CINQUE x CINQUE II.

5x5 szubjektív beszámoló az 56. Velencei Képzőművészeti Biennáléról

Szikra Renáta

CINQUE x CINQUE, azaz ötször öt. Huszonöt személyes élmény Velencéből. No.2: Szikra Renáta. Öt kert.

  
herman de vries gyűjteménye velence lagúnáiból és a Lazaretto Vecchio „natura mater” szentélye   Fotó: Szikra Renáta © Artmagazin

1.
Abszolút szubjektív top 5-ös listám első helyezettje, herman de vries – a holland pavilon teljes kiállítását (to be all ways to be) jegyző természetművész, aki évtizedek óta a „természet=művészet” ars poetica szellemében alkot. Ennek megfelelően a kiállítótérben a világ minden tájáról származó föld(festék) színskála mellett kőgyűjtemény, szárított rózsabimbók tömegéből kialakított bódító boszorkánykör és elhamvadt fatörzsek is voltak. A nyolcvan fölötti, ősz szakállú aggastyán Velencében a lagúnákat és szigeteket feltérképezve ékszerdobozszerű gyűjteményt hozott létre a talált kincsekből, de legvelenceibb helyspecifikus művét egy ma már lakatlan szigeten csinálta meg, ahol nemcsak egy újabb növényszentélyt alakított ki, hanem random módon néhány márványtáblába vésett egyszavas költeményét is elhelyezte, melyek az első velencei karantén és járványkórház egykori épületmaradványaira reflektálnak. A Lazaretto Vecchio „natura mater” (anyatermészet) szentélye olyan lezárt biotóp, ahová ember többé nem teheti be a lábát és a növények a maguk természetes módján vehetik – újra – birtokba a teret. A szigetre a hollandok napjában többször hajókirándulással egybekötött vezetést szerveznek, amire a csodával határos módon még az elején sikerült regisztrálnom, bár első próbálkozásra csak a nagy sebességgel távolodó hajó farát láttam, mivel sokadmagammal nem a megfelelő mólót lőttem be. De másnap a lagúna vize és a sziget vastag televénye – a derékig érő gyom(gyógy)növények fűszeres kipárolgása, az édes akácillat és a forróság Velencének ezen a pontján már magában is a növények diadalát és abszolút hegemóniáját hirdette.



Járkáló fa a francia pavilonban, háttérben a döglődő látogatók   Fotó: Szikra Renáta © Artmagazin

2.
A Giardini csodálatos ősparkjában a francia pavilon sétáló fenyőfái leptek meg legjobban, mert éppen megpróbáltam tetszetős portrét készíteni a két hatalmas földlabdás erdeifenyőről, amikor az egyik váratlanul ellépett mellőlem. Céleste Boursier-Moguenot Rêvolutions installációja már címében is az álom és a forradalom fogalmával játszik. Ráadásul a valóban kissé szürreális és a növények részéről forradalminak is nevezhető koreográfiát (az épület előtt a fák ritmusában, vagyis nagyon lassan keringőző két fenyőt és a pavilonban magányosan mozgó társuk vonulását) különös zaj-zene aláfestés kíséri, ami titokzatos módon összefüggésben van a fák nedvkeringésével, a fény-árnyék változás generálta rezgések átalakításával. Abszolút pozitívum, hogy a meditatív élményt csak fokozta a pavilon oldaltereit teljesen beborító puha, hullámosan kialakított, szürke szivacságy, amit a már járni is alig tudó és minden pihentető testhelyzetért hálás közönség ki is használt.


  
Isa Genzken Tulipánok Amszterdamnak (makett) a központi pavilonban   Fotó: Alessandra Chemollo © La Biennale di Venezia  
A Két orhidea az osztrák pavilon előtt   
Fotó: Szikra Renáta © Artmagazin

3.
Az eleven organizmus és mesterséges környezet viszonyát boncolgatta Isa Genzken látványos páros orchidea szobra (Két orchidea), ami a Giardini felső parkrészében imbolyog hosszú, vékony szárain. A fákkal egymagasságú hiperrealista virágszobrok mellett Genzken számos köztéri művének makettje külön termet kapott a központi pavilonban, köztük az is, ahol egy sztráda fölött ostorlámpa méretű gigantikus tulipánok bókolnak. Ahogy vaskos guide-unk találóan megjegyzi: amennyire monumentálisnak hatnak tervei és makettjei, annyira törékenyek és finomak a megvalósult szobrok és installációk.  



Fiona Hall veszélyeztetett fajokat felvonultató Paradisus Terrestris (1990-2005) című sorozatából a tölgy (Quercus Robur)   Fotó: Szikra Renáta © Artmagazin

4.
Másik nagy kedvencem (elfogult vagyok minden Kunst und Wunderkammer jellegű gyűjteményes munkával szemben) Fiona Hall teljes termet betöltő Wrong Way Time installációja az ausztrál pavilonban. A fekete falakon, és vitrinekben szépen megvilágított műtárgycsoportok egy pusztuló világ relikviáiként jelennek meg. A veszélyeztetett fajok egyen konzervdobozba zárt, ékszerfinomságú ezüstös ötvösremekei, a térképekre kenyértésztából épített és morzsává erodálódó hegyek és szigetek, vagy az iratmegsemmisítővel csíkokra szabdalt (az ember és a madár szemszögéből nézve értékes/értéktelen) papírpénzekből szőtt madárfészkek a természeti környezettel való ambivalens viszonyunkat préselik egy-egy valóságos kincsnek ható műtárgyba, amiből több száz akad a sötét teremben.



Hiroshi Sugimoto Mondrian teaháza a San Giorgio Maggiorén   Fotó: Szikra Renáta © Artmagazin

5.
Az ötödik és egyben utolsó kert nem is a mostani Biennále része, a San Giorgio Maggiorén (ahol a bazilikában Jaume Plensa hatalmas fémhálóból szőtt szobrát lehet megnézni, egy oldalteremben pedig Magdalene Abakanowicz seregét a félhomályban) az egykori kolostorépület baloldali szárnya mögött még az előző építészeti biennáléról megőrzött meditatív japánkert volt nagy élmény. A fallal körülvett és így a környezetet kitakaró, megtisztított térben a feszített víztükrű sekély medence végében trónol Hiroshi Sugimoto Mondrian teaháza. A kis üvegpavilon az ősi japán teaházak és a keleti hagyományokból is merítő modernista építészet szép ötvözete, ezt a gondolatot támogatja a mű címe is. Mondrian nevének japán átírása ugyanis (és itt most eltekintenék a három japán karakter megidézésétől) „szerény házikó, ahol az ember a madarak énekét hallja”.  

 

Kapcsolódó tartalmak:
CINQUE x CINQUE I. 
5x5 szubjektív beszámoló az 56. Velencei Képzőművészeti Biennáléról - No.1: Winkler Nóra

full_004317.png
CINQUE x CINQUE I.

ALL THE WORLD'S FUTURES - díszeleg kapitálissal hajóorrokon, napernyőkön, esernyőkön, hatalmas molinókon, katalógusokon és pici radírokon a felirat hirdetve a világnak, hogy megnyílt az 56. Velencei Képzőművészeti Biennále. Egy terjengős kérdésben maga a főkurátor, Okwui Enwezor is megfogalmazta azt a megakiállításokat jellemző örök dilemmát, ami bárkiben felvetődhet, aki csak a biennále sok helyszínes térképére és vaskos katalógusára tekint: 
Hogyan lesz képes ennyi művész, gondolkodó, szépíró, zeneszerző, koreográfus, énekes és zenész képeken, tárgyakon, szavakon, mozdulatokon, tetteken, dalszövegeken és hangokon keresztül maradéktalanul közvetíteni egy olyan hatalmas-vegyes, nemzetközi közönség felé azt az összetett üzenetet, hogy mi is ez a nagy léptékű felfordulás itt?

Töredékekből összeállítani az egészet – első kapcsolódó publikációsorozatunk a szubjektív beszámoló lazaságát és a kiragadott példák megvilágító erejét választotta módszeréül a kiállításkomplexum és a csodás helyszín jellemzéséhez.

CINQUE x CINQUE, azaz ötször öt. Huszonöt személyes élmény Velencéből. No.1: Winkler Nóra.

full_004351.png
CINQUE x CINQUE III.

CINQUE x CINQUE, azaz ötször öt. Huszonöt személyes élmény Velencéből. No.3: Német Szilvi.