Ezt nézd! – Aromaterápia, Mare Nostrum, Szivárványbaleset

A héten tobzódunk az izgalmas című produkciókban és megismerhetjük egy eddig talán ismeretlen fotós életművét is. Téma lesz a játék és a tenger, az érzékelés és a környezetünk is. Sőt, vissza is repülhetünk az időben, egészen 1944-ig, hogy egy fotóművész naplójának segítségével beleláthassunk a kor nehézségeibe és képet kapjunk arról, hogyan mutatkozik meg a nagybetűs Történelem az egyes emberi sorsok tükrében.

Kedden 19:00-kor a Labor Galériában mutatkozik be az FKSE 2016-ban felvett tagjainak egy része. Az A kivétel eszi meg a szabályt / Exceptio Regulam Manducat című kiállítás hat fiatal művész és két kurátor közös teremtménye, középpontjában a művészek praxisában tetten érhető játékos szemlélet áll. A játék egyrészt a tanulás és a tanítás lehetséges formájaként, másrészt az elfogadott szabályok melletti szabadság lehetőségeként is értelmezhető. Hogy mit jelenthet mindez a kortárs képzőművészetben, az ezen az estén kiderül.

Szerdán 18:00-kor Horváth Dániel és Magyari Zsuzsa közös kiállítása nyílik az Art9 Galériában Mare Nostrum címmel. A két művész a „mi tengerünk” kifejezésből kiindulva, annak sokrétű értelmezési lehetőségeire reflektál. A tenger mint nemcsak természeti, hanem kulturális objektum jelentősen meghatározza a kontinens külvilággal való kapcsolatát. Védvonal vagy kapu? Gyönyörű vagy félelmetes? Szerdán kiderül.


Mare Nostrum   forrás: facebook.com

Ugyanezen az estén 18:00-kor Aromaterápia címmel nyílik meg Süveges Rita kiállítása az Inda Galéria termeiben. Az új, hagyományosan, vagy lightboxokban, világítóasztalon bemutatott és kivetített festményekből összeálló kiállítás a különböző elemek kapcsolódási lehetőségét és logikáját vizsgálva azt a kérdést teszi fel: hogyan érzékelünk? A tudatunk és a valóság közötti kapcsolatot jelentő érzékelés millióféle hatással lehet ránk. Sőt, az így szerzett benyomás akár olyan illékony is lehet, mint egy rövidke illat.

Szintén szerdán, azonban már 19:00-kor nyílik a Platán Galéria újabb kiállítása, a BELONGING(S) Anna Orłowska és Puklus Péter munkáiból. A környezetünk, az ezt alkotó helyszínek és tárgyak akaratunk ellenére is befolyással vannak ránk. A Platán Galéria kiállításán a lengyel és magyar kortárs képzőművészet képviselőinek produkciójában a hagyományos fotósorozatokat mellett papír-alapú munkák és vegyes technikájú objektek is láthatók. Az alkotók próbát tesznek a régió történelmének újragondolására, és új válaszokat fogalmaznak meg az égető, mindkettejüket érintő identitáskérdésekre.


Belonging(s)   forrás: facebook.com

Csütörtökön 17:00-tól a Mai Manóban Csillaggal nem jó járni most címmel Kis Pál fényképész naplójáról beszélget Halász Tamás, az OSZMI Táncarchívumának vezetője, Kincses Károly fotótörténész és Závada Pál író. Kis Pál a két világháború között a Király utcában működtetett műtermet. A kor neves színészei, írói és operaénekesei is megfordultak nála, a műterem így leginkább a portréfotózásokról híresült el. A fényképészt 1944-ben elhurcolták a nyilasok, azonban ő szerencsés szökése után a fővárosban rejtőzködött. Ezalatt született meg illusztrált naplója, ami a tragédiák mellett a korabeli mindennapokról is hű képet ad. A most kiadott napló Kis Pál fényképeivel és Závada Pál, valamint György Péter írásaival egészült ki. Aki kíváncsi a több szempontból is izgalmas kiadványra és Kis Pál életművére, annak a Mai Manóban a helye csütörtökön.


Kis Pál napfényműterme, VII. Király utca 51. 1929. Fotó: Kis Pál, dr. Tamásy Sándor tulajdona   forrás: mafot.blog.hu

Szombat délutánra is író-olvasó találkozót ajánlunk: a Szivárványbaleset címmel megjelent, sajátos antológia szövegeinek kiindulópontját Szűcs Attila képei jelentették. A kötetben publikáló hatvannégy kortárs szerző közül a közönségtalálkozó-könyvbemutatón Földényi F. László, Kemény István, Szilasi László, Térey János beszélget élőben Szűcs Attilával és a moderátorral, Bazsányi Sándorral 17 órától a Ludwig Múzeumban. Az esemény felolvasóestként ér véget 18.30 körül.