A fiataloknak konkrét meghívása van jó nevű német galériákba, és Svájcból is vannak érdeklődő kiállítóhelyek, jellemző a nyugati művészeti életre, hogy természetes volt, hogy engem, a galériást kerestek, hogy a galériák között történik a megállapodás, és a fennálló szerződéseket maximálisan tiszteletben tartják. Eladtunk négy képet Csiszér Zsuzsitól, Győrffy Lászlót is vásároltak, és a többi magyar galéria is sikerrel szerepelt. Ettől függetlenül veszteséggel zártunk. Egy ilyen, viszonylag kis vásáron való részvétel kétmillió forintba kerül, állami segítség nélkül nem lehet a magyar művészeket bekapcsolni a nemzetközi művészeti életbe. A fiatalok árai a középkategória alsó szintjén mozognak, mint gyakorlatilag még ismeretlen művészeké, építkezés viszont csak az állandó jelenléttel lehetséges, annak költségét pedig a magyar piacra bazírozva egyetlen kortárs galéria sem tudja előteremteni. Egyébként egyforma árakkal vagyunk jelen a magyar és a nemzetközi piacon.

 

 

 

Nem könnyebb, vagy nehezebb, egyszerűen fájóbb. Mindkét művész alkotóereje teljében ment el. Mulasics Lászlóval a halála előtti utolsó két évben lett szoros a galéria kapcsolata. Nem volt írásbeli szerződésünk, de mindig végtelenül korrekt volt, pontosan tudta, mi a galéria szerepe egy művész életében. Volt olyan művészem, akibe sok millió forintot fektettem, aztán más galériáshoz ment, mire beérett volna a befektetett munka, vagy az általam utaztatott, sokszor kiállított képét engem megkerülve adta el. Mulasics ideális művész egy galériásnak: egységes, következetes,és nagyon magas színvonalú az életmű, ráadásul sok képet festett. Negyvenhét éves volt, rengeteg minden maradt benne. Ugyanúgy kezelem, mint egy élő művészt, hiszen az örökösök igényeit éppúgy tiszteletben tartom.

 

 

 

2001-ben nyitottam volna vele az őszi szezont, de nyáron meghalt. Kegyeletből üresen hagytam a falakat, aztán a következő évben bemutattuk azt az anyagot, amit az előző év őszére készített. Az örökösökkel közösen választottunk ki egy törzsanyagot, melyet kivontunk a műtárgypiac körforgásából. Ezeket rendszeresen bemutatjuk, de nem hozzáférhetők a gyűjtők és a befektetők számára. Az a cél, hogy az évek során ezek a legkiválóbb múzeumokba kerüljenek itthon és külföldön, és ez természetesen felértékeli majd a már magángyűjteményekben található és a piacon lévő műveket is. Az általunk rendezett kiállításokon párhuzamosan haladunk előre és visszafelé az időben; a teljesen korai, rendkívül szuggesztív, erőteljes, az új szenzibilitáshoz köthető művek, és az utolsó időszakból származó, letisztult, gyönyörű felületű enkausztikák (lásd Artmagazin, 2003/1.) együtt kerülnek bemutatásra. Aztán a távolság csökken, majd középen összeér az életmű. Az eddigi kiállítások sikere, a megkülönböztetett figyelem fontos megerősítés, de úgy hisszük, szükséges őt folyamatosan bemutatni.