásának körülményeire. Töprengjünk el azon, vajon hogyan volt lehetséges, hogy nyolcvan évig eltűnjön, kvázi „bujdosson" ez a törzsi művészet organikus elemeiből felépülő kapitális műtárgy, amelynek a Bauhaus Archívum számára történő megvásárlását a müncheni bejegyzésű Ernst von Siemens Kunststiftung támogatása tette lehetővé.

 

Tervezője, alkotója sajnos már nem érhette meg, hogy a Weimari Köztársaságot követő diktatúrát és a háborút átvészelő mű, elkerülve a megsemmisítést, a megsemmisülést, ismét láthatóvá, tanulmányozhatóvá válik. Reméljük, hogy a sokra hivatott tizenkilenc éves művész tehetségét hirdető, ismét felszínre került kincs hamarosan Magyarországon is bemutatásra kerülhet.