Erkölcs szimbólumokban

Topor Tünde

Új sorozatot indítunk, amely szabadkőműves utalások után kutat - különös tekintettel azokra a műtárgyakra, építészeti emlékekre, amelyek valamilyen direkt, vagy indirekt módon kapcsolatba hozhatók a többnyire titkos mozgalommal. A titkosságból fakadóan a kutatható anyag rendkívül szűkös, és csak a legritkább esetben reprezentatív. Éppen ezért fontos relikvia a címlapon szereplő finom kecskebőr-kötény, ami egy, a testvériség rendszerén belül már mester-fokozatot elért magyar páholytag tulajdona lehetett.*

 
A szabadkőművesség eredete az idők homályába vész. Egyes elméletek szerint amikortól fogva tudunk róla, az nem a kezdet, hanem a fenyegetettség állapotának fokozatos megszűnése (vagyis már nem volt olyan erős a fő ellenfélnek számító katolikus egyház); a konspiráció szabályai fellazulhattak, és a titkos testvériségből a felvilágosodással összefüggő divatos mozgalom lett.
 
A legmerészebb teóriák szerint a szabadkőműves rítusok az egyiptomi beavatási szertartás továbbélései, amikor is az új fáraó látogatást tett a Holtak Birodalmában, hogy uralkodását már ennek a tapasztalatnak a birtokában kezdhesse meg. A „nagy utazás" módszere József és Mózes közvetítésével kerülhetett Egyiptomból az ősi Izraelbe, majd Salamon Templomának (illetve az annak helyén épült Heródes-féle templom) szentélye alá, titkos tekercseken megörökítve. Onnan a templomosok kiásták őket, majd tartalmukat a templomos rend feloszlatása után Skóciába menekült templomoslovagok hagyományozták a később magukat szabadkőművesnek nevező testvériségre. (Kapcsolt eredmény egyfajta Biblia-kritika, vagy, hogy a Veronika kendőjeként tisztelt torinói lepel valójában a megkínzott templomos nagymester vonásait őrizte meg az utókor számára, illetve, hogy a skóciai Rosslyn-kápolna valójában a jeruzsálemi Templom szabadkőműves indíttatású rekonstrukciója, aminek befalazott kriptájában ma is ott lapulnak az évszázadokon át megőrzött titkos tekercsek.) Mindezt a szabadkőműves rítusok látszólag értelmetlen szövegeit alapul véve következtették ki olyan amerikai szabadkőműves testvérek, akik viszont a történészkutatók rendjében csak laikus testvérnek nevezhetők.
 
„- Mi hát a szabadkőművesség?
- Az erkölcs sajátos rendszere allegóriákba burkolva, szimbólumokkal megjelenítve.
- Mi az a három alapelv, amely a szabadkőművesség alapját képezi?
- Testvéri szeretet, segítség és igazság."
 
Ez a rövid részlet a beavatási szertartás szövegéből rávilágít arra, hogy a címlapon szereplő mesterkötény színezett rézmetszetén minden egyes motívum különleges jelentéssel bír: Salamon Temploma a háttérben, előtte a sakktáblamintával a soha be nem fejeződő építést, illetve a Nagy Építőmester dicsőségét jelképezi. Mögötte a piramis utalás az egyiptomi misztériumokra (vö. Varázsfuvola, Sarastro ária), az előtérben a két oszlop az ősi szentély két oszlopát hivatott megidézni: a B betűs Dávid király dédapját Boázt jelenti, a J betűs Jákinról, a templomot felszentelő főpapról kapta a nevét. Az erőt, illetve az alapítást jelképezik. A mögöttük álló két fa akácfa, ami szintén jellegzetes szabadkőműves motívum, a szívósság allegóriája. (Magyarországon az akác meghonosítása Tessedik Sámuel nevéhez fűződik, aki az Alföld homokját kötötte meg az akác-telepítéssel. Tessedik a Festetics-birtokot hagyta ott az Alföldért, azt a Festetics-birtokot, aminek akkori tulajdonosa is elkötelezett szabadkőműves volt - a testvériségben Georgikon néven szerepelt.) A kaptár és a méhek a cseppenként, nagy szorgalommal összegyűjtött tudás jelképei, kaptáruk pedig szintén az építésre utal. A körző és a vonalzó az építés tudományának alapját képező geometria, vagyis földmérés eszközei, a kalapács és a véső pedig a Templom építőköveinek megmunkálására való, azért is látunk a metszeten egy még nyers és egy már megmunkált követ is. A földgömb is a tudomány győzelmét hirdeti itt, a köré tekeredő kígyó pedig Hermészre, pontosabban Hermész Triszmegisztoszra utal többek között.
 
 
 
*Új szerzemények a Nemzeti Múzeumban II. Aczél Eszter: Szabadkőműves-yűjtemény 123.o. MNM Budapest 2004.
**A háromszor nagy Hermész Thot-a bölcsesség egyiptomi istenének -görög neve.