Az 1910-es évek elejétől a szigetország már a gyarmatosító militarista nagyhatalmak sorában, az első világháborút lezáró béketárgyalásokon pedig a győztesek között foglalt helyet, így az ország lakóiról is sokkal kevésbé sztereotipan naiv és sokkal inkább individuum-központú és realisztikus elképzelés terjedt el. A darab színpadon tartása érdekében a díszletek aktualizálása és újragondolása vált szükségessé. Oláh Gusztáv 1934-ben tervezett új köntöst a régi darabnak az Operaház színpadára, míg Moholy-Nagy László a berlini Krolloper számára 1931-ben készített az addigiaktól merőben más felfogású díszletet. A két díszlet két teljesen különböző, ám ugyanannyira érvényes megoldást talál az eredetileg 1900 körül játszódó történet újragondolására.

Oláh Gusztáv megoldása elvonatkoztat a történet valóságmagvától és tudatosan meseszerű, rajzolt, absztrakt környezetbe helyezi Pillangókisasszonyát. Mivel az 1934-es díszletekről nem maradt fenn teljes színpadot mutató fénykép, a részletfotók, a kortárs kritikák és beszámolók alapján tudjuk csak rekonstruálni. „Ne gondoljon azonban itt senki holmi futurista díszletekre, kubista színpadi gesztusokra. [...] a naturalizmusnak és illuzionizmusnak jellegzetesen »Puccini«-s keveréke megmaradt, sőt hatásában még fel is fokozódott az új keretekben. Oláh csodálatosan szép díszletei újszerű perspektivikus hatásokkal újítják meg a japán tájak illúzióját...”(7) – olvasható a Pesti Napló beszámolójában. A korabeli híradásokból tudható, hogy Oláh Gusztáv a hátteret és a díszlet részleteit a japán fametszetekhez hasonló stílusban, éles rövidülésekkel és rálátással tervezte meg, mindezt pedig egy olyan színpadon, melynek síkja a nézőtér felé lejtett (ez a vonás a korszak magyar színpadtechnikájában bravúrnak számított).(8) Oláh a japán művészetnek éppen azon stiláris vonásaiba kapaszkodott bele, melyeket fél évszázaddal korábban az impresszionista, majd a posztimpresszionista művészek és a századforduló modern művészeti irányzatainak alkotói ültettek át saját művészetükbe, formanyelvük megújítása érdekében (legyen szó több különböző típusú perspektíva párhuzamos alkalmazásáról, tiszta színekről vagy éppen kontúrokról). Leegyszerűsítve nem csinált mást, mint az eredetileg orientalista felfogású darabba beleplántálta a valódi japán művészet jellemvonásait, mely az Operaház közönségének konzervatívabb része számára így is túlontúl modernnek és illúziórombolónak tetszett.(9)

Vajon milyen reakciót váltott volna ki a budapesti közönségből, ha nem az Oláh Gusztáv, hanem a Moholy-Nagy László által tervezett Pillangókisasszonyra vesz jegyet? Moholy-Nagy 1928-ban távozott a Walter Gropius által alapított Bauhausból, ahol 1923 óta oktatott. Berlinben öt éven keresztül működött díszlettervezőként, majd 1933-ban, Hitler teljes hatalomátvételekor véglegesen távozott Németországból. A Krolloper – Moholy-Nagy ekkori munkahelye – Berlin második operaháza volt, a Staatsoper Unter den Linden progresszív pandant-ja, melynek felkérésére 1931-ben tervezte meg a Pillangókisasszony díszleteit és jelmezeit. Az alkotásban érvényesülő elképzeléseit a Bauhausból hozta magával: ezek alapvetően konstruktivista és kinetikus elveken nyugodtak.(10) Moholy egyetlen díszletet tervezett a három felvonásra, ez a forgószínpad aktuális állásától függően alkalmas volt mind a szabadtéri, mind a házban zajló jelenetek eljátszására. A megszokott kosztümök és csecsebecsék helyett, melyekkel korábban a japáni hangulatot szokás volt megteremteni, Moholy-Nagy a japán építészet alapvető anyagait alakította saját akarata szerint: faépítmények, mozgatható elemek, paravánok, elforgatható állványok alkották a színpadi struktúrát, melyekből különböző szín- és fény-effektekkel számtalan új térélmény volt létrehozható.(11) Ez a megoldás sokkal közelebb állt a korszakban népszerű új tárgyiasság letisztult látványvilágához, mint egy esetleges konzervatívabb, orientalizáló, romantikus hangvételű díszlet állt volna. A Krolloper finanszírozását részben a Volksbühne, a helyi népszínház biztosította. Ennek repertoárját nem a konzervatív társadalmi elitnek, hanem a progresszívabb elveket valló középosztálynak szánták: számos kortárs mű szerepelt repertoáron, valamint az operairodalom népszerű alkotásai, így Mozart, Wagner, Puccini vagy Offenbach művei kaptak modern mise-en-scène-t.(12) A sors fintora, hogy a Königsplatzon a Reichstaggal átellenben álló színházat konzervatív körök nyomására 1931-ben bezárták – ennek elkerülésére, illetve elodázására tett kísérletként értékelhető a Pillangókisasszony színpadra állítása, klasszikus operaként, a kortárs művészeti törekvéseknek megfelelő díszlettel. Bár Moholy-Nagy díszlete kivívta mind a közönség, mind a konzervatív sajtó elismerését, a színház bezárásának főként politikai indíttatású döntését a siker sem tudta visszafordítani.13 1933-ban, a Reichstag leégése után pedig pillangókisasszonyok és amerikai tengerészkapitányok helyett képviselőket találunk ezek között a falak között – itt ülésezett ugyanis a náci párt bábintézményeként a birodalmi parlament.

Mindenesetre a Pillangókisasszony budapesti és berlini „leporolása” közti különbség jól mutatja, hogy ugyanabban a korszakban, de más társadalmi közegben mennyire eltérő megoldásai születhetnek ugyanannak a problémának. És ez csak a színpad.