A 29 darabból álló különleges fotósorozatot a frontról pár napra hazatérő Jean Cocteau készítette édesanyjától kölcsönvett Kodakjával 1916 nyarának egyik verőfényes délutánján. Minderről azonban nem tudnánk semmit, ha egy svéd származású, de Amerikában tanult elektromérnök nem bukkan rá véletlenül a Montparnasse művészeit ábrázoló képek után kutatva a nyolcvanas évek elején. Billy Klüver a hatvanas évek Amerikájában az avantgárd művészkörök ismert alakja volt, aki többek között Robert Rauschenberggel és Robert Whitmannel 1966-ban megalapította az Experiment in Art and Technology (E.A.T.) művészcsoportot, mely a legmodernebb technológiát művészi kreativitással ötvöző művek létrehozására szerveződött és idővel egész mozgalommá nőtte ki magát. (A tudomány és művészet határterületein tevékenykedő Kepes György is tagja volt az igazgatótanácsnak!) Klüvernek elméleti tudása és művészetszervező képessége mellett minden bizonnyal aranykeze lehetett, mert nemcsak Jean Tinguely önmegsemmisítő kinetikus szobrának kivitelezése fűződik nevéhez, de Jasper Johns neonművei és Andy Warhol úszó szobrai sem készültek volna el nélküle. (Még Marcel Duchamp meghibásodott tárcsareliefjeit is ő javította.) Klüver a fotóvadászat közben figyelt fel néhány összetartozónak tűnő fotóra, mely Picasso baráti társaságát ábrázolta, s mivel mindenki ugyanazt a ruhát viselte, joggal feltétezte, hogy ugyanazon a napon egy egész sorozatnyi kép készült a Café de la Rotonde teraszán üldögélő és a Boulevard du Montparnasse-on önfeledten viháncoló társaságról.

 

Az arcokat nem volt nehéz beazonosítani (Picasso barátnője, a modellként ismert Pâquerette futurisztikus kalapkompozíciója feledhetetlen), de hogy ki és mikor készítette a fotókat, azt akkor még nem tudta. Tudományos alapossággal és módszerrel látott hozzá a rejtély megoldásához. A fotók hátterében látható épületek árnyékai alapján, a fény beesési szögéből időrendi sorrendbe rakta az egyes fotókat és kiszámította – a Párizsi Obszervatórium és a Meteorológiai Intézet adatait kikérve és egybevetve – a felvételkészítés pontos dátumát. Eszerint a társaság 1916. augusztus 12-én délután háromnegyed egy és egy óra között kezdett egy kávéval a Café de la Rotonde teraszán, majd ebédeltek a közeli Chez Batyban, ahonnan a délután folyamán (fél ötig bezárólag) visszatértek egy újabb kávéra a törzshelyükre és útközben vicces beállításokban pózoltak a kamera előtt. A fényképész személyére pedig úgy derült fény, hogy egy Cocteau-album néhány rajzában Klüver felfedezni vélte egyes fotók beállításait, a Cocteau-archívumban talált további felvételek és negatívok pedig minden kétséget kizáróan támasztották alá feltételezését. Az egri kiállítás az első, ahol a sorozat összes eddig fellelt, mind a 29 darabja bemutatásra kerül, hiszen Klüver Cocteau-sorozatáról megjelent könyvében még csak 24, de az eddigi legteljesebb tárlaton 1998-ban Portlandben (Maine) csupán a könyvbemutató kiegészítéseként kerültek ki a falra az akkor ismert képek. Orosz Márton, a Szépművészeti Múzeum fotó- és médiagyűjteményének kurátora, az egri kiállítás rendezője New Jerseyben, az E.A.T. archívumában éppen Kepest kutatva szembesült azzal, hogy megvan az összes képet tartalmazó portfólió, de a teljes sorozat összeállása óta még sosem mutatták be a képeket a keletkezéstörténetükkel körítve. Így sikerült Párizs elől elhappolni a világpremiert, ráadásul éppen Cocteau születésének 125. évfordulóján. Az egri kiállítás Kepes szellemében tudomány és művészet összefonódását és termékeny együttműködését modellezi. Cocteau fotóesszéjét kortárs műalkotások, köztük Picassónak a Szépművészeti Múzeum gyűjteményében őrzött, ám nagyon ritkán látható Suite Saltimbanquesorozatának gyönyörű lapjai, a helyszínről készített rekonstrukciós fotók és a kurátor Klüver-kutatásai nyomán született, az obszervatóriumi jelentéseket értelmező diagramjai helyezik kontextusba. Aki pedig lemarad az időutazásról, Billy Klüver könyvével vigasztalódhat, mert az Egy nap Picassóval is idén tavasszal jelenik meg magyarul.