Ezt nézd! – Maraton

Első ránézésre akár azt is mondhatnánk, hogy nincs olyan kortárs művészeti intézmény Budapesten, ami a héten nem készül valamilyen programmal, kivéve persze azok, amelyek valamiért jó időre bezártak. A kortárs művészet iránt érdeklődők igazi megnyitó-maratont járhatnak végig a héten. Mi szerdára és csütörtökre ajánlunk több programot, hétfőn és kedden egy-egy esemény jelentheti a felkészülést a „nagy menet”-re.

 

Kedden 18:00-kor a Trapézban nyílik a Színház szobafogságban – Epizódok a Dohány utcai lakásszínház (1972-76) történetéből című kiállítás. A hatvanas-hetvenes évek Budapestjének underground közegében aktívan működő színház az ellenkultúra egyik fontos bástyája volt. Története és az itt zajlott előadások azonban csupán különböző képes és szóbeli forrásokból ismertek. A Katarina Sevic által készített installáció segítségével a Trapézban összeálló anyag a hatalom által megfigyelt és befolyás alatt tartott köztér, valamint a magánlakásban, félig szabadon működő kulturális tér és az ide kötődő közösség viszonyát tematizálja.


A betlehemi gyermekgyilkos, 1974   fotó: Donáth Péter   forrás: facebookcom

Szerdán 18:00 előtt érdemes HÉV-re ülni és Szentendre felé venni az irányt, mert a helyi Képtárban az említett időpontban nyílik új kiállítás. A Ferde horizont a közelmúltban elhunyt Ata Kandó fotográfus és férje Kandó Gyula munkáiból nyújt válogatást. A Ferenczy Múzeumi Centrum Kandó Gyula-gyűjteménye több száz darabból áll – ami nem csoda, hiszen a művész házaspár nagyjából tíz évig élt a Duna melletti városban. Érdekesség, hogy Ata Kandó a Szentendrén töltött évek előtt Robert Capa laboránsa volt. További izgalmas, a páros életét bemutató részletek mellett pedig ezen a kiállításon láthatjuk először Kandó Gyula feleségéről készített fotográfiáit is.


Kandó Gyula: Ferde horizont és alakzatok (1959 körül)   forrás: facebook.com

Akik Budapesten maradnak szerdán este, azoknak a Black Sea Diary – a kilencvenes évek emlékezete címmel nyíló tárlatot ajánljuk az INDA Galéria projektszobájában. A kiállítás Philip Pocock és Stephan Felix Huber 1993-as, a Velencei Biennálé Casino Electronic Café nevű helyszínére is becsatornázott projektjét mutatja be. A két alkotó laptoppal és digitális kamerával felszerelve elindult Passauból és a Duna-deltáig vezető útjukat nemcsak, hogy dokumentálták, de telefaxon, szinte élőben közvetítették is az olasz helyszínre. A művészek e közvetítés révén maguk is megjelenhettek a biennálén és velük olyan alkotók is, akiknek amúgy erre az adott évben nem lett volna lehetőségük. Az INDA Galériában nyíló kiállításon többek között az is kiderül, hogy a páros pontosan kikkel találkozott az úton és a történetnek milyen magyar vonatkozása van. Hogy milyen színben tűnik fel EIKE, Timár Katalin, Maurer Dóra, a Tilos az Á és az Artpool.
 


Black Sea Diary – a kilencvenes évek emlékezete   forrás: facebook.com

Szintén szerdán nyílik az elmúlt időszakban az OFF-Biennále egyik központi kiállításának helyet adó Három Holló kávéház. Krúdy Gyula 1925-ös Ady Endre éjszakái című könyvéből biztosan tudjuk, hogy a Drei Raben fénykorában a költő egyik kedvenc budapesti irodalmi kávéháza volt. Így nem meglepő, hogy a hivatalos nyitást Ady Endre születésnapjára ütemezték a szervezők. Az ünnepi eseményen kortárs költők és írók – Víg Mihály, Tolnai Ottó, Lábass Endre, Wilhelm Droste, Sugár János, Parti Nagy Lajos, Bartók Imre, Radnóti Sándor, Seregi Tamás, Karafiáth Orsolya, Lázár Júlia, Spiró György, Gyukics Gábor – mellett zenekarok is közreműködnek. Sőt, a 17:00-tól egészen éjszakáig nyúló programok látogatása ingyenes!

Szintén szerda, de a helyszín már a budapesti Vasarely Múzeum: 19:00-kor Talált geometria címmel nyílik nemzetközi csoportos kiállítás. A Bálványos Levente, Benedek Barna, Haász István és Maurer Dóra szervezésében megvalósuló tárlatra az említettek magyar és külföldi művészeket kértek fel. A felkérés tárgya pedig az volt, hogy az adott alkotók olyan, a hétköznapi életben, a mindennapi mozzanatok során felfedezett játékos és könnyed geometrikus kompozíciókat küldjenek be, amelyeket valamilyen okból kifolyóan elraktároztak emlékezetükben – vagy valamely hordozójukon.

Csütörtökön igazi kiállításmegnyitó fesztivál vár ránk. 19:00-kor a PH21 Gallery, a MŰTŐ, az acb Galéria, az acb Attachment és az acb NA is új anyagokat prezentál.

A Ráday utcai PH21 Gallery The Shape of Things címmel nyit nemzetközi és zsűrizett csoportos kiállítást, amelynek fókusza a képeken ábrázolt tárgyak formájára irányul – a dokumentatív és az absztrakt fotográfia között félúton.
 


Paula Haapalahti   forrás: ph21gallery.com

A MŰTŐ-ben a festészet elméleti kérdéseivel foglalkozó és kérdések újabb sorozatát felvető Varga Ádám-kiállítást nézhetünk. A Neutrális címet viselő anyag több fontos témát – fekete festmények, absztrakció és ábrázolás, szín és szín kapcsolata – felvető festményekből áll és bejelentkezéssel látogatható, egészen november végéig.

Az acb Galériához kötődő három helyszínen pedig három különböző kiállítás nyílik egy időpontban. A galériában Bak Imre ÖN – ARC – KÉP 2017 című bemutatóján egy idei sorozatot nézhetünk meg. A széria darabjainak legfontosabb kompozíciós eleme az egyszínű képmezőket keretező, kétszínű sáv. A festményeken végigvonuló szalagmotívum és a különböző intenzitású színmezők téglalapjainak elrendezése sajátos térillúziót hoz létre. A galéria melletti utcából nyíló Attachmentben a Farkasvakság című kiállítás Esterházy Marcell a családtörténet feldolgozását folytató munkáit foglalja magában, amelyek ezúttal nagyobb részben szűk családi élményekből inspirálódnak és az édesapja elvesztését követő gyászidőszakhoz köthetőek. Az acb NA-ban a Pécsi Műhely egyik alapító tagja, Szíjártó Kálmán munkáit bemutató kiállításon két emblematikus fotósorozattal, a kiállítás címét is adó Art Gesztusokkal és az Átváltozásokkal ismerkedhetünk meg. Mindkét anyagban az alkotó saját teste és az azáltal továbbított poétikus üzenet áll a középpontban.



Esterházy Marcell (részlet)  forrás: facebook.com

A sok megnyitó után péntek estére egy műteremházas sétát ajánlunk. A PP Centerben működő Partizán Műtermek eseményén 17:00-tól 3500 forintért cserébe Batykó Róbert festőművész, Karácsonyi László képzőművész és Stefan Osnowski grafikusművész műtermeibe látogathatunk el. Még azt is pontosan meg tudjuk mondani, hogy a program során mennyit kell gyalogolni: maximum 2,5 kilométert. A sétára előre kell regisztrálni a [email protected] e-mail címen.
 


forrás: facebook.com

Pénteken 20:00-tól valamint szombaton 17:00-tól és 20:00-tól az Artus Stúdióban Szabó Veronika szabadúszó performer Queendom című előadását nézhetik meg az érdeklődők. Az előre meghatározott momentumok mellett improvizációk mentén alakuló előadáson minden egyes alkalommal új kortárs és múltbeli női és férfi alakok rajzolódnak ki a nézők szeme előtt. A hét női szereplő köré épülő kortárs színház-fizikai színház-dragshow megamixre ezen a linken lehet jegyet váltani.


Queendom   forrás: facebook.com

Szombaton és vasárnap a μ egyete​m szervezésében egy kétnapos workshop keretében Budapestre látogat John Jordan és Isabelle Fremeaux, a Laboratory of Insurrectionary Imagination néven futó művészeti aktivista műhely két vezetője. Az említett műhely jelenleg egy Nantes környéki reptérépítés helyszínén működik, itt a helyi gazdákkal és lakosokkal igyekeznek ellenállást szervezni. A Léggyárban és az Aurórában rendezett workshopon arról szerezhetünk új ismereteket, hogy milyen módokon fejthetünk ki ellenállást állami és üzleti projektekkel szemben, és hogy ebben a helyzetben mik az összefogás legkézenfekvőbb formái. A workshopon való részvétel regisztrációhoz kötött, ez a [email protected] e-mail címen keresztül bonyolítható.

full_005582.png
„Az élmények újrakollázsolása alapvető módszerem”

Fátyol Viola fotográfus Debrecenben született 1983-ban. Művészcsaládban nőtt föl, de csak a Debreceni Református Kollégiumban töltött meghatározó középiskolás évek végén döntött úgy, hogy maga is a családi szakmát folytatja, és művészi pályára lép. A családi, privát fotók készítésén túllépő első fotós kísérleteit Egerben végezte, ahol az Eszterházy Károly Főiskola (ma már egyetem) rajz- és vizuális kommunikáció tanár szakára járt. Innen rövid út vezetett a MOME Vizuális környezetkultúra tanár és Fotográfia képzéseire, onnan pedig még rövidebb az intézmény Doktori Iskolájába. Készülő doktori dolgozata a vámospércsi népdalkört bemutató, Ha van szíved, neked is fáj, amit velem tettél című munkájának kimerítő elemzését tartalmazza. A sorozattal tavaly megnyerte a Capa-nagydíjat. Munkái a szociológia, az antropológia és a művészi képalkotás határterületén helyezkednek el, és egy hangsúlyosan személyes nézőpontból közelítenek a választott témákhoz. Budapesten él és dolgozik. Sokat nevet.