Ezt nézd! – Kilépés a közegből?

A héten több olyan programot ajánlunk, amik a megszokott képzőművészeti helyszínek helyett más terepre kalauzolják az érdeklődőket.

 

Hétfőn még intézményi falak közé igyekezhetünk, pontosan a Capa Központba, ahol Hámos Gusztávval beszélget Forgách András a LÁTKÉP – Az elmúlt a félévszázad magyar fotográfiája 1967-2017 című kiállítás kapcsolódó eseményén. Fiktív utazásról, városokról és a fotográfiáról esik majd szó a kötetlen párbeszéd keretében, amelynek kiindulópontját Katja Pratschk és Hámos Sample cities című műve jelenti. Időpont: 2017. október 16., hétfő, 18 óra.

Kedd estére filmet ajánlunk, méghozzá a RODIN premier előtti vetítését a rendező, Jacques Doillon részvételével a budapesti Francia Intézetben 18:30–20:30 között. Auguste Rodin szobrászművészt felkéri a francia állam, hogy alkossa meg A pokol kapuja című kompozíciót. Munka közben a nős férfi beleszeret legtehetségesebb tanítványába, Camille Claudelbe, aki a mesternek nemcsak segédje, de szeretője is lesz. Szenvedélyes viszonyuk tíz év után, fájdalmas szakítással ér véget. A sztorit már ismerjük a másik oldalról, a Camille Claudel című 1988-as filmből, és kíváncsiak vagyunk, mit tesz hozzá 2017-ben Jacques Doillon.


RODIN   forrás: facebook.com

Csütörtökön 18:00-kor visszatérhetünk a Capába, mert egy duplán izgalmas este veszi kezdetét: ekkor lesz a Capa-nagydíj 2018-as pályázatának első eredményhirdetése, valamint Fátyol Viola, a 2017-es nyertes Ha van szíved, neked is fáj, amit velem tettél című kiállításának megnyitója. A dátum nem véletlen: a fontos történések az intézmény és a pályázat névadója, Robert Capa 104. születésnapját is ünneplik egyben. Az eredményhirdetésen azt tudhatjuk meg, kik azok a fotóművészek, akik az elkövetkező időszakban a nagydíj várományosaként, immár ösztöndíjasként folytathatják leadott pályázatuk kidolgozását. A kiállításon pedig Fátyol Viola a Vámospércsi Népdalkör tagjaival 2013-ban kezdett – mára pedig kölcsönösen támogató baráti kapcsolatot szülő – munkáját ismerhetjük meg.

Ugyanezen az estén 18:00-tól A Város Mindenkié Szentkirályi utcai bázisán lesz OFF-program. Az Előre menekülni – 1-5 címet viselő, öt alkalomból álló esemény-sorozat harmadik állomásán Csoszó Gabriella A Város Mindenkié csoport tagjaival és képviselőivel beszélget a szegénységet ábrázoló képek megítéléséről, a szegénységgel folytatott harc láthatóvá tételéről. Az eseményt szervező Csoszó Gabriella által alapított FreeDoc olyan weboldal, amely független fotódokumentációkat gyűjt egybe az utóbbi négy év néhány fontos társadalmi eseményeiről, mozgalmáról és demonstrációiról – az OFF programjába ágyazódó esemény-sorozat az ilyen és ehhez hasonló dokumentációkkal kapcsolatos kérdéseket szándékozik több szempontból megvizsgálni.

Csütörtökön sajnos szét kell szakadnunk, mert 19:00-kor is jóprogram-torlódás várható. A Slavs and Tatars művészcsoport Viltin Galériában bemutatott munkáit már ajánlottuk pár hete, a Tranny Tease című kapcsolódó performanszuk azonban csak egyszeri, és olyan helyeken volt korábban bemutatva, mint a Manifesta 10, a londoni ICA vagy a Detroit Institute of Art. Az OFF szervezői csütörtök estére elhozták a produkciót Budapestre is, a performansz 19:00–20:00 között zajlik majd – a többek között a szerkesztőségünknek is otthont adó – LOFFICE-ban. A birodalmak mindig is ábécéik kíséretében vonultak be a történelembe: az iszlám az arabbal, a római katolikus egyház a latinnal, a cirill betűk pedig először a keleti ortodoxiával, majd a kommunizmussal. A Tranny Tease a szövegek újraírásának lehetőségét olyan stratégiaként vizsgálja, amely egyként lehet az ellenállás eszköze, valamint identitás-politikai, kolonializmust érintő és hitbéli kutatásoké.


The Tranny Tease   forrás: facebook.com

Szintén csütörtökön 19.00-kor nyílik Palotai Gábor Works / Munkák 1976-1980 című kiállítása a neon galériában. Azok a korai Palotai-művek, amelyek részben az est folyamán bevezetett könyvben, részben a kapcsolódó kiállításon kerülnek bemutatásra, közel negyven éve nem voltak nyilvánosan láthatók. Palotai pályája kezdetén a Magyar Iparművészeti Főiskola hallgatója volt, a most bemutatott munkák szinte kivétel nélkül ebből az időszakból származnak.


Palotai Gábor: Érintés tanulmány, 1978   forrás: facebook.com

Pénteken 18:00-kor nyílik kiállítás a Horizont Galériában. Imre Mariann Portól porig címet viselő és egészen decemberig megtekinthető önálló tárlata egyben a művész csatlakozását is ünnepli a galériához. A térben bemutatott anyag a művek egymáshoz fűződő viszonyával foglalkozik – így nem meglepő, hogy a friss munkák mellett több régebbi alkotással is újra találkozhatunk majd.


Imre Mariann: Portól porig   forrás: facebook.com

Azoknak, akik még elmélyülnének az OFF programjában, szombatra az FKSE szervezésében megvalósuló FKSE Maraton az OFF-Biennálén #2 eseményt ajánljuk. A 16:00-kor startoló túra olyan helyszínekre kalauzol, amik valamilyen módon kapcsolódnak az FKSE működéséhez. A négy állomást bejáró gyalogos – és néhol tömegközlekedést is segítségül hívó – túrára regisztráció szükséges a [email protected] címen.