Ezt nézd! - Nyári csevely

A hétre csupa olyan programot ajánlunk, melyek mindegyike alatt társunk lehet egy hideg ital és a jó idő. Hétfőtől szerdáig remélhetőleg sokat fogunk beszélgetni, a hét második felében pedig műalkotásokat nézünk, sőt, akár mi magunk is alkotunk!

 

Ma este 19:00-kor folytatódik A (2) Hét Műtárgya. Az FKSE 2-es műtermében Kristóf Gábor és fiktív „alkotótársa” Heidi lesz az MKE Képzőművészet-elmélet szakos hallgatóinak vendége. Középpontban a Heidi-sorozat egy új lehetséges darabja és a ready-made témája. Duchampot kedvelők vagy nem értők, itt a helyetek: kortárs kontextusban tudhattok meg többet a témáról. Indulás előtt köszörüljük meg kicsit a torkunk, hiszen a nézői aktivitás a kéthetente megvalósuló diszkurzitivás elengedhetetlen eleme!

Ha hétfőn belejöttünk a beszélgetésbe, kedden az ACAX által szervezett Folyamatos átmenetek című tényfeltáró beszélgetésen és pop-up kiállításon folytathatjuk jó szokásunkat, 19:00-tól. Kicsiny Balázs, Ravasz András és Révész László László Bencsik Barnabás vezetésével beszélget az egyelőre még keveset tárgyalt ‘90-es évek időszakáról – a rendszerváltás utáni képzőművészetről és a társadalmi változásokról. Az említett időszakban aktív szerepet játszó alkotók saját maguk mesélnek ekkor született művekről és átélt történésekről. Keressük együtt a jelen kérdéseire adható válaszok gyökereit a múltban, és értelmezzünk azokat!

Aki inkább a design, szorosabban pedig a hazai formatervezés iránt érdeklődik, annak a szintén 19:00-kor kezdődő Manage [it] Yourself-et ajánljuk. A MOME Design- és művészetmenedzsment mesterképzési szak hallgatói által szervezett eseménysorozat állomásán, a Dob utcai Ellátóházban három designvállalkozás képviselői mesélnek a formatervezés és a formatervezők lehetőségeiről, nehézségeiről. A B-terv, a Maacraft - The social workshop és a MaformDesign Stúdió tervezői és alapítói beszélgetnek arról, hogyan lesz egy ötletből termék, mit jelent a termékfejlesztés és egyáltalán, miért fontos a formatervezés? A tárgy-kultúra iránt érdeklődőket valamint a minket körülvevő tárgyak minőségének kérdését szkeptikusan kezelőket egyaránt szeretettel várják!

Szerdán este a kerekasztaloktól visszatérünk a kiállítóterekbe, 19:00-tól az A38-on debütál az Artlocator magazin 2016 tavaszi-nyári száma. A szerkesztőség a számban szereplő fiatal alkotók – Bernáth Dániel, Ember Sári, Erdélyi Gábor, Éder Krisztián, Hencz Péter, Keresztes Zsófia, Klenyánszki Csilla, Ladocsi András, Makai Mira, Nemes Márton, Pápay Fanny, Puklus Péter, Sziládi Mónika, Szombat Éva és Varga Anna – munkáit bemutató kiállítással ünnepel. A friss számot AIWA és N1CE aláfestésére lapozgathatjuk a hajó orrteraszán, úgyhogy hivatalosan is itt a nyár!


Kép forrása: facebook.hu

Csütörtökön indul a Crosstalk Video Art Festivál nyolcadik kiadása. A posthuman témáját körüljáró négynapos esemény Budapest legigazibb „fekete kockájában”, a Fogasházban található Lärmben indul. 20:00-tól nemzetközi video-vegyesfelvágottat nézhetünk a geo-centrális perspektíva, klímaváltozás, geológiai utópiák témáihoz kapcsolódóan. Ha nem csupán nézni szeretnénk, hanem a fesztivál aktív résztvevőivé válnánk, szombaton 15:00-tól vár minket a Crosstalk Digital Painting workshopja a Horizont galériában. A közösségi alkotást angol nyelven a Hungarian Sadness alkotócsoportból Bruno Mokross és Kovács Gergő tartja. Péntek estig érünk rá eldönteni, mire áldozzuk a szombatunkat. Azok akik a pixel-alapú alkotást választják, szándékukat az [email protected] e-mail címen jelezzék péntek éjfélig. Akit pedig vonzanak a különleges helyszínek, azoknak szeretettel ajánljuk figyelmébe a körbevezetéssel egybekötött Crosstalk-vetítést a Sziklakórházban, vasárnap délután.