Francis Bacon aukción, ellopott Chagall, zenészek kézírása és 3D nyomtatott híd – HETI POP

Az Artmagazin Online felületén ezentúl hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

Francis Bacon Portré tanulmány (1977) című alkotása is szerepel a New York-i Christie’s aukciósház májusi kínálatában. Előzetes becslések szerint hozzávetőleg 30 millió dollárt ér a mű, ami eddig még sosem volt aukción. Magnus Konow műgyűjtő állományából származik, aki a 70-es években vásárolta meg az alkotást a Marlborough Gallerytől. Konow és Bacon barátok voltak, sok időt töltöttek együtt a Monte Carlo-i kaszinókban. A festményen Bacon egykori szeretője, George Dyer szerepel, aki 1971-ben halt meg. Konow szerint ő volt az egyetlen személy, akit Bacon valaha igazán szeretett, ezért is tartja az egyik legjobb misztikus szerelmi kapcsolatot megörökítő festménynek.  

Francis Bacon Portré tanulmány (1977). Forrás: a Christie’s jóvoltából

Harminc évvel ellopása után az FBI megtalált egy korai Marc Chagall munkát, amelyet a nyugdíjas ékszerész és gyűjtő Ernest “Pick” Heller és felesége, Rose “Red” Heller New York-i otthonából tulajdonítottak el 1988-ban – több festmény, objekt, szobor, szőnyeg, ezüsttárgy és ékszer társaságában. Méghozzá úgy, hogy házaspár távollétében a beépített riasztórendszer meg sem szólalt – a tolvaj valószínűleg az épület riasztójához hozzáféréssel bíró dolgozó lehetett. Az 1,3 millió dollárra becsült teljes kollekció egyetlen darabja, az 1911-es Othello és Desdemona került meg, további tizenhárom festmény – köztük August Renoir, Othon Friesz, Georges Rouault, Pablo Picasso és Edward Hopper munkák – még mindig nem bukkantak fel.

Marc Chagall: Othello és Desdemona (1911). Forrás: ArtStack

Két francia dizájner, Julien Sens és Nicolas Damiens zenészek kézírásából készítettek ingyenesen felhasználható betűtípus-családokat. Az öt zenész – David Bowie, John Lennon, Kurt Cobain, Leonard Cohen és Serge Gainsbourg – karaktereire hasonlító betűkészleteket egy hónap alatt készítették el, forrásaik a zenészek valódi jegyzetei és naplói voltak. A számokat, különleges karaktereket és szimbólumokat is tartalmazó betűcsalád neve Songwriter Fonts. És hogy mi volt a dizájner páros célja ezzel az ötlettel? Úgy gondolják, hogy egy híres előd kézírásával papírra vetett ötletek inspirációt nyújthatnak és talán könnyebben megindítják a zeneszerzők fantáziáját.

A Julien Sens és Nicolas Damiens Leonard Cohen inspirálta betűcsalád.

Elkészült a világon az első, 3D nyomtatással készített acélhíd, amit a holland dizájnstúdió, az MX3D tervezett. A strukturális tesztek utolsó fordulója várhatóan ezen a nyáron, csak három évvel a projekt első bejelentését követően történik meg. Miután a szerkezeti integritást megvizsgálták, a végleges tervet módosítják majd, így a híd teljes befejezése csak néhány hónappal később következik be. Az MX3D reméli, hogy a holland dizájnhéten sikeresen bemutatják majd a több tengelyes 3D-s nyomtatójuknak a potenciális lehetőségeit, illetve hogy jövő év végéig az első ilyen típusú híd a végleges helyére kerül Amszterdamban.

Források: ArtNews, artnet, Dezeen, ArchDaily

full_005735.jpg
Elveszett Degas, pápadivat, kiborgok és feminizmus – HETI POP

Az Artmagazin Online felületén ezentúl hetente egyszer, a hétvége közeledtével szemezgetünk a hét és az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn és társművészeti híreiből. Ez a HETI POP.

full_005740.jpg
Banksy politikai üzenete, aukciós rekord, ehető szobrok és 3D nyomtatás – HETI POP

Az Artmagazin Online felületén ezentúl hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

full_005748.png
Miró ismeretlen szobrai, Van Gogh újra a piacon, a világ legmagasabb tornya, lopott graffiti és Yayoi Kusama a köztereken – HETI POP

Az Artmagazin Online felületén ezentúl hetente egyszer, a hétvége közeledtével szemezgetünk a hét és az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn és társművészeti híreiből. Ez a HETI POP.

full_005758.jpg
Hazai gyűjtemény Argentínában, árverésre váró ajtók, Wes Anderson és a japán építészet, újrahasznosított szemét a köztereken – HETI POP

Az Artmagazin Online felületén ezentúl hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

full_005769.png
A Pussy Riot új márkája, Christo épülő köztéri munkája, egy veszélyes Marina Abramović performansz és a múzeumban megidézett 2001 : Űrodüsszeia – HETI POP