Ezt nézd! – Megnyitó a köbön

A héten szinte minden napra jut egy megnyitó – sőt, akár kettő is. A kortárs művészet budapesti és vidéki intézményei sem tétlenkednek: régi-új sorozatok, videoművészet, tárgykultúra és néprajz, valamint festészet is lesz.

Hétfőn 18:00-kor nyílik Tót Endre Nagyon Speciális Örömök című kiállítása a Capa Központban. Az 1971-1976 közötti időszakban született egy ötlet – 37 szöveg és egy 5x5 részes fotósorozat összepárosítására. A művész 1971-ben, egy konceptuális – szöveget és fotót egymáshoz társító – sorozat létrehozásának szándékával fotó-akciókat dokumentált egy professzionális fotográfus közreműködésével. Az 1971 és 1976 között több alkalommal fotózott akciókból kisméretű fekete-fehér fotónagyítások készültek, amelyekből több darab konceptuális fotóműként, vagy kollázs-elemként bukkant fel Tót konceptuális műveiben. 40 évvel később, 2017-ben a Capa Központ termeiben, az alkotó műtermében két éve felbukkant eredeti negatívok apropóján az egész konceptuális sorozat bemutatásra kerül. A sorozat ezen a kiállításon látható először, a hetvenes évekbeli ötletet megőrizve, az eredeti elképzelés szerint.


Tót Endre   forrás: facebook.com

Kedden 20:00-kor az A38 kiállítóterében nyílik Szigeti Tamás Sűrűség című tárlata Vadas Zsófia Tamara és Gryllus Ábris produkciójával. Az alkotó ezen a kiállításon debütáló legújabb képeinek helyszíne nem más mint az erdőségek, ligetes területek szövevényes világa. A váratlan emberi jeleneteket és nyomokat megörökítő képek egyszerre idézik fel a múltat és vázolnak fel egy különös jövőképet.

Szerdán a Trafóklubba költözik a Teleport Galéria kompakt projektje, a Cinema Teleport. A Teleport a sokszor hosszú, kiállítóterekben nehezen befogadható kortárs videóművek új bemutatási  lehetőségeivel kísérletezik egy tévékészülék és három tematikus csatorna segítségével. A Trafóba 16:00 után ellátogatók a 18 alkotó munkáiból összeválogatott adást kapcsolgathatják – sőt, az esti főműsoridőben, 19:00-tól élő kommentshow közvetíti a képernyőn látottakat.

Csütörtökön érdemes az FKSE felé venni az irányt, mert 18:00-kor nyílik a Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és a Néprajzi Múzeum kutatói együttműködésében megvalósuló kiállítás, a Mindenkinek ismerős dolgok. A hétköznapi tárgyak megértésén és bemutatásán alapuló tárlat a következő kérdésekre igyekszik választ adni: miként használjuk hétköznapjainkban a tárgyakat? Számít-e azok külseje? Jellemeznek-e minket az általunk használt tárgyak? És a legfontosabb: összefoglalhatóak-e az ezekre a kérdésekre adott válaszok egy galériatérben?

Szintén ezen az estén, szintén 18.00-tól, szintén jelelméleti trip vár minket csak a helyszín és a téma más: A szocialista művészet jelképei nyílik az OSÁban. „A sarló és kalapács” vagy a „vörös csillag” még mind a mai napig jól ismert kommunista jelképek, de hogyan értelmezhetőek olyan egyszerűbb szimbólumok – mint a „Nap”, vagy a „könyv” – egy kommunista olvasat szerint? 1974-ben a művészettörténész Aradi Nóra, a szocialista realizmus mindenható védelmezője Magyarországon, megírta A szocialista képzőművészet jelképei című könyvét, melyben összegyűjtötte a „szocialista művészet” legfontosabb ikonjait és szimbólumait. A kézikönyv egyedülálló dokumentuma a szocialista és kommunista képiségnek, mely mintegy negyed századdal a kommunizmus bukása után egy olyan vizuális segédeszköz szerepét is betöltheti, amely segít lefordítani a múltat az 1989 után született generációk számára.


A szocialista művészet jelképei   forrás: facebook.com

Azok számára, akik érdeklődnek a festészet helyzete és alakulása iránt pénteken a Ludwig Múzeum a tökéletes időtöltés helyszíne, hiszen 10:00 és 18:00 között Tábla / kép - Festészet a technológiai konvergencia és globalizáció korszakában címmel rendeznek egy magyar nyelvű szimpóziumot. A nap folyamán rövid előadások formájában – Bullás József, Fehér Dávid, Fenyvesi Áron, Győrffy László, Hornyik Sándor, Készman József, Losonczy István, Perenyei Mónika, Seregi Tamás, Szűcs Attila, Tatai Erzsébet – fogalmazódnak meg a témával kapcsolatos fontos kérdések és az ezekre adható lehetséges válaszok.

Pénteken két kiállítás is nyílik a Paksi Képtárban: Tranker Kata Hiányzó végtelen című tárlata és Albert Ádám Dekonstruált jelentés melankóliája című anyaga debütál. Míg Tranker az egyén és társadalom viszonyát vizsgálja szubjektív szűrőjén keresztül, addig Albert a dekonstrukció témáját járja körül. A kiállítások 17:30-tól kezdve egymás után nyílnak, izgalmas lehetőség ez két kortárs képzőművész alkotásainak és világszemléletének összeolvasására!


Tranker Kata   forrás: facebook.com