Egy ismerős ismeretlen

Csontváry festményéről, a Titokzatos szigetről

Bellák Gábor

Csontváry képének nem tudjuk az eredeti címét. Titokzatos sziget nem szerepel a Csontváry-irodalomban, sőt szinte semmi, ami erre a festményre utalna. Bő negyedszázada azonban mégis ismerjük ezt a festményt. Ismerős a mű, de mégis ismeretlen.

CSONTVÁRY KOSZTKA TIVADAR:  Titokzatos sziget, 1903 körül olaj, vászon 33,5 x 48 cm jelzés nélkül magántulajdon

Az ismerős

Mielőtt a festményt 1977 májusában a BÁV 42. aukcióján elárverezték, a korabeli gyakorlatnak megfelelően tekintélyes szakmai zsűri ellenőrizte az árverés anyagát s benne Csontváry képét is. Sőt, a mű már 1975 augusztusában megjelent a Magyar Nemzeti Galéria bírálati csoportjánál, ahol hosszas konzultációk után végül csak 1976 márciusában alkottak róla véleményt. A korabeli jegyzőkönyvek szerint a festmény bírálatához Németh Lajost is felkérték, aki Csontváry-monográfiái s az általa összeállított Csontváry œuvre-katalógus alapján a legtekintélyesebb Csontváry-szakértőnek számított. A bírálat egykori résztvevőinek emlékei alapján rekonstruálható, hogy Németh Lajosnak semmi kétsége nem volt a kép hitelességét illetően, a kép értelmezésének kérdésében azonban bizonytalannak mutatkozott. A festményről végül is az alábbi bírálati véleményt fogalmazta meg az akkoriban Szíj Béla által vezetett bíráló bizottság: „Csontváry Kosztka Tivadar 1903–04 körül festett olajképe. Jelzés nélkül. Gyenge kvalitású.” A művet tulajdonosa 1976 március elején elvitte a bírálatról, s majd egy év múlva aukcióra bocsátotta. A májusi árverésen a BÁV 50 000 forintról indította el a kép licitjét, amely néhány ajánlat után 85 000 forintnál állt meg. Ez egy 17. századi utrechti festő 110 ezer forintos ára után az aukció második legnagyobb leütési ára volt, amelyet 75, illetve 65 ezer forintos leütésekkel Vaszary, illetve Rippl-Rónai egy-egy olajképe követett. A kép jelentőségét növelte, hogy 1981-ben múzeumi védettség alá került, s ez a védettség mind a mai napig nem szűnt meg.

Mindezen ismeretek birtokában ismerősként üdvözölhettük a művet a Kieselbach Galéria 2003 novemberében rendezett, rövid ideig nyitva tartó kiállításán, amely a galéria Modern magyar festészet című nagyszabású könyvének a bemutatója alkalmából nyílt meg, s amely könyvben végre ezen mű színes reprodukciója is helyet kapott.


Az ismeretlen

Érdekes, hogy bár a festmény az 1970-es évek minden szakértői szűrőjén Csontváry művének bizonyult, sőt múzeumi védettséget is élvezett, a későbbi években tökéletesen elkerülte a Csontváry-kutatás figyelmét. Nem szerepelt az 1994-es nemzetközi s minden korábbinál teljesebb Csontváry-kiállításokon, s nem került be Romváry Ferenc 1999-es Csontváry-kötetébe sem, amelynek katalógusa Németh Lajos œuvre-katalógusának részletes és naprakész frissítésű felújításának tekinthető, s amely manapság a legteljesebb katalógusa Csontváry Kosztka Tivadar műveinek. Az újabb Csontváry-szakirodalom az egykorú és későbbi források lehető legteljesebb feldolgozása alapján tehát arra a következtetésre jutott, hogy ilyen festmény márpedig nincs. Tegyük fel (bár egyáltalán nem indokolt), hogy egy késő hetvenes évekbeli BÁV-aukción való szereplés, egy pozitív bírálati vélemény a Magyar Nemzeti Galériától, s egy múzeumi védettség nem tekinthetők a legautentikusabb forrásnak egy 1903 körül készült festmény filológiai történetében, de tegyük hozzá, hogy van olyan Csontváry-mű (A gácsi Forgách-kastély) amelyről egy Mezei Ottó által 1979-ben publikált fotón kívül semmilyen korábbi forrásértékű adat nem áll rendelkezésünkre, hitelessége mégis vitathatatlan.


Egy furcsa kép

A Titokzatos sziget kétségkívül talányos kompozíció. A viharos tengerben álló sziget a furcsa fehér figurák léptéke alapján alig lehet nagyobb egy méretes játszótérnél, a szigeten álló épületek azonban szinte városnyi területet sejtetnek. A sziget partvonala mentén kerítés fut körül, amely hol tömör fal, hol ablakokkal, hol pedig árkádokkal áttört építmény, amelynek jobb oldalán díszesebb kapu nyílik. A kerítés tetején hármas vagy páros csoportokba rendezett figurák jelennek meg, amelyeknek léptéke — ha szobroknak tekintjük őket — szintén jóval nagyobb, mint amekkorát a kerítés mérete megkívánna. A páros figurák mintha táncot lejtenének s egymásba fűzött, ívesen záródó fölemelt karjaik kapunyílásokat formáznak. Az összefonódva táncoló figurák fehér sziluettjei és a karok közeibe rajzolódó sötét, negatív formák analógiáit a Zarándoklás a cédrusokhoz képén leljük föl, ahol ez a motívum valósággal meghatározó képi mozzanattá lép elő. A kerítés előtt három különös figura látható, akiknek mozdulatai alapján táncosokat, de labdázó alakokat is sejthetünk. Valószínűleg ilyenek lehettek azok a „bizarr bájjal ugráló piciny figurák”, akikre Lehel Ferenc emlékezett egy általa látott, de azóta elkallódott Csontváry-kép kapcsán 1936-ban, amikor a gácsi padlásról előkerült Csontváry-képek első nyilvános bemutatója volt a Fränkel Szalonban. A kerítés falának egyik szakaszán vágtázó lovasok színes képe látható, de mintha csak vetítve lenne a falra, annyira nehéz logikus kapcsolatot teremteni a lovasok s a szigeten mutatkozó egyéb elemek között.

Nagyon bizarr és szürreális tehát a látvány, sőt ez a fajta látomásos, a valóságos térbeli és logikai összefüggéseket csaknem figyelmen kívül hagyó szürrealitás szinte idegen Csontváry művészetétől. A legtöbb ilyen szürrealisztikus jellegű kompozíciót (mint például a Hajótörés vagy a Hídon átvonuló társaság) 1903 körül találjuk meg az életműben, nem véletlen tehát, hogy a Magyar Nemzeti Galéria Németh Lajos közreműködésével megfogalmazott bírálati véleménye szerint is 1903–1904 körülre datálható a mű. Ismeretes, hogy Csontváry 1903-ban, Gibraltárból Bethlehembe hajózván, Máltánál súlyos tengeri vihart élt át, de visszaemlékezéseiből azt is tudjuk, hogy az 1879-es szegedi árvíz önkéntes mentési munkái során nem kevésbé traumatikus élmények érték. Nem véletlen, hogy a „tenger” — ahogy a Szegedet elborító vízre emlékezett a festő —, amely mindig fenyegető élményeket tartogatott számára, alig inspirálta tájképfestészetét. Mindez talán csekély mértékben, de magyarázata lehet annak, hogy a jelen kép meghatározó motívuma, a tenger dominanciája miért zilálja szét a Csontvárynál egyébként mindig olyan feszes és koherens tájábrázolási logikát. Ez a kép a rossz emlékek, a negatív természeti tapasztalatok baljós és vizionárius megörökítése, ahol a művész képzeletbeli nézőpontja sem a mindig megszokott szárazföldön, a parton helyezkedik el, hanem a bizonytalanban, vagyis a vízben, a tengerben. A sziget pedig egy másik világ, egy egyéni módon elképzelt, szellemszerű figurákkal benépesített „Holtak szigete”, ahol nem érvényesek a földi (szárazföldi) ábrázolási konvenciók.

A festmény mindezek ellenére persze nagyon is „csontvárys”. A színskála minden színét felvonultató színvilág, a felhős és tiszta ég egyidejű jelenléte, de ugyanakkor a kettőnek élesen elváló különbsége, a komor felhőknek a látóhatár peremén szárnyas figuraként szétnyíló alakzata, a hullámoknak, lomboknak, felhőknek különféle madarakra emlékeztető, az „élő természet” igényével megformált képe utánozhatatlanul és jellegzetesen Csontváryra valló megoldások. A vizek, akárcsak Castellamare di Stabia 1902-es képén, visszacsapódó nyelvekként nyaldossák a partot. A nagy, sötét madárszárnyakként a szigetre terülő lombok expresszív megformálása, a tenger kékségei, az égbolt színessége, a sziget földjének tipikusan meleg, prémesállat-színe egyértelműen Csontváry szerzőségét erősítik.


A méretekről

A Titokzatos sziget kisméretű kép. Ezt a körülbelül 35 x 50 cm-es méretet kizárólag az életmű korai korszakában készült műveken alkalmazta a művész. Az első festményként számon tartott Pillangók (1893) csaknem pontosan ugyanekkora, de nagyon hasonló a Mátyásmadár (1893), vagy az 1900 körül festett Áldozat (Ház) című kép mérete is. Az utolsó, pontosan datálható kicsi (vagyis mindkét dimenziójában 50 cm-nél kisebb) festmény az 1901-es Naplemente a nápolyi öbölben című tájkép. Mindezek alapján talán a Titokzatos sziget datálása is előbbre hozható az 1901 körüli évekre. Szürrealisztikus tematikája, vagy a Németh Lajos által szemléletesen megfogalmazott „foszlatott” festési stílusa alapján azonban az 1903 körüli datálás sem zárható ki. Az bizonyos, hogy Csontváry 1903 körül váltott át a nagy méretekre, s érezte meg, hogy a Nagy Motívum kereséséhez nemcsak a természetben, hanem a vásznon is nagy dimenziók szükségesek.