A győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumban megrendezett Light Positions című nemzetközi csoportos kiállítás olyan kortárs művészeti alkotásokat mutat be, amelyek egy lehetséges olvasatuk szerint magát a fényt tematizálják. A tárlat több szempontból is beágyazódik az intézmény-komplexum kiállításpolitikájába. Az Esterházy-palota terei az elmúlt években számos alkalommal helyt adtak a hazai absztrakt művészetet bemutató projektek számára, itt volt látható például Bullás József 2016-os Op-Remix című kiállítása, emellett a 2005-ben a városnak adományozott és jelenleg az újvárosi zsinagógában állandó tárlatként bemutatott Vasilescu-gyűjtemény is több, kiemelkedő absztrakt alkotást – köztük Bullás József-, Moholy-Nagy László-, Maurer Dóra-, Hencze Tamás-, Nádler István-munkákat – is magában foglal.

Sági Gyula: Op. 225., Op. 21.9 és Op. 183. (2017) (balra) és Baráth Bálint: Cím nélkül, Banális oximoron sorozat (2017) (jobbra)

A tizenegy alkotó – Baráth Bálint, Bernát András, Bullás József, Christoph Dahlhausen, Forgó Árpád, Gryllus Ábris, Halmi-Horváth István, Kelemen Zénó, Andrew Leslie, Sági Gyula és Szabó Dezső – alkotásait felvonultató, jelenlegi időszaki kiállítás a kijelölt központi téma köré absztrakt művészeti alkotásokat és monokróm képeket rendel. Az absztrakt és a monokróm alkotások is lehetőséget nyújtanak a fény képalkotó, képtorzító, képmódosító tulajdonságainak vizsgálatára. Míg az előbbi a figurativitás mellőzésére, a technika, a formakezelés és a színek sokszor öncélúnak tűnő egymásmellettiségére vagy dominanciájára épül, addig a monokróm képalkotás egyetlen színnel és annak árnyalataival kísérletezik. Ezeknek a valóság tárgyi összefüggéseit és alakjait kiküszöbölő munkáknak a tárgyát gyakran maga az érzékelés, a fény percepciója, a fényvisszaverődés és a fényelnyelés, valamint a fény hiánya, azaz az árnyékok formaalkotó hatása képezi.
 

Kelemen Zénó: Orto 1 című munkája, háttérben Baráth Bálint: Cím nélkül, Banális oximoron sorozat (2017)

A kiállításon több olyan munkával is találkozunk, amely mellett vagy körül szabadon sétálva a mű a befogadói nézőpont változásával újabb és újabb képet mutat. E munkák közé sorolható az első teremben látható, három méter magas Kelemen Zénó-szobor – a bemutató egyetlen háromszázhatvan fokban körüljárható műalkotása –, amely a sima formák és az üvegszálak együttesével egyszerre vizsgálja a fény és árnyék kontrasztjából adódó ritmikai egységeket, valamint a transzparencia kérdéskörét. Andrew Leslie több nézetű minimalista objektjei is az átlátszatlansággal, valamint a fény-árnyék játékból adódó tükröződésekkel és visszaverődésekkel foglalkoznak. A fehér falfelületeken installált, a térbe dombormű-szerűen kinyúló munkák színes árnyékai becsapják a szemünket. Christoph Dahlhausen tükörből és régi fényképezőgépek színszűrőiből épített konstrukciói a kültérről a sarokszoba ablakain beáramló fénnyel játszanak. A színes lencseegyüttes, a tükörfelület és a természetes fény kölcsönhatása megfesti a falat – mi pedig nyakunkat nyújtogatva újabb és újabb nézőpontból igyekszünk újabb és újabb „falfestményeket ” felfedezni. Forgó Árpád a festészet és szobrászat határán egyensúlyozó, formázott vásznai és objektjei is – hasonlóan Andrew Leslie és Christoph Dalhlhausen munkáihoz – a színreflexió jelenségét vizsgálják.
 

Christoph Dahlhausen: Filtered Light VIII. (2016)

A kiállított munkák között számos olyan mű van,  amelyek esetében  az alkotók optikai tanulmányokat követően, specifikus elméleti bázis birtokában vágtak bele a kísérletezésbe az absztrakcióval és a fény képalkotói lehetőségeivel. Szabó Dezső az alkotási folyamatot és a képrögzítés technikáját középpontba helyező monokróm fotográfiái a fényt mint katalizátort vizsgálják. A kiállítás egy külön az ő munkáinak szentelt terme a fényérzékeny felületek megvilágításával, a kémiai alapú fotográfiák idő-tényezőjével, a fotogramok esetében pedig a kép felületével közvetlen kapcsolatba lépő, leképezni kívánt tárgyakkal foglalkozó műveit foglalja magában.

Szabó Dezső: Fekete-fehér / Fény (2015)

A Light Positions-ön belül külön csoportot képeznek azok a munkák, amelyek a képelemek kölcsönhatásait vagy az egymásra halmozható formák és rétegek viszonyát vizsgálják. Baráth Bálint a digitális képalkotás lehetőségeit kiaknázó munkái az absztrakt fotográfiához hasonlóan szokatlan képi látványt nyújtanak azáltal, hogy a való világ egy szeletét absztrahálják, majd ezeket a képi elemeket digitálisan felvázolt, absztrakt formákkal vegyítik. Sági Gyula itt kiállított munkái szintén az egymást fedő formák kapcsolatával játszanak. A sok szempontból az optikai művészet hatásmechanizmusához hasonlatos, egymást több ponton fedő és keresztező sűrű vonalkötegek egzakt formái organikus formákkal találkoznak a papíralapú munkákon. Az így kialakult, kontrasztokra épülő kép az alkotói oldalon egyszerre enged feltételezni grafikai és festői attitűdöt. Halmi-Horváth István kompozíciói első pillantásra könnyen tűnhetnek a lírai absztrakciót képviselő alkotásoknak, valójában azonban tűpontos körvonalakkal, egy szín különböző tónusaival felvázolt geometrikus formák összetett viszonyrendszerét látjuk magunk előtt. Bernát András fémporral kevert olajfestékkel készített festményei szintén monokróm alkotások, amelyek esetében a képek felületi gazdagsága jelentésteljes tónusátmeneteket szül. Bullás József rácsszerkezetre épülő, a különböző ecsetkezelési technikákból adódó eltérő faktúrákat láttató, „zizzenő” festményeivel a nyomdai eljárások során hibaként számon tartott moiré-jelenséget helyezi festészeti kontextusba. 

Halmi Horváth István: Mozaik V. és Mozaik V. 2 (2017)

A bemutatót záró Gryllus Ábris-mű kizökkenti a látogatót addigi nézői rutinjából: a több mint tíz perces, fekete-fehér videón Vadas Zsófia Tamara kortárs táncművész performanszának hosszú mozdulatsora valódi keretet ad a kiállításnak. A statikusság állapotától, a finom mozgásokon keresztül, a csak kusza látványként értelmezhető táncmozdulatokig tartó mozdulatsor szinte leképezi a Light Positions narratíváját. A kiállítási vezetőben taglaltakat szem előtt tartva, a megértésre való kényszeres törekvést mellőzve a helyszínről benyomások és látványok emlékeivel távozunk – a vizuális impulzusok könnyedén megőrződnek, részben azért is, mert kifelé a kiállítás végpontjától a teljes tárlaton visszafelé vonulva vezet az út.