Elhunyt Magdalena Abakanowicz

86 éves korában elhunyt Magdalena Abakanowicz, lengyel szobrász és textilművész.


Magdalena Abakanowicz 1930. június 20-án született a Varsó melletti Falentyben. A varsói Képzőművészeti Akadémián, valamint a tengermelléki Sopotban működő képzőművészeti főiskolán tanult.

A hatvanas évek közepétől szövéstechnika felhasználásával háromdimenziós tárgyakat – úgynevezett abakanokat – alkotott, melyek átértelmezték az addig túlnyomóan dekorációs jellegű, egyfelületű alkotásokban felhasznált szövetek képzőművészeti szerepét. Az abakanokért a művész aranyérmet kapott az 1965-ös Sao Pauló-i Biennálén. Nemzetközi elismertségét növelték a múlt század 70-es éveiben készült szövetszoborciklusai, az Alterációk. A 70-es évek végén a zsákvászonból és gyantából készült Embriológia ciklusát az 1980-as Velencei Biennálén mutatták be.

A 80-as évektől Abakanowicz hagyományos szobrászati anyagokat is felhasznált, fából, kőből, fémből alkotott. A fa és a fém felhasználásával készült Háborús játékok című ciklusát 1988-ban a budapesti Műcsarnokban mutatták be először. (A kiállítás anyagából a Szépművészeti Múzeum tulajdonába került ekkor a Ketrec, valamint a műcsarnoki tárlatra készült Háborús játékok.) Hagyományos anyagokból szabadtéri munkákat is alkotott, amelyek jelenleg olaszországi, németországi, dél-koreai, izraeli, amerikai köztereket díszítenek. Az egyik legjelentősebb ilyen nagyszabású alkotás – a 112 öntöttvas figurából álló Felismerhetetlenek – 2002 óta a nyugat-lengyelországi Poznanban található. 

Művei a világ több mint 70 gyűjteményében szerepelnek, többek között a párizsi Pompidou Központban, a New York-i Metropolitan Museumban, illetve a kiotói The National Museum of Modern Artban. Abakanowicz tiszteletbeli tagja volt több világhírű Művészeti Akadémiának, köztük az Amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémiának, illetve számos művészeti díj mellett megkapta a Royal College of Art (London) díszdoktori címét.

Magyarországon a '88-as életút-kiállítást követően 2005-ben szerepelt nagyobb anyaggal a Szépművészeti Múzeumban.


Forrás: MTI, polinst.hu
Kép forrása: wikimedia.commons