Bukarest–Budapest híd

Rieder Gábor

Rieder Gábor

A román kortárs színtér fenegyereke, Dumitru Gorzo pár évvel ezelőtt egy stencillel fújta tele Bukarest tűzfalait, amin Ceauşescu arca látható két angyalszárny és az „öt perc múlva itt vagyok” felirat társaságában. A megdöbbent bukarestiek és a tévéstábok együtt találgatták, ki kívánja vissza a másfél évtizeddel korábban kivégzett diktátort. A stencil egy szitanyomat-változata megtalálható Hunya Gábor műgyűjteményében, akárcsak Pinczehelyi Sándor híres sarló-kalapácsos vörös fotója (számítógépes nyomat formájában), Teodor Graur festménye a ládába került Lenin-szoborról vagy Nemes Csaba pár eredeti akvarellje, amik a 2006-os tüntetéseket feldolgozó animációjához készültek.

Hunya Gábor a politikai kérdéseket feszegető kortárs művek megszállottja, azok közül is elsősorban a rendszerváltás környékén készült magyar és román festmények foglalkoztatják. A hazai közönség két éve láthatott egy válogatást kollekciójából Bukarest–Budapest híd címmel a Bartók 32 Galériában – most hasonló címmel jelentette meg a gyűjteményét bemutató kétnyelvű díszalbumot. Elsőre magától értetődő gondolatnak tűnik a két szomszédos ország művészetét párhuzamosan gyűjteni, pláne ha a szocialista múlt összeköti őket. Pedig a különbségek nagyon markánsak! A kötetben olvasható tanulmányokból, esszékből és egy beszélgetésből kiderül, hogy a román képzőművészet egész más idődimenzióban él, mint a magyar. A hazai alkotók körül a nyolcvanas években felpuhult a diktatúra, az új szenzibilitás szárnyán sikeres művészkarrierek épültek, a frissen festett munkákat szétkapkodták a nyugati gyűjtők. Románia számára az évtized a Ceauşescu-rendszer mélypontja volt, amit még a ’89-es forradalom után is csak nehezen hevert ki a helyi értelmiség, bár a nyolcvanas években ott is virágzott a posztmodern új expresszivitás a konzervatívabb neo-bizánci stílus mellett. A rendszerváltás után megjelent a színtéren a Soros Alapítvány és felkarolta az addig teljesen elfelejtett új médiumokat – amire persze beindult az ortodox festők ellentámadása. Mindeközben nem létezett infrastruktúra, galériahálózat, folyóirat és kortárs központ.

 

A körülmények csak az ezredfordulón változtak meg, amikor Romániát a Balkán-láz felrepítette a külföldi kurátorok mentális térképére. De ettől még Mara Raţiu lemondóan jegyzi meg, hogy hazájában még mindig fejletlen a kortárs művészeti rendszer és nincs igazi műgyűjtés. A kevesek között találhatjuk a Bécsben dolgozó közgazdász Hunya Gábort. Gyűjteményében fő helyen szerepel El Kazovszkij magán mitologikus festészete, Ujházi Péter összetákolt dobozképei és Bukta Imre parasztrealizmussal átitatott mezőgazdasági művészete. De bekerült a kollekcióba a fiatal fotórealista Győrffy László photoshoppal megolvasztott önarcképe, Birkás Ákos nyers absztrakt fej-kompozíciói és filmszerű naturalista vásznai, Marilena Preda Sânc expresszív olajképei, Szotyory László elmosódó kastélyparkjai és Teodor Graur bádoglábosból kalapált vörös csillagjai. Politika, expresszivitás, barkácsesztétikum – minden mennyiségben.


Bukarest–Budapest híd. Kortárs román és magyar művészet. Hunya Gábor gyűjteménye. Szerk. Kürti Emese. Vince, Budapest, 2009, 216 oldal, 3996 Ft