HETI POP – Erwin Wurm Le Havre-ban, Wolfgang Tillmans mint elnök és a Magyar Formatervezési Díj nyertesei

Az elmúlt évben Budapesten is kiállító Erwin Wurm több munkáját is kiállította a francia Le Havre városban. Az észak francia város Summer in Le Havre 2019 (Nyár Le Havre-ban 2019) címre hallgató programja keretében az osztrák kortárs képzőművész négy eltorzított és duzzadt formájú alkotása látható a település különböző pontjain. A duzzadt autót, keskeny házat, hatalmas kabátot és csókot ábrázoló köztéri szobrok a társadalmi körülményeket és a túlfogyasztás globális jelenségét tükrözik.

erwin wurm le havre
Forrás: designboom.com

Wolfgang Tillmans lett a londoni Institute of Contemporary Arts elnöke. Hosszú idők óta a német származású fotográfus az első, aki művészként állt az intézmény élére, miután 2017 óta elnökségi tag. Tillmans a szudáni–brit Hadeel Ibrahimot váltja az ICA élén, akit 2018-ban választottak meg elnökké, azonban most Izlandra költözik, hogy a klímakatasztrófa és az éghajlati igazságosság kérdésköreivel foglalkozzon. Tillmans volt 2000-ben az első olyan nem brit művész, akit a rangos Turner Prize-zal jutalmaztak.

A Los Angelesben élő művész, Gretchen Andrew meghekkelte a Google keresőjét annak érdekében, hogy az azt mutassa: idén ő nyerte a művészeti világ egyik legrangosabb elismerését, a Turner Prize-t. A keresőoptimalizációval játszó online munka következtében az érdeklődők a díjhoz kapcsolódó keresések következtében Gretchen munkáit is az első oldal találatai között láthatják. Gretchen, mielőtt megkezdte festői és digitális művészettel foglalkozó pályafutását, a Google Szilícium-völgyi központjában dolgozott. A Google találatai között megjelenő sorozata Not Not The Turner Prize (Nem nem a Turner Prize) címre hallgat.

Gretchen Andrew
Forrás: dazeddigital.com

Átadták az idén negyvenéves Magyar Formatervezési Díjakat és a Design Management Díjat a Design Hét csütörtök esti megnyitóján Budapesten, a Hagyományok Házában. A Magyar Formatervezési Díj termék kategóriában a bírálóbizottság két díj mellett egy elismerést megosztva ítélt oda. Elismerést kapott a Plydesign bútorkollekciójának legújabb darabja, a Frigate székcsalád, és ugyancsak a termék kategória díjazottja a Teqball SMART elnevezésű innovatív sporteszköz, a Teqball ONE asztal összecsukható változata, amelyen egy új futball alapú sportot lehet egyénileg vagy csapatban játszani. A termék kategória megosztott díjazottjai a Sütő Erika által tervezett Minerva étkészlet, valamint a Valicsek testvérpár, Éva és Ildikó által megalkotott Geometrikus tapéták, amelyek az NLXL holland tapétagyártó cég számára készültek. A diák kategória díját Csicsics Gergő munkája, a Mediso Kft. számára készített Gyógyászati termékcsalád formatervezése nyerte el. A fiatal tervező a cég AnyScan termékcsaládjának néhány tagját tervezte újra a Soproni Egyetem MA-diplomaprojektje keretében. A moduláris orvosi képalkotó műszerek CT-, PET- és SPECT-szkennereket tartalmazhatnak. A terv kategória díjazottja lett X-Plast Kft. (Antal Csilla, Seres Viktor, Szabó Eszter, Molnár Ádám) által tervezett Hoito, az intelligens tápszerkészítő, amely éveken át megkönnyíti a szülők és gyermekeik életét azáltal, hogy a kívánt mennyiségben, tökéletes hőmérsékleten, akár távolról vezérelve elkészíti a szükséges tápszert. A vizuális kommunikáció kategória idei elismerését a 2017-es Lipcsei Könyvvásár Csend legbelül elnevezésű magyar pavilonja nyerte, amelyet Salát Zalán Péter, Sztranyák Gergely, Sztranyák Zsófia és Zilahi Péter által alapított Lead82 Kft. hozott létre. A tíz éve alapított Design Management Díj olyan gazdálkodó szervezetek elismerése, amelyek a designt és az innovációt átfogóan, az üzleti stratégia részeként kezelik az arculattól a terméktervezésen át egészen a működési és menedzsment folyamatokig. Idén a Design Management Díjat a flexonyomógépeiről ismert és 2018-ban Magyar Formatervezési Díjban részesült Varga-Flexo Kft. nyerte el. A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. különdíjában részesült a nemez-, más néven gyapjúfilc-feldolgozással foglalkozó kőszegi Multifelt Factory Kft. A díjak mellett a bírálóbizottság a hazai designmenedzsment széles körű jó gyakorlatainak elismeréseként dicséretben részesítette a következő pályázókat: Pataki Tiles Kft., Maform Kft., TEQBALL Kft., Szőnyegtervezők Társasága - SZETT.


Forrás: designhet.hu


Források: designboom.com, theartnewspaper.comdazeddigital.com, MTI

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

 
full_006460.png
HETI POP – Hantai Simon-kiállítás Párizsban, elhunyt Robert Frank, méheknek otthont adó óriásplakátok és egy stadionnyi erdő

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

 

full_006463.png
HETI POP – Marina Abramovic-kiállítás Belgrádban, Maurizio Cattelan ellopott arany toalettje és virtuális jégtömb Londonban

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.