Ezt nézd! – Ember legyen a talpán

Ember legyen a talpán, aki a héten lépést tud tartani a képzőművészeti közeg eseményeivel. Egyetlen hétköznap esténket sem kell az otthon magányában töltenünk, ha nem éppen arra vágyunk. Beköszön Pestre a vidék, itt a tavasz és hozza magával a szerelmet, a Kassákban rendezett konferencián pedig a múltba is visszatekinthetünk.

Hétfőn délelőtt startol és egészen kedd délutánig tart a Kassák Múzeum és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont COURAGE kutatóprogramjának tudományos konferenciája A szürke zónától az ellenzékiségig – A szocialista korszak nonkonform művészete és gyűjteményei címmel. A szocializmus kori ellenkultúra és kulturális ellenzékiség szülte műalkotásokat is felölelő gyűjteményekről tudhatunk meg többet: állami vagy magán kezdeményezés volt-e a gyűjtés? Milyen típusú művészetet gyűjtöttek? Az egy-egy konkrét gyűjteményt esettanulmányként bemutató előadások konkrét példákon keresztül igyekeznek választ adni az említett kérdésekre.

Szintén hétfőn, 18:00-kor performansszal nyílik Rádóczy Bálint Piszkos munka című kiállítása a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ Project Room termében. A sokszor elitista műtárgypiac és a fogyasztói társadalom vizsgálatát is magában rejtő installáció és performansz az alkotó elmondása szerint valójában nem is kritikai szándékkal született. „Abban, amit csinálok, nincs kritika. Pusztán láthatóvá teszem a civilizációnk ezen aspektusát, az érme másik oldalát, ami így talán önmagáról mond kritikát.”


Rádóczy Bálint: Piszkos munka   forrás: capacenter.hu

Szerdán 18:00-kor irány a Képző aulája és az A H E A D című csoportos kiállítás megnyitója. Ammer Gergő, Drabik Tamás, Leitner Levente és Szabó Menyhért a szobor médiumának lehetőségeit bemutató kiállítása pontosan azt tervezi megvalósítani, amire a cím is utal: folyamatos előrehaladást. A szobrok közti kapcsolódások között a fejünket kapkodva felfedezhetünk transzformációkat, felidézéseket és előre-idézeteket is – a kortárs szobrászat és feltörekvő fiatal művészek iránt rajongóknak kötelező.

Ugyanezen az estén 19:00-kor a Labor Galériában nyílik Dobokay Máté és Kristóf Gábor közös kiállítása, az Occam városa. A geometriával, síkidomokkal, kivágással, felbontással és extrudálással kísérletező fotográfus és festő páros a képalkotó és a virtuális képbontó kettős szerepében áll előttünk.  A Laborban egy saját szabályokat alkalmazó, egyszerű lépésekből felépülő folyamat végeredményét nézhetjük meg, amelyben megidéződnek a modernizmus térteremtő elképzelései is!


Occam városa   forrás: facebook.com

Ha csak egy kreditet adunk a Magyar Képzőművészeti Egyetem kiállításainak a héten, akkor szerdán 19.00-kor a Ludwig Múzeumba is mehetünk, ahol a megnyitón körbe sétálhatjuk a legújabb kiállítást, az El nem kötelezett művészet – Marinko Sudac gyűjteménye című bemutatót. Az átfogó válogatás elsősorban a volt jugoszláv államok, illetve egyes környező országok hidegháborús időszakának avantgárd művészeti tevékenységéből ad egy kisebb összképet. A művek nagy része Marinko Sudac magángyűjteményéből származik, amely a műtárgyak és műtárgyegyüttesek mellett kiemelkedő művészettörténeti jelentőségű archívumokat és teljes dokumentációs anyagokat is felölel. A Milánóból Budapestre utaztatott El nem kötelezett művészet különösen érdekes lesz az április közepén nyíló Párhuzamos avantgárd kiállítással együtt vizsgálva, amely a Pécsi Műhely tevékenységét dolgozza fel. (És ha már ott vagyunk, nézzünk be a Mentés márként-ra is, mert az a héten látható utoljára.)

Pénteken 17:00-kor a Godot Galériában Bukta Imre-kiállítás nyílik Apám romantikája eladó címmel. A falun élő, annak világát megfigyelő és jól ismerő festő most elhozza a Budapestre a kistelepülési flasht. Az ezen az estén bemutatott friss munkák – sík képek, videók, installációk – a vidéki Magyarország sajátos tájképei és „lélek-röntgenjei”. Az aktuálpolitikát mellőző alkotások mellett a megnyitón a mezőszemerei asszonyok híres kukoricadarából sütött görhéje vár minden látogatót!


Bukta Imre: Delelő, 160x200, olaj, vászon, 2017   forrás: facebook.com

Pénteken 19:00-kor a Galamb utcai Hybridart-ban Szeretlek címmel nyílik csoportos kortárs képzőművészeti kiállítás. A szerelem egy olyan dolog, érzés, állapot, amivel kapcsolatban mindenkinek vannak élményei, tapasztalatai – mégis manapság alig-alig merül fel tematikus kiállítások apropójaként. A pénteki show-n tizenhárom művésztől tudjuk meg, hogy mit jelent nekik a szerelem, hogyan lettek szerelmesek és hogyan nem, hogyan törték össze a szívüket és ők hogyan törték össze valaki más szívét, miért hisznek még a szerelemben, vagy hogy miért menjen az egész a búsba?