Egy hónap múlva nyílik Sándorfi István életműkiállítása a barcelonai MEAM-ban
Különös világú képek, bizarr tárgyak csendéletformában, nem klasszikus témák - klasszikus modorban festve.
A nyolcvanas-kilencvenes években a világ legjelentősebb galériáiban kiállító Sándorfi ismert és megbecsült volt a szakma és a művészvilág köreiben, eddig mégsem került sor egy, a mostanihoz fogható, teljes életművet bemutató kiállítás megrendezésére, melyen a művész 140 alkotását láthatják majd a látogatók. Nagy adósságot törleszt tehát a múzeumi szakma, mikor idén ősszel lehetőséget teremt a 2007-ben elhunyt, korábban Párizsban élő magyar festő, Sándorfi István pályáját összegző kiállítására. A Sándorfi életműkiállítását megrendező, a kortárs figuratív művészet bemutatására szakosodott MEAM, mely a barcelonai Gomis Palotában található, két hónapon keresztül ad helyet majd a műveknek; szeptember 22-étől november 20-áig lesznek láthatóak itt a mester alkotásai.
Sándorfi István gyerekként hagyta el szüleivel az országot 1956-ban, miután édesapja kiszabadult a koholt vádak alapján kiszabott börtönbüntetéséből. A család először Németországba,majd Franciaországba utazott, végül Párizsban telepedtek le. Sándorfi már iskolás évei alatt is folyamatosan rajzolt, festett. Első rajzait még a forradalom alatt készítette kispesti otthonuk ablakából, ahonnan a forradalom alakjait kapta ceruzavégre. Első kiállítása 18 éves korában egy fiatalokat felkaroló kis párizsi galériában volt. Ezeket a képeket tollal rajzolta, majd a tintát ujjaival elmaszatolva hozta létre egyedi képi világú alkotásait. A hetvenes években egy anatómia könyv ihlette zsigerek használatával készített csendéleteit.
15 éven át önmagát használta modellként az emberi alakot torzóként, drámai helyzetekben megjelenítő képein. Ezt a gesztusát gyakran félreértelmezték, nárcisztikusnak ítélték, pedig praktikus okokból választotta önmagát modellként.
Jellegzetes alkotói stílusát gyakran tekintik hiperrealistának, de művei ennél sokkal izgalmasabbak és besorolhatatlanabbak, ellenállnak minden címkézésnek. Sándorfi egy interjúban úgy fogalmazott: nem klasszikus témákat fest - klasszikus modorban. Nem utánozza a valóságot és nem fest szimbólumokat, inkább a két közelítésmód határán lebegnek a képei. Pontos és végetekig kidolgozott ábrázolásai és meghökkentő tárgyai teremtik a kontrasztot és a fesztültséget a képein, melyek dinamizmusa, gyakran meghökkentő jellege, valamint a kifejezés expresszivitása alól nehezen tudja kivonni magát a néző.
Kezdeti sikerei után hamarosan neves műkereskedők versengtek a képeiért, a világ számos pontján állították ki alkotásait, és gyakran már az állványon elkeltek még el sem készült képei is. Idehaza azonban csak a család távozását követő 50 év múlva nyílt első kiállítása, melyen még csak az életmű egy töredéke volt látható. Ezt követően a debreceni MODEM szentelt egy 70 művet bemutató kiállítást az alkotónak, melyet egy katalógus kiadása is kísért. A mostani barcelonai kiállítással végre a nagyközönség számára is elérhetővé válik szinte a teljes életmű.