Canaletto nem sokat törődött a barokk lángoló-dübörgő lendületével. A színházi díszletfestőként induló fiatal piktor római tartózkodása alatt leste el a látképkészítés fogásait a helyi holland művészek befolyása alatt dolgozó urbinói mesterétől.

Az ifjú Canaletto elvitte a kiforrott északi naturalizmus szellemét a büszke arisztokrata köztársaságba, Velencébe. Gondos természeti megfigyeléseit a camera obscura segítségével tökéletesítette. Az eredmény precíz, realisztikus seregszemle a lagúnák városának nagyszerű pompájáról, az éles fényű itáliai nap alatt kirajzolódó palotahomlokzatokról, a középkori hidak költői íveiről, a kanálisokon sikló gondolákról, a vízben tükröződő épületekről és a sürgő-forgó velenceiek staffázsfiguráiról.

Canalettót akkurátus pontossága miatt ma már forrásként forgatják a klímakutatók is, hiszen festményein dokumentálta a 18. századi vízszintet és a korabeli árapály-mozgást. A befutott velencei vedutafestő 1740 körül maga mellé vette unokaöccsét, Bernardo Bellottót, aki legjobb tanítványa lett. A torinói Palazzo Bricherasio nagy kiállítása a két művész előbb párhuzamos, majd egymástól elhajló pályaívét mutatja be. A helyszínválasztás nem véletlen, a fiatal Bellotto (aki sokszor szintén Canalettóként szignált, megbolondítva a későbbi műkereskedőket) egyik legkorábbi megbízásait éppen Torinóban kapta 1745-ben.

A Savoyák felkérésére megfestette Torino távlati kettős látképét az unokabátytól tanult aprólékos naturalista stílusban: az erődítmény falát, a Zöld Bástyán dolgozó munkásokat, a székesegyház harangtornyát és a Pó feletti romos fahídon áthajtó aranyos hintót. A nagyszabású torinói kiállítás végigköveti a mester és a tanítvány működését; Bellotto kezdetben unokabátyja kompozícióit másolta, korai velencei műhelymunkái ezt egészen biztosan tanúsítják. Akkora a hasonlóság, hogy a régebbi kutatás a fiatal Bellotto műveit gond nélkül Canalettónak tulajdonította.

A Canal Grande torkolatáról festett hasonló látképeiknél például a szemszög és az épületek homlokzata teljesen azonos, sőt még a csatornán úszó gondolák elrendezése is. Egyedül a színhatásban és az égen futó fátyolfelhők megrajzolásában engedte szabadon a fantáziáját Bellotto. A közös itáliai utazások után Canaletto Angliába távozott, Bellotto pedig Drezdába. A mesterből az angolszász világ mai napig óriási népszerűségnek örvendő – egyre több rokokó könnyedséget elsajátító – tájképfestője lett, aki decens vedutáival kiszolgálta a nagy grand tour után hazatért gentlemanek itáliai nosztalgiáját.

Bellotto pedig, a „kis közép-európai Canaletto”, megjárta Drezdát, Münchent, Bécset és Varsót, egyre inkább igazodva az északi naturalizmus szelleméhez. A torinói kiállítás a lengyel király udvari festőjeként meghalt tanítvány életművét igyekszik a helyére tenni, hogy a „fiók-Canalettóból” végre megbecsült mester váljon.


Palazzo Bricherasio, Torino
2008. március 14. – 2008. június 15.