A nagy művészettörténeti sorozatok szükségszerűen kénytelenek olyan népek kultúrájával is foglalkozni, amelyek nem égtek bele a közös európai tudatalattiba. Például Föníciával, aminek lakói ugyan felfedezték a fonetikus írást és elárasztották telepesekkel (lásd: punok) az egész Földközi-tenger medencéjét, de nem hagytak kitörölhetetlen nyomot vizuális múltunkon.

Stefano Giuntoli – Tatiana Pedrazzi: Föníciai és etruszk művészet. Corvina, Budapest, 2008, 384 oldal, 6000 Ft

Inkább ellavíroztak a különböző kölcsön-stílusok között, a merev egyiptomi és a harcos asszír között. Vagy ott vannak az etruszkok, akik mindig félig görögnek, félig rómainak tűnnek – bármennyire is leegyszerűsítő és méltatlan ez, az arezzói Khiméra, a lakomázó szarkofágok és a vízvezetékrendszer eredetének az ismeretében.

A Corvina kiadó olaszból fordított, nagy művészettörténeti sorozatában egy közös kötet járt Föníciának és Etruriának. Akárcsak a klasszicizmustól a realizmusig tartó évszázadnak, ami azért sokkal többet mond (és valljuk be,

David Bianco – Lucia Mannini – Anna Mazzanti: A klasszicizmustól a realizmusig. Corvina, Budapest, 2008, 360 oldal, 6000 Ft

sokkal fontosabb) Európa-központú műveltségünk számára. A 19. század művészete a régi kánon szerint a Napóleon-kori merev klasszikától ívelt (célratörően) a társadalmi problémák iránt érzékeny realizmusig, ami megágyazott a modern mozgalmaknak.

Szerencsére az olasz szerzők sokkal frissebb nézőpontot választottak, bőségesen tárgyalják a német nazarénusokat, a francia Ingres-követőket, az angliai gótikus újjászületést, az itáliai puristákat és az amerikai klasszikus tájképfestőket is a kötelező fejezetek mellett. Érzékeny és alapos elemzése a 19. századi művészetnek, még akkor is, ha a mi közép-európai szívünknek olyan kedves biedermeier el is sikkadt a sok ottocentista irányzat között.

R. G.

Artmagazin 2008/5. 92. o.