Gallery hopping 2014. 09. 11-14.

Heti programajánló

Száguldó riportereink múlt heti bejelentkezései is mutatják, hogy beindult az őszi kulturális szezon. A nagy boom ráadásul még csak most tetőzik, úgyhogy aki forró teát szüpürtyölve reménykedne otthon a másnap kezdődő vénasszonyok nyarában vagy inkább anti-esőtáncot járna valamelyik budapesti csehóban, inkább vegye az esernyőjét és induljon el művelődni, nézni, enni.

Nehéz kibírni, hogy ne rögtön a végével induljon az ajánló: szeptember 13-án és 14-én lesz a Gallery Weekend Budapest. A kétnapos programsorozat alkalmával tizenhat kortárs művészeti galéria húsz kiállítással és ingyenes programokkal vár minden esőkerülőt. A hétvégét a Kortárs Galériák Egyesülete és a Kreatív Platform Kortárs Művészeti Alapítvány szervezi azzal a misszióval, hogy a galériás társadalomnak és kortárs művészettel csak kedvtelésből foglalkozó közönségnek különféle természetű találkozókat biztosítson. A galériatúrák, tárlatvezetések, előadások mellett performanszokra és eat art programokra is lehet számítani. Sőt, néhány helyszínen a művész is jelen lesz.
 
A legtöbb kiállítás már a hétvége előtt kinyit. Így van ez ma este 19.00-tól az acb Attachmentben Szombathy Bálint Stemplik című bemutatójával, ahol már a címből is lehet sejteni, hogy a művész fiatalkori pecsétmunkáiból áll össze az anyag. A fél percre lévő Galériában pedig Igor és Ivan Buharov Mindent beléertve című kiállítását tekinthetik meg azok, akik már ma megkezdik a galériás hétvégét.
 
A megnyitófanoknak ez a csütörtök is pazar, mert szintén ma nyílik a Trafóban Csákány István várva várt kiállítása, a DIORÁMA. Az egészről egyelőre csak annyit, hogy a galériafalak feketére lettek festve. Aki kíváncsi, hogy mi lehet köztük, az 19 órakor jelenjen meg a helyszínen, ha kedve tartja, a berlinben élő művészt ott személyesen is kérdezheti. Még egy konkurens rendezvény kezdődik 19 órakor a Chimera-Project Space-ben Szabadesés címmel. A nemzetközi, tematikus kiállításon Peter Aerschmann, Faa Balázs, Kútvölgyi-Szabó Áron, Szabó Eszter és Waliczky Tamás munkái kerülnek egy térbe.
 
Aki nem tudja, hogy honnan kezdje el hétvégén a mászkálást, az a felsorolt kiállítások helyett a Nagymező utcából is indulhat, ahol a Deák Erika Galériában Moizer Zsuzsa festményeit láthatja majd először, de a Liszt Ferenc téren Knoll Galéria is jelentheti a startpontot Birkás Ákos képeivel. A Bazilika közelségében működő Higgs Mező Galériában Komoróczky Tamás A tejleves﹡ mint erőltetett egzisztencialista metafora című kiállítása inkább végpontnak alkalmas, mert vasárnap este hétkor ott nyílik kapcsolódó eseményként a Molekuláris bár.
 
Akinek pedig nehéz eligazodni a húsz helyszín kínálta számos programajánlat között, az a hétvégén kövesse a Száguldó Riportereket az Artmagazin Facebook-oldalán a fent említett és az alábbi galériákba:
Faur Zsófi Galéria (Péter Ildikó)
Inda Galéria (Az egész mozgása), Inda Project Room (Kicsiny Balázs: Killing Time IV.)
Kisterem (csoportos kiállítás, Kaszás Tamás: Kunyhó torony
Körmendi Galéria (Gádor Magda) 
MissionArt Galéria (Horváth Gábor: Spacemetal 3.0)
Molnár Ani Galéria (Cseke Szilárd: I have a great desire)
NextArt (Horváth Dániel) 
Trapéz Galéria (Ulbert Ádám: Spiritus Bestiae Faber
Várfok Galéria (aatoth franyó: Táj fuldokló férfivel vagy majdnem), Várfok Project Room (Czigány Ákos)
Viltin Galéria (Kovács Attila: Tér-geometriák)
Vintage Galéria (Gémes Péter)