Ezt nézd! – Tartalmas péntek este

Az e heti programajánlónk kulcsszavai az összefogás és a csapatmunka: több Eleven Emlékmű eseményen vehetünk részt, több együtműködésen alapuló projekttel ismerkedhetünk meg, ráadásként pedig Paksra is elutazhatunk.

 

A hetet egy már korábban megnyílt kiállításon tartott tárlatvezetéssel kezdhetjük. Hétfőn 18:00-tól ugyanis Gyenis Tibor vezeti körbe az érdeklődőket a Capa Központ Projekt Roomjában Koronczi Endre kiállításán. A Paratusspiritus manuatum (Háztáji lélekkeltetős) címet viselő anyag a műteremből kilépő, köztéri installációkat építő és azokat gondosan dokumentáló művész bemutatkozása. Szuper hír, hogy a kiállítás megtekintése és a tárlatvezetésen való részvétel ingyenes.
 


forrás: facebook.com
 

Kedden 17:30-kor folytatódik az Eleven Emlékmű és a 2B Galéria múlt héten kezdett közös programsorozata, az Emlék, mű, emlékmű: kortárs művészet és emlékezetpolitika. Az e heti első eseményen Eperjesi Ágnes lesz a vendég, akivel a nemzeti szimbólumok használatáról és a hétköznapi tárgyak szimbólummá válásáról, valamint a közéletben is aktív képzőművész szerepeiről beszélgetnek a házigazdával, Rényi Andrással.

Kedden 18:00-kor új kiállítást nyit a Ludwig Múzeum Közös ügyeink címmel. A kiállított anyag az együttműködésen alapuló művészeti gyakorlatra fókuszál – egy négyéves nemzetközi kooperáció eredményét bemutatva. A megnyitó után 19:00-tól Gazdafilmek éjszakája is lesz, ahol a Szeretek gazda lenni, az is szeretnék maradni című művészeti társulás keretében Antje Schiffers és Erdődi Katalin egy-egy hétig három gazdával dolgozott együtt. A közös munka végereménye pedig egy-egy kisfilm, amiben a gazdák bemutatják mindennapos munkájukat.
 


Meglátjuk! Benczúr Emese, Imre Mariann, Tarr Hajnalka, Szíj Kamilla és Szira Henrietta projektje látássérültekkel. fotó: Bozsó András, forrás: facebook.com
 

Nemcsak kedden, hanem csütörtökön 17:30-kor is lesz Emlék, mű, emlékmű: kortárs művészet és emlékezetpolitika – ezen az estén Nemes Csaba festőművész mesél három, a társadalmi-közösségi ellenállás ügyeihez szorosan kapcsolódó projektjéről. Az este kérdése pedig az lesz, hogy hogyan működhetnek együtt civilek és kortárs művészek egy jobb ország megteremtésében?

Pénteken 17:00-kor a Várfok Galériában mutatják be Czigány Ákos Bet című könyvét. Az eseményen Czigány Ákossal, Baki Péterrel, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatójával, Katyi Ádámmal, a kiadvány tervezőgrafikusával és Térey Jánossal, a könyv egyik szerzőjével Kovács Krisztina, a Várfok Galéria művészeti vezetője beszélget. Azok pedig, akik szeretnék birtokba venni a 100 példányszámban nyomott kiadvány egyikét, az eseményen kedvezményes áron megvásárolhatják.
 


Czigány Ákos   forrás: facebook.com
 

Szintén péntek, de már 17:30 és Paks – ekkor két kiállítás nyílik a Paksi Képtárban, ahova az intézmény buszos utazást is szervez a megnyitó estéjére, erről bővebb információ a kiállítások Facebook eseményénél olvasható. Az este programja pedig a következő: 17:30-kor nyílik Erdélyi Gábor és Losonczy István Idomul című tárlata, majd 18:00-kor Fenyvesi Áron megnyitja Somody Péter a felhasznált anyagok saját adottságait kidobmorítani igyekvő, a szubsztanciát középpontba helyező, Szem szerint című anyagát.
 


Somody Péter   forrás: paksikeptar.hu
 

Szombaton 14:30-kor a Nemzeti Galériában startol a MúzeumCafé hatvanas évek művészetére fókuszáló eseménye. A Keretek között című kiállítás kapcsán Gréczi Emőke, a MúzeumCafé főszerkesztője, Topor Tünde, az Artmagazin főszerkesztője és Vass László műgyűjtő beszélget a kiállítótérben, majd 16:00-tól György Péter és Birkás Ákos vezeti körbe az érdeklődőket a tárlaton. Mindkét programon a kiállításra megváltott belépőjeggyel lehet részt venni.