Egy műgyűjtő emlékére

Dr. Kováts László gyűjteménye

Sümegi György

Az 1956-os forradalom leverése utáni megtorlást követő években a hazai műgyűjtés történetében mintha új fejezet kezdődött volna. A konszolidálódó Kádár-rendszerben éppen ezekben az években nyílt meg az állam által irányított-monopolizált műkereskedelem új csatornája, a fordulat éve óta szüneteltetett aukciós forma. A százszázalékos állami tulajdonban lévő Bizományi Áruház Vállalat festményaukcióin 1957 szeptemberétől jelentős 19. és 20. századi műtárgykínálattal találkozhatott a potenciális vásárló. Az ekkor formálódó gyűjtemények jelentős hányada tartalmaz 20. századi klasszikus avantgárdot - Kassák és köre - vagy azóta klasszikussá érő európai iskolás, illetve a szentendrei művészet konstruktív vagy lírai ágához tartozó darabokat. 
 

BOLDIZSÁR ISTVÁN: A gyűjtő udvara
olaj, vászon, 50 x 65 cm
 
Ezek nyomvonalán az ilyen típusú gyűjtemények szerves fejlesztése az IPARTERV-generáció meghatározóvá váló életművei felé történt. E tendenciák szinte azonos értékpreferenciák mentén lelhetők föl több meghatározó gyűjteményben, ilyen a Kolozsváry-, a Dévényi-, a Vasilescu-, a Deák Dénes-, illetve a Rácz István-féle kollekció. A szocialista realizmus mellett, melyet kizárólag az állam fogyasztott - középületbe, köztérre, sajtóba, múzeumba -, de privát gyűjtője akkor nem akadt, a hatvanas években klasszikus avangárdot, Európai Iskolát, Vajdát, Kornisst gyűjteni közvetett szembefordulás volt az előírtan elvárt figurális-naturalista szocialista realizmussal, a kor hivatalos művészetpolitikájával. Létrejöttek persze az akkor elfogadott klasszikusokat, a hatvanas évek múzeumi gyakorlatát, s főként a Magyar Nemzeti Galériában dolgozó művészettörténészek ízlését visszaigazoló kollekciók is.
 
A gyűjtők pusztán a létükkel már kifejeztek egyfajta ösztönös szembenállást a deklarált kollektivizmussal, a gyakorta csak elvi szinten létező közösségi célokkal. A hangsúlyt a magántulajdonra helyezték, az intézményi, múzeumi bölcsesség helyett az egyéni tájékozódóképességben bíztak, és tudták, hogy értékeket gyűjtenek, kincseket halmoznak. Az 1956-os forradalom leverése utáni dermedtségben, a visszafogott szívdobogás és retorzió éveiben a gyűjtés azt is jelentette, hogy az ember a magánszféra autonomitásában megőrizhette egyéniségét, a korszak deklarált hivatalos felfogásával divergáló ízlését.
 
Dr. Kováts László (1914-2003) a kiskunhalasi református gimnázium tanulójaként Stefaner Ernő rajztanártól életre szóló biztatást és ösztönzést kapott a művészetek szeretetére. Legfőbb gyűjtői motivációja lakásának igényes berendezése, művészeti értékekkel való díszítése, esztétikussá tétele volt. Három dolog segítette célja elérésében: az orvosi praxis biztosította az anyagi lehetőséget, orvoskollégájának, dr. Fábián Lajosnak (1906-1982), hatékony, baráti közelsége volt a műgyűjtői példa és a tanárfeleség, Győrök Piroska pedig a művészet iránti vonzalmat és élénk érdeklődést jelentette. „Piroska igen jó barátságban lett egy Béldy grófnővel, és az ő segítségével több képet, szobrot, szőnyeget vásároltunk. Teleki Pál díszkardját is. [...] Ő jó barátságban volt az egykori arisztokráciával, akik nehéz helyzetükben eladták értékeiket, mert másképpen nem tudtak volna megélni. A fogászattal és a havi fizetésemmel együtt akkor harminc-negyvenezer forintot is megkerestem, és így engedhettük meg magunknak, hogy képeket és egyéb képzőművészeti értékeket vásároljunk" - mutat rá a gyűjtő a kollekció egyik forrására.
 
A gyűjtő és felesége Rómában, 1960-ban
 
A gyűjtemény iparművészeti anyagában az igényes ezüstnemű szép példája a Szentpétery József kiállításán is megfordult ezüst gyertyatartópár, néhány válogatott bútordarab, köztük egy rokokó szalongarnitúra az Andrássyak tiszadobi kastélyából, európai és magyar plasztikák, illetve a Piroska asszony gyűjtői ambícióját tükröző nagyszerű elefántcsontszobor-kollekció. A gyűjtőházaspár művészettörténeti könyveket is kezdett vásárolni, s e kezdeti könyvtár később hétezer darabra bővült. Rendszeres múzeumlátogatóként bejárták Európát és megismerkedtek a legfontosabb gyűjteményekkel. Az említett dr. Fábián Lajos baráti-gyűjtői példája és ösztönzése mellett képzőművészek is segítették a gyűjtőmunkát. A lakást és rendelőt magában foglaló Kováts-ház vendégszobáiban Boldizsár István és Varga Nándor Lajos festőművészek gyakori vendégek voltak: festettek, pihentek, de legfőképpen éjszakába nyúló beszélgetéseken segítették a gyűjtők felkészültségét, gyarapították művészeti ismereteiket. „Boldizsárral jártunk a bizományi árveréseire, ő sokszor két-három hétig is itt volt nálunk nyaranta. Volt olyan alkalom, amikor tizenöt-húszan is jöttek, ilyenkor »szállodát« nyitottunk a vendégeknek házunkban." S még valami: „A családon belüli munkamegosztás úgy működött, hogy én dolgoztam látástól vakulásig, Piroska pedig szakértelmével, jártasságával, ismeretségi körünk bővítésével a képek kiválasztásában segédkezett. Itthonról már rendszerint elhatározott céllal indultunk": kiállításra, BÁV-aukcióra, viszonteladóhoz vásárolni. „Az első jelentős kép, amit megvásároltunk, Szinyei Merse Pál Faluvége volt. Ezt követően a nagybányaiak jöttek, ugyanis Boldizsár Pista velük volt igazán jó ismeretségben. [...] Réti Kenyérszelőkje volt a következő, [...] aztán jöttek a Koszták, majd a Mednyánszkyk, Aba-Novák." így zajlott az anyag gyűjteménnyé válása, a mintegy két évtizednyi fejlődéstörténetet.
 
A műveket a továbbiakban a szegedi katalógus adatai szerint idézzük. A 17-19. századi tizenkilenc külföldi mű közül kettő védett: 17. századi flamand festő Társasági jelenete és egy velencei festőnek Pásztorok imádása kompozíciója a 18. század elejéről. A magyar festészettörténet 19. századát id. Markó Károlytól kezdve Barabás Miklós portréin, Zichy Mihály rajzain és Schoefft Ágoston nagyszerű Nőies Férfi arcképén át mutatja be. Borsos Józseftől, Jakobey Károlytól ugyanúgy tartalmaz műveket, mint Telepy Károlytól, Than Mórtól vagy Wagner Sándortól. A kollekció 19. századi pillérei: Mészöly Géza három kompozíciója, Lotz Károly: Amor és Psyche, Szerelmespár című művei, és Székely Bertalan öt alkotása (Leányképmás, Szerelmespár, Önarckép, Egri nők vázlata, Női fej) amelyekből három védett. Külön, kiemelve kell megemlíteni Munkácsynak a bécsi Kunsthistorisches Múzeum mennyezetképéhez készült tondó formájú vázlatát (Vázlat A renaissance apoteózisa című mennyezetképhez) és a kollekcióba elsőként bekerült Szinyei Merse-tájképet (Falusi táj, 1904), amely a festő utolsó, naturalista-realista periódusának szép darabja. Benczúr Gyula: Tanulmány a Vajk megkeresztelése című képhez és Deák-Ebner Lajos és Liezen-Mayer Sándor Történelmi jelenete a történeti festészetet erősíti a kollekcióban - Székely Bertalan említett Egri nők-vázlata mellett. Vaszaryt egy kisebb igényű kompozíció, míg Rippl-Rónait két mű: egy pasztell és a Somogyi táj képviseli. Ez utóbbi különössége az alföldi tájképekhez hasonló szerkezet mellett a határozott vízszintesek fokozott dekorativitásában rejlik. A kép hátoldalán a festőtől származó följegyzés segíthet az életműbeni elhelyezésében: Kopaszhegyi puszta, 1906.
 
RÉTI ISTVÁN: Kenyérszelés
olaj, vászon, 81 x 96 cm
 
A Kováts-gyűjtemény központi, legfontosabb együttese a nagybányai művésztelep alkotóinak törekvéseit mutatja be. Glatz Oszkár igen ritka, figurák, emberalakok nélküli tájképei sorából kiemelkedő fontosságú opusz a Nagybányai táj. A Borús táj (Plestyor) című vászon „Ferenczy nagybányai képeinek első darabja, s egy hosszú sorozat méltó kezdete" (Genthon István, 1963, 22.). Ferenczy Károly Weiner Adolfné-portré 1907-es készülésű, „a ráncolt szürke ruha, rajta a rózsaszín rózsával feledhetetlenné teszi a képét" - írta róla ugyancsak Genthon István. Hollósy Simont már egy nagybányai munkája utáni Técsői táj képviseli. A kollekció kétségtelenül legismertebb nagybányai képe Réti Istvánnak 1906-os, Kenyérszelés című kompozíciója. A műnek két változata van: a kisebb dr. Tompa Kálmán gyűjteményével a pécsi múzeumé lett, a Boldizsár Istvántól származó nagyobb került Kovátsékhoz. A Kenyérszelés a gyűjteménynek és Réti István oeuvre-jének is talán legjelentősebb darabja. Réti „a gyönyörű hegyvidék (értsd Nagybánya) kristályos világosságában is szobabelsők elmerengő ábrázolója maradt" (Farkas Zoltán). „Bensőségek (interieurök), tompított, sokszor homályos megvilágításban egy-két alakkal [...] A cselekvéstelen lét képei, bensőséges élmények" (Lyka Károly). „A kitűnően megfigyelt csöndélet a szív nyugalmas meghittségével párosul, a nagy csendben csak a színek muzsikálnak" (Ybl Ervin). A fényt Réti itt már olyan oldottan használja, mint a plein-air festményeken. A tónusfinomságok, valőrök mesteri kezelésével tudja érzékeltetni az asztali csendélet fehérségének hallatlan gazdagságát.
 
Nagybánya vezető mestereit, illetve első generációs alkotóit Iványi Grünwald Béla és Csók István képviselik még fontos opuszokkal. Csók korai főművének, az Árváknak kisebb méretű változatát, két fontos Thámár-kompozíciót és az 1917-ből való Sárgaruhás nőt tartalmazza a dr. Kováts-kollekció. Iványi Grünwald korai képét, a Szoba belsejére átkereszteltet (eredeti címe: Parasztok) „átjárja hullámzó elevenséggel a napfény, csupa lebegő mozgalom, színhullámzás az egész" (Lázár Béla). További művek Iványitól: Alló akt és két dekoratív virágcsendélet.
 
Iskolák/stíluskörök/művészcsoportok szerint haladva: a következő nagyobb egységet az alföldi festők művei jelentik. Fényes Adolfot (Kötögető kislány, Szolnoki táj), Koszta Józsefet (Nő kukoricában, Szélmalmos táj), Tornyai Jánost (Vázlat a Csokorkötő című képhez, Két kalapos koldus), Endre Bélát (Alföldi táj, Havas táj) és Nyilassy Sándort (Kertben, Tápéi lányok) két-két kompozíció képviseli. Egy különös arányú, nyújtott formájú, álomszerű pasztellkompozícióval (Vízparti táj) van jelen Nagy István és négy festménnyel Rudnay Gyula (Mitológiai jelenet, 1918, Mulatozás, 1943, Falusi udvar, Erdőrészlet). A szimplifikálóan Római Iskola címszó alatt egybefogott alkotókat Aba Nóvák Vilmos 1930-as, Öböl című, igen erőteljes kompozíciója és Molnár C. Pál két tájképe jelzi. A Nyolcakat 1930-1940-es évtizedekbeli műveikkel Czóbel Béla (Virágcsendélet 1933, Zöldruhás nő), Berény Róbert (Tájkép, Asztali csendélet) és Márffy Ödön (Csinszka a szobában, Budai tájkép) képviselik. Czóbel Fiú a patak partján című munkája a Nyolcak, sőt a nagybányai neós forradalom előtti időre (1904-1905) mutat vissza, amikor még ő is a nagybányai festészet keretében dolgozott. A Gresham-csoportot Bernáth Aurél (Festőnő - a Magyar Nemzeti Galériában lévő párdarabja) és Vass Elemér tájképe jelzi.
 
ABA-NOVÁK VILMOS: Öböl
tempera, fa, 100 x 110 cm
 
 
Az egyes fontos darabok múzeumok, köztük a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményes életműtárlatain, a Szegedi Műgyűjtőknél és kisebb együttesekben és önálló kollekcióként is szerepeltek kiállításokon.A gyűjtemény legfontosabb kiállítását a Szegedi Képtár rendezte meg, amiben szerepe van a gyűjtő szegedi egyetemista éveiben kialakult kötődésnek. Boldizsár Istvánnak, a baráti segítőnek, a kollekció szellemi fölépítésében aktívan részt vállaló festőnek a gyűjteményben lévő, négy, az 1960-as évtizedből származó festménye kivétel nélkül a helyszínen készült, mivel a gyűjtők házát, a kertet, a verandát mutatják be, illetve a házaspár kislányát, Zsuzsannát. Ezek a képek egyúttal a kollekció időbeli végpontját is képezik, melyben a harmincas és hatvanas évtizedek közti hiátust nem töltik ki művek. Bizonyosan a gyűjtők eredendő szándéka is ez volt: klasszikus vagy klasszicizálódó értékek melletti elkötelezettség vállalása gyűjteményépítményükkel.
 
Minden kollekciónál fölmerül a kérdés az alapítók elhunyta után mi történik az egyszeri és egyedi, a gyűjtők sorsával összeforrt, nevükkel azonosult értékegyüttessel. Dr. Kováts László szellemi testamentuma csupán egy lehetőséget említ: „A gyűjteménynek együtt kell maradni. Mégpedig úgy, hogy a házat védetté nyilvánítva, a bútorokat és a szőnyegeket az eredeti, évek alatt megtalált helyükön hagyva kellene a nagyközönség számára is láthatóvá tenni azt, amit mi évtizedek alatt összegyűjtöttünk."
 
NYILASY SÁNDOR: Kertben
olaj, vászon, 65 x 55 cm