Forgó Árpád: A kereten túl

Forgó Árpád festőművész alkotói programja az elmúlt évtizedben kikristályosodott csomópontok mentén, jellemző műtárgyegyüttesein keresztül rajzolódik ki a VILTIN Galériában első alkalommal megrendezésre kerülő egyéni kiállításán.

Forgó látványelvű festészettől induló absztrakt pályája az anyagokkal való intenzív kísérletezési időszakot követően nemzetközi rezidencia programok során bontakozott ki. A kétezres évek közepének kísérletei nyomán a táblakép térbeli lehetőségeinek vizsgálata került a közelmúltban alkotói gyakorlatának fókuszába. A tradicionális műfaji keretek szélső, plasztikával közös határterületeit vizsgálja.
Tiszta színekből és monokróm felületekből építkező struktúráiban a művész a festészet utáni absztrakció által felvetett kérdéseket gondolja tovább a nemzetközi kortárs festészet kontextusában. Stiláris tekintetben a háború utáni két évtizedben jelentkező geometrikus absztrakció konkrét művészeti irányzatához, valamint a formázott vászon tendenciájához köthető karakteres formanyelve ugyan rokonítható a magyar neoavantgárd nyugati orientáltságú geometrikus törekvéseivel is, de egyedi manualitásának és antropomorf léptékének köszönhetően mind a külföldi, mind a hazai előképektől különbözik.
Míg a geometrikus absztrakció a képmezőben rejlő metafizikai kvalitások által megteremtett térérzetnek szentelt nagy figyelmet, addig a konkrét művészet radikális léptékváltása által is igyekezett a kép tárgyi valóságára irányítani a figyelmet. Forgó szemléletmódja ugyan rokon a műalkotás önmagára utaló, tárgyi státuszát előtérbe helyező konkrét művészeti felfogással, mégsem tekinthetjük e felfogás egyenesági örökösének. Manualitást előtérbe helyező formázott vásznai következetesen emberi léptékűek. A kép terét annak valós testén, a vakrámára feszített vászon lehetőségein keresztül vizsgálja. Vizuálisan kontrollált plasztikus struktúrái a vonal, a felület, a szín és a mérték összhangjára koncentrálnak. Forgó festészetnek elkötelezett alkotói attitűdjében a kísérletező szellemű anyaghasználattal párhuzamosan, egymásra épülő műtárgyciklusok formájában egyre határozottabban artikulálódtak a formára, a képre, mint térbeli kompozícióra irányuló kérdésfelvetései. A fal síkjához nem tökéletesen idomuló, reflexszel ellátott modulok, vagy a dobozszerűen megnyitott képterek objektjelleget kölcsönöznek műveinek.
A természeti látványból kiinduló biomorf kompozíciók fokozatosan geometrizálódó barázdái hoztak először mélységet a négyszögletes táblakép sűrű olajsíkjába. A felülettel való kísérletezést követően a kép struktúrájának radikálisabb megnyitását a formázott vásznak és modulokból építkező művek jelentették. Az élénk, aszimmetrikus akril felületek egy dinamikus, formaközpontú gondolkodásnak engedtek tág teret. Forgó moduláris munkáiban érhető legjobban tetten a fizikai teret kijelölő struktúra központi szerepe. A külön elemekből összeálló művek a formai egység és a végtelen variálhatóság együttes felmutatásával teremtenek harmóniát. Az egyes darabokban rejlő szigorú mértani logika és játékos formavilág a színek segítségével válik a néző számára feltérképezhetővé. A színek tagolják és értelmezik térbeli kísérleteit. Forgó munkásságában kiemelten fontos szerephez jut a manualitás, amely nem pusztán a felületet megmunkálását, hanem a keret megépítését is magába foglalja. A képmélység dimenzióváltásaival is operáló mértani motívumkészlete a matematika eszközeivel megbontott olyan formai egységekben gondolkozik, amelyek a befogadó számára is hozzáférhetővé teszik az alkotói logikát.
Legújabb sorozatában jól tetten érhető a számtani tárgyilagosságon alapuló, mégis rendkívül szenzuális képalkotási stratégia. A visszafogott négyzetes, egymás variációit adó monokróm akril felületek jelzés értékű térbeli intonációja és selymes fénye sorozat formájában bontja ki a rá jellemző dinamikus képtereket. (Magyar Fanni)

Forgó Árpád: A kereten túl
Megtekinthető: 2018. június 20–július 27.  
Helyszín: VILTIN Galéria (1061 Budapest, Vasvári Pál utca 1.)

full_005384.jpg
Fények, pozíciók

A győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumban megrendezett Light Positions című nemzetközi csoportos kiállítás olyan kortárs művészeti alkotásokat mutat be, amelyek egy lehetséges olvasatuk szerint magát a fényt tematizálják. A tárlat több szempontból is beágyazódik az intézmény-komplexum kiállításpolitikájába. Az Esterházy-palota terei az elmúlt években számos alkalommal helyt adtak a hazai absztrakt művészetet bemutató projektek számára, itt volt látható például Bullás József 2016-os Op-Remix című kiállítása, emellett a 2005-ben a városnak adományozott és jelenleg az újvárosi zsinagógában állandó tárlatként bemutatott Vasilescu-gyűjtemény is több, kiemelkedő absztrakt alkotást – köztük Bullás József-, Moholy-Nagy László-, Maurer Dóra-, Hencze Tamás-, Nádler István-munkákat – is magában foglal.