GYÖNYÖRÖK KÖZELRŐL

A művészet templomai címmel indított művészeti ismeretterjesztő mozifilmek legfrissebb darabja látszólag a Pradóba visz minket. Témája az ott őrzött, abszolút közönségkedvenc szárnyasoltár, Hieronymus Bosch El Boscója, vagyis A gyönyörök kertje. Művészettörténészek, múzeumi szakemberek, társadalomtudósok, zenészek vizsgálják a festményt, az ő szempontjaikat követve azonban Hollandiától Woodstockon át az Escorialig kalandozunk, sőt Salman Rushdie és Orhan Pamuk is megszólal a filmben, a gyönyörök kertjében fekvő egyik alak fenekére festett hangjegyeket pedig az operadíva Renée Fleming énekli ki nekünk. Centiről centire végigpásztázzuk ezt a hatalmas, közel négy méter széles triptichont (amit a védőkordonok miatt élőben talán sosem láthatnánk ilyen közelről). Közben kiderül az is, hogy a Schiller, vagy még inkább Verdi Don Carlosából ismerős Fülöp király gyerekei számára a kép szemléltető eszközként szolgált, ő pedig még a halálos ágya mellé is ezt tetette – talán hogy felkészüljön, mi is vár rá a túlvilágon. Hová kerülhetne, középre vagy a jobb szárnyra?

A művészet templomai: Bosch – A gyönyörök kertje, spanyol dokumentumfilm, 90 perc, 2016, rendező: (Reindert Falkenburg eredeti ötlete alapján) José Luís López Linares www.facebook.com/AMuveszetTemplomai

Hieronymus Bosch: A földi gyönyörök kertje (részlet), triptichon, 1490–1500, olaj, fa, 185,8 x 172,5 cm (középső tábla), 185,8 x 76,5 cm (jobb és bal oldali tábla), Madrid, Museo Nacional del Prado
Forrás: Wikimedia Commons