Gyorsan, mint a gondolat

Komoróczky Tamás kerámiáiról

Mucsi Emese

Legfeljebb négy mozdulattal „szaladnak ki” Komoróczky Tamás kerámiatárgyai, azokban az esetekben legalábbis, amikor közvetlenül ő érinti és formálja a még képlékeny agyagot és nem iparilag előállított tálakat vagy 3D modellező szoftvert használ eszközként. 

A friss, egyszerű gesztusok mentén kialakított formák kerülik a berögződéseket, az ismétlést, az aprólékos kidolgozást, a modorosságot. A kézmozdulatok gyorsaságát mintha a gondolat sebessége diktálná. Kerámiái olyan kísérlet eredményeinek is tekinthetők, amely során az alkotói elképzelés egy alapgondolatból, vezérmotívumból kiindulva, de az anyaggal történő munka által befolyásolva, a mozdulattal szinte párhuzamosan alakul ki. A téma sajátos metamorfózison átesve vissza-visszatér, ebben az esetben éppen az agyaggal folytatott párbeszédben. De nemcsak ezzel az eszközzel jár el így, mással is szóba áll. Bár eredetileg festőként végzett, murális technikákat hallgatott és videoművészeti képzésben is részt vett, pontatlanság lenne kiemelni a munkásságára leginkább jellemző egyetlen médiumot.

Enteriőrfotó Komoróczky Tamás Logos, Tekhnos, Textos, Videos, Audios, Lajos című kiállításáról © A művész jóvoltából Fotó: Rosta József

Enteriőrfotó Komoróczky Tamás Logos, Tekhnos, Textos, Videos, Audios, Lajos című kiállításáról © A művész jóvoltából Fotó: Rosta József


Olyan gondolkodó, aki gondolatait képzőművészként, a legváltozatosabb formákban és közegekben képes közvetíteni. Kommunikációs, azaz alkotói eszközei között megtaláljuk a szavakat is, esetében azonban a bölcselet, a költészet hagyományos, nyelvi természetű kifejezésformái nem élveznek előnyt a videóval, a rajzzal, a festészettel, a szobrászati megnyilvánulásokkal, neontárgyakkal vagy éppen a kerámiával szemben. Térrendezési elképzeléseiben, kiállításaiban, environmentjeiben ezek mind együtt jelennek meg különböző kombinációkban, az adott alapgondolat, a vezérmotívum által megkívánt alkalmazásban. Terei belső tájak (mindscape), egy gondolati tér kivetülései. Olyan színházi vagy filmes képekhez hasonlók, amelyekben minden vizuális elem, minden megjelenő anyag, a látott kép minden egyes porcikája jelentéssel bír. Ilyen kompozíciókban kapnak helyet kerámiái is.

A Logos, Tekhnos, Textos, Videos, Audios, Lajos című egyéni kiállításán 2016-ban a már készen vett kerámiatálakat mint felületet használta: airbrush-pisztollyal festett rájuk szintén pár mozdulatos, gyors, könnyed, csuklóból felvitt motívumokat, nyilakat, vektorokat, egyszerű kis jeleket, rácsszerkezeteket, Picassótól elvett vonalakat. A kerámiatárgyak itt, a Budapest Galéria Lajos utcai tereiben is egy nagy egész elemeiként szerepeltek, amelyben egyszerre kaptak helyet az archaikus, premodern kultikus jelhagyásokkal és az emberiség jövőjéhez kapcsolódó mitikus formai és technikai képzetekkel foglalkozó gondolatok. Jelenleg is 60 kg agyag vár a műtermében arra, hogy valami ezekhez hasonló kerüljön belé.