Cirkáló — Korai művek 1968–1972. Pálfalusi Attila kiállítása a MissionArt Galéria és a Bodó Galéria és Aukciósház közös szervezésében

HIRDETÉS

Pálfalusi Attila: CIRKÁLÓ (Korai művek 1968-1975)
A MissionArt Galéria és a Bodó Galéria és Aukciósház közös szervezésében.

Megnyitó: március 6. 18 óra
Megtekinthető: 2018.03.06. - 2018.03.24.
Kiállító művészek: Pálfalusi Attila
Helyszín: Budapest, V. ker. Falk Miksa u. 24-26. bejárat a Balaton u. felől)


Pálfalusi Attila: Cirkáló (1972), zománc, vászon, 110x173 cm

Pálfalusi Attila nem az elszigeteltségből indult, nem volt társtalan, amikor festészetének és plasztikai opusának gyökereit elültette. Ott volt az „ipartervesek” között, a második világháború utáni magyar avantgárd törekvések letéteményeseinek egyikeként művei szerepeltek a Dokumentum 69–70 című kiadványban, sőt Klaus Groh korabeli átütő antológiájában, az Aktuelle Kunst in Osteuropa-ban is, amely a nyugati világ felé először adott hírt a progresszív kelet-európai törekvésekről. Szakmai életrajzának központi mozzanata, hogy 1968-as első önálló kiállítását követően – leszámítva egy-két csoportos kiállítást – csak harminc év elteltével, 1998-ban jelentkezett újra a nyilvánosság előtt. Harminc évig dolgozott megszállottként, már-már a vallásosság szintjére emelve a festést, anélkül, hogy különösebb belső indíttatást érzett volna a nyilvános megnyilatkozásra. Harminc év magány, önkéntes száműzetés – regénybe illő történet. (Szombathy Bálint)